Segítség, segítenek! | Képmás Magazin
Kiemelt témáink

Segítség, segítenek!

2017.02.15.

Elszigetel, érzéketlenné tesz, növeli az agressziót: sokan vádolják azzal az internetet, hogy a sok lehetőség mellet sokféle torzuláshoz is vezet. A médiapesszimisták az interaktív felhasználókat veszélyes hordának tartják, akik anonimitásuk miatt bárkinek kárára lehetnek.

Tagadhatatlan, ilyen is van. Az új médiumoktól még több hírnevet remélő celebek nem egyszer lepődnek meg azon, hogy az ismertségük és önkritikátlanságuk arányában nő gyűlölködőik száma is. Valóban vannak, akik csak arra használjak a netet, hogy elfojtott haragjuknak célpontot találjanak. A digitális világban mindenki adat, és bárki lehet valaki, így nehéz utolérni a mocskolódót. Ráadásul, a digilétezés maga a kommunikáció, itt mindig közölni kell, ahhoz, hogy „legyünk”. Aki pedig rosszat szeretne valakinek, az az interneten sokkal több nézőt találhat akciójához, mint bárhol a valós világban.

Azonban a helyzet mégsem ilyen egysíkúan rossz. Mert sehol annyi segítőkészséggel nem találkozunk, mint épp az interneten. Aki már botlott meg szatyrokkal a buszlépcsőn, akit zsebeltek már ki, aki lett már rosszul közterületen, az tudja, milyen az érzéketlenség. A nagyvárosok megteremtették az ’élni és élni hagyni’ mintájára a ’félni és félni hagyni’ gyanakvó világát, amelyben mindenkitől tartunk, mert tudjuk, hogy senkire nem számíthatunk. Mindig hiányzik a jó időben jött mosoly, az érdekmentes odafordulás. Például nem azért kérdezi meg, hogy vagyok, hogy gyümölcsprést kínáljon eladásra.

Aki viszont írt már internetes felületre számára fontos témában kérdést vagy kérést, aki remélt már sürgős tanácsot, nyugalomszerző választ a névtelen tömegtől, az tudja, milyen meglepő gyorsasággal és készségességgel érkeznek a bejegyzések. „Mitől lesz boldog a párkapcsolatom?” – olvashatjuk a gyakori kérdések között. Alatta pedig sorjáznak a válaszok arról, mit remélhet. Nem egy, nem kettő: sok. Így segítettek egymásnak a netre felkapcsolódott emberek azon a bizonyos hókatasztrófás márciusi ünnepen, irányítva kisgyerekkel és betegekkel utazókat a megfelelő irányba, és leleplezve a helyzettel visszaélőket. Így támogatják, megosztással, a bajban levőket, azokat, akiknek veszteségük vagy problémájuk van.

A neten altruisták leszünk, ezt vették észre a pszichológusok. Hogy mégis van bennem gyanakvás az anonim segítséggel kapcsolatban, az egy kora hajnali élményemhez kötődik. Akkor még kiskölyök kutyánk rosszul lett. Mint később kiderült, múló baj volt, de igen aggasztó tünetekkel. A napkelte előtti reménytelenségben a nethez fordultam, és bepötyögve a tüneteket (pedig tudom, hogy a netről tájékozódó páciens minden orvos rémálma) rögvest egy, a sajátommal szinte azonos kérdést találtam: „Mit kell ilyenkor tenni?” Mohón kezdtem a válaszok olvasásába. A második így szólt: „Ezek a tünetei? Öld meg.”

Azóta biztosan tudom, hogy az igazi segítségnek nemcsak arca, hanem felelőssége is van.

Ajánlott cikkek