időskor

  • Csák-Nagy Kriszta
    Erzsike néni

    A 93 éves Erzsike néni mindenre hálával gondol: „Az életemben sok probléma volt, de ezen nem rágódom soha”

    Erzsike néni, Kovács Józsefné Egerben, a Nyugdíjasházban él. A lakás aprócska, mint ő; egy szoba fürdőszobával és folyosószerű főzőfülkével. De a kis térben ott...
  • Csák-Nagy Kriszta
    Cuky bácsi

    „Békén, megnyugodva, a fény felé csoszogunk” – Cuky bácsi a 90 felé halad

    Hómentes, hideg téli napon igyekszem a közel kilencvenéves Cuky bácsihoz. Széles mosollyal, fürgén invitál, és saját főzésű gyógynövényteával, aprósüteményekkel kényeztet. A szobában festményei vesznek...
  • Spiritusz
    Spiritusz podcast

    Korosan is boldogan – Dr. Bagdy Emőke a méltóságteljes idősödésről a Spiritusz podcastban

    Nem csak idősekről, nem csak időseknek szól adásunk. A felkészülés az öregedésre ugyanis magzati korunkban kezdődik, gyermekeink gondolkodásmódját pedig mi, szülők alakítjuk. Tanulni azonban...
  • Vadas Henrietta
    Ványai László

    „Az én életemben kevés idő jutott a szórakozásra” – A 94 éves Laci bácsi története

    Ványai László 11 éves korában kezdett el dolgozni, a mindennapi betevőért egy kocsmában robotolt, emellett selyemhernyókat etetett, s néhány fillérért tekebábukat állítgatott. 17 éves...
  • Mészáros Márton
    Jolika néni

    „Én csak egy maradék vagyok” – A 99 éves Jolika néni története

    Heiszné Trohán Jolán egyedül él, mégsem unatkozik és gyakran fogad vendégeket. Joli vagy Jolika néni, ahogyan mindenki ismeri, február 4-én töltötte be a kilencvenkilencedik...
  • Koncz Veronika

    „Hogy vagyunk, mama?” – avagy több tiszteletet az időseknek!

    Talán könnyebb azokon a nyelveken illően megszólítani egy idős embert, ahol a vezetéknév mellett nem válik modorossá a megszólításra utaló szó. A Mrs. Taylor...
  • Csongor Andrea
    lelkisegély

    „Nem dédelgetem a múltam” – beszélgetés a nyolcvanas éveiben járó Székely Edith-tel, aki idős embereknek ad biztatást

    Székely Edith-tel beszélgetek, a Délután lelkisegély-szolgálat életre hívójával és vezetőjével. Az idősek és középkorúak számára létesült lelki elsősegély-szolgálat 1998-ban még különlegességnek számított Európában. Egyedi...
  • Koncz Veronika
    kedves idős néni

    Kedves idős néni vagy vén szipirtyó?

    Már gyermekkorom óta foglalkoztat a kérdés: vajon min múlik az, hogy valakiből öregkorára kedves idős néni, bácsi válik, vagy keserű vénember vagy vénasszony lesz...
  • Csák-Nagy Kriszta
    elengedés

    A mindent elengedni tudást élethosszig tanuljuk

    Az ősz vége lassan már télbe fordul, a nappalok egyre borongósabbak. Hamar estévé válnak a késődélutánjaink. A természet hanyatlása, álomba szenderülése közelebb visz minket...
  • Fábián Tibor

    Egy magányos, nyugalmazott tanárnő a hátsó udvar csendjében

    Topolyán akad egy-két nyugalmazott tanár és tisztviselő, akik már évtizedek óta ott élnek. Mindegyikük más-más vidékről került oda, nyugdíjba vonulásuk után pedig nem volt...
  • Cveta Szterjopulu

    Anyám történetei – A nyugdíjasnak semmi dolga?!

    De jó, hogy elkísérsz, pedig biztos lenne jobb dolgod is, mint itt az egészségházban ücsörögni velem. Csak a szokásos csontritkulás elleni bogyóért jöttem, de...
  • Németh Szilvia

    Hol kezdődik az öregség? – Egy nagymama emlékére, aki halálos betegen is unokája kedvencét sütötte

    Vajon ki számít idősnek? A választóvonalat, amolyan íratlan szabályként a 60. életév betöltésénél szokás meghúzni – merthogy valahol meg kell –, persze ez egy...
  • Dr. Aczél Petra
    trendi nagyi

    Kedvesen inkompetens vagy bután kamaszos? Milyen a „trendi” nagyi?

    Négykézláb áll és azt várja, hogy a hátára pattanjanak. Esetleg azon aggódik, hogy korszerű ragasztó nélkül kiesik a műfogsora. Vagy tiniruhát vesz, és arra...
  • Dr. Aczél Petra
    Hát, öregem!... Sztereotípiák az idősekről

    Hát, öregem!... Sztereotípiák az idősekről

    „Előzd le, kalapos!” – mondta az autóvezetés-oktatóm nem sokkal a forgalmi vizsgám előtt, biztatva, hogy előzzek meg egy amúgy szabályosan haladó gépkocsit és a...
  • Tolnai Nóra
    egészséges életmód

    Mozgás és mérték – Hogyan változik a sport és az egészséges táplálkozás a kor előrehaladtával?

    Szerencsések vagyunk, ha már gyermekként életünk szerves részévé vált a rendszeres testmozgás, szüleinket is sportos felnőttnek láttuk, és felnőve magunk is beépítettük mindennapjainkba a...
  • Szabó Emese
    Almási Kitti

    Két kérdés az öregedésről - Almási Kitti és Besenyei Péter

    Ismert embereket kérdeztünk arról, ki volt életükben a pozitív példa az öregedés megélésében, illetve mit tesznek azért, hogy elfogadják, pozitívan éljék meg az idő...
  • Kölnei Lívia
    Idős pár a tengerparton

    Tesszük a szépet! – Az öregedésről

    „Legalább tíz évet letagadhatnál!” „Három felnőtt gyereked van? Nem látszik rajtad!” „Jól tartod magad.” „Jól nézel ki. Hol varratod fel a ráncaidat?” „Ennyire nem...