Ungváry Zsolt: A Boldog - Apor püspök drámája

Gyerekkorom óta fűt a túlzott igazságérzet. Tanáraimmal nem ritkán előadódó konfliktusaim is zömmel ebből fakadtak; még egy olyan intőt is kaptam, amelyben az osztályfőnök írásba adta: „mindig neki van igaza”. Elkötelezetten és olykor túlfűtötten megélt hazafiságom is talán abból fakad, hogy egyre gyakrabban szembesültem a történelem során bennünket, magyarokat ért rettenetes igazságtalanságokkal. (Ahogy Petőfi írja: „Ha nem születtem volna is magyarnak,/ E néphez állanék ezennel én,/ Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb/ Minden népek közt a föld kerekén.”)

Apor Vilmos püspök gyerekekkel
Apor Vilmos püspök gyerekekkel

Apor Vilmos püspök gyerekekkel

E lelkülettel hallgattam édesapám elbeszéléseit például ötvenhatról, és zártam a szívembe kiskamaszként, a nyolcvanas évek elején Nagy Imrét, az idegen megszállók ellen harcoló bátor szabadságharcosok hős vezérét, akit a gaz ellenség legyőzött és meggyilkolt. A legjobban azonban az a tény dühített, hogy ennek ellenére „ellenforradalmárnak”, bűnösnek tartják, elárulói pedig ott vigyorognak a május elsejei felvonulók vállát nyomó óriási táblákon.

Még ennél is megrázóbb volt az Apor Vilmoshoz fűződő élményem. A nők védelmében bátran kiálló, a szovjet katona golyójától nagypénteken megsebzett, majd húsvéthétfőre meghaló győri püspöknek a nevét sem ejtették ki soha sehol. Ha nem tiszteltem volna annyira apám minden szavát, szinte azt hittem volna, ő találta ki az egészet. A rendszerváltás után aztán a vértanú püspök lassacskán megkapta az elégtételt, így az igazságtalanság miatt forrongó lelkem némiképp megnyugodott.

S bár nem foglalkoztatott irodalmi anyagként a mártír báró, mégis azonnal igent mondtam Lukácsi Hubának, a Szent Imre Gimnáziumban működő Latinovits Diákszínpad vezetőjének felkérésére, hogy az Apor Emlékbizottság ülésére írjak egy egyfelvonásos darabot a püspökről. Májusban vállaltam el, de a nyár sok egyébbel telt (többek között meghalt az édesanyám), így augusztusban alig néhány nap alatt kellett elkészülnöm, hogy tartsam az augusztus végi határidőt. Szerettem volna, ha a drámából kiderül, ki is volt Apor s mit tett, ugyanakkor ne életrajz legyen pusztán, hanem színdarab figurákkal, feszültséggel, mondanivalóval; ami egyszersmind figyelembe veszi a diákszínpadi adottságokat: díszlet, színpad mérete, fiúk-lányok aránya. Ez utóbbival mégis lett egy kis gond, mert én beleírtam jó sok női szerepet, de aztán végül Apor húga öccsé alakult, így áldoztuk fel a történelmi hitelességet a helyi adottságok oltárán.

A koncepció szerint a történelem ítélőszéke vizsgálja a püspök életútját, megjelennek a tanúk – a katona, aki lelőtte; Mindszenty, a paptárs; az orvos, aki operálta –, sőt ő maga is, immár kívülről, utólag rátekintve az eseményekre. Látjuk a bárót gyerekként miséset játszani, és követségben Mária román királynénál, illetve Veesenmayer birodalmi megbízottnál. A darabot keretbe foglalja János evangélista mondata: „Senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért.”

Azt már nem is mondom, mert patetikusan hangzana, pedig kétségkívül igaz kell legyen, hogy föntről, a püspöktől is kaptunk segítséget, dacára annak, hogy a győri látogatást a sírnál addig halogattuk, amíg megtörtént a bemutató – ennek ellenére sikerrel. Mégsem hagyhatta a boldoggá avatott báró, hogy megbukjon a róla szóló előadás. Ezt külön köszönjük neki.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti