Megváltozhatok? – pszichológus kollégánk az önfejlesztésről | Képmás Magazin
Kiemelt témáink

Megváltozhatok? – pszichológus kollégánk az önfejlesztésről

2017.01.06.
Hirdetés

A változás divatos szavunk. Hiszünk abban, hogy önfejlesztéssel szinte bármire képesek lehetünk, levetkőzhetünk mindent, amit nem szeretünk magunkban, és azzá válhatunk, akivé szeretnénk: többnyire vékony, kisportolt, egészséges, mindig mosolygós, sikeres, boldog emberekké. Idén is több ezren elhatározták, hogy most már tényleg leszoknak a dohányzásról, elkezdenek mozogni, több barátot szereznek, kevesebb alkoholt isznak, jobban kontrollálják a dühüket, vagy kevésbé lesznek morcosak, és ki tudja, még mennyi más vágy, óhaj, kívánság, álom fogalmazódott meg szilveszter hajnalán.

Megváltozhatok?

„Bármit elérhetsz, ha igazán akarod!” – tartja korunk jelmondata, amellyel vitázni felelőtlen tett, ha nem akarjuk, hogy akaratgyengének, lustának és erőtlennek tartsanak bennünket, olyan embernek, aki képtelen a kezébe venni az élete irányítását, így végeredményben saját maga felelős minden kudarcáért. Ebben az állításban van némi igazság, de korántsem fedi a valóságot. Az ikerkutatások, valamint az örökbe fogadott gyermekekkel kapcsolatos kutatások alapján a tudósok megállapították, hogy a legtöbb személyiségvonás valamivel 50 százalék alatti értékben örökletes, így vannak olyan területek, amelyeken nem változtathatunk. Ugyanakkor a maradék 50 százalék azt jelenti, hogy vannak olyan területek, ahol igenis fejlődhetünk. Martin Seligman, a pozitív pszichológia atyja szerint, ha azokat a területeket helyezzük a középpontba, amelyeken valójában nincs lehetőségünk változtatni, akkor éppen ellenkező hatást érünk el, mint amit szerettünk volna, és megágyazunk a frusztráció, az önvád és a bűntudat érzésének, amely még inkább súlyosbítja a helyzetet. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy felismerjük saját korlátainkat is. Mély nyomot hagyott bennem, amikor egyetemista koromban találkoztam a Newsweek magazinban megjelent cikkel, amelyet a „Lélek betegségei” c. tankönyv oldalain is közöltek, éppen azért, hogy illusztrálják, hogy az a meggyőződés, hogy mi magunk teremtjük a világunkat, súlyos károkat is okozhat. 

Folytatás a Képmás magazin januári számában. 

Szemezgető rovatunkból ajánljuk még