„Űrhajós fizikum és kötélidegzet kell a profi zenészeknek” – Óriási fájdalmak lehetnek a zenei teljesítmények mögött
Kodály Zoltán már 1959-ben felfigyelt arra, hogy rengeteg az egészségi probléma a zenészek körében: ínhüvelygyulladás, teniszkönyök, golfkönyök, gerincbántalmak, vagyis olyan súlyos betegségek, amelyek a hangszerjátéktól, a megerőltetéstől alakultak ki. Az ő indítványa nyomán kérte fel a Zeneakadémia vezetősége dr. Kovács Gézát, hogy foglalkozzon a zenészek egészségének, állóképességének megóvásával, akit ezért a zenészek megmentőjének is neveznek. A Kovács-módszerről mesél tanítványa, kutató- és szerzőtársa, dr. Pásztor Zsuzsanna, aki közel a kilencvenhez is aktív, optimista, és fáradhatatlanul dolgozik. Nemrég vette át a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést azért a munkáért, amit a zenészek munkaképességének megóvásáért végez.
Kodály előtt is voltak már olyan kezdeményezések, amelyek a zenészek egészségének megóvását tűzték ki célul? Clara Schumann naplójegyzeteiben például azt írta, hogy édesapja, egyben zongoratanára azt tanácsolta neki, hogy amennyi időt gyakorlással tölt, annyit sétáljon a szabadban, hogy idegei erősödjenek.
Igen, és micsoda széles látókörre vall ez az útmutatás! Ma egy hat órát gyakorló fiatal zenész persze nem sétálgathat hat órát az erdőben… Ez nagyon hiányzik. Oroszországban tanult zenészek mesélik, hogy a gyakorlótermek mellett sétál egy felügyelőtanár, és amelyik szobában elhallgat a hangszer, ott megdöngeti az ajtót, mert a munka nem állhat le. Aki ezt kibírja, abból rangos versenyek győztese lesz – ha kibírja.
Gyilkos szemlélet ez, amelyben nem a tehetség számít, hanem az erőnlét, és ami miatt a tönkremenés borítékolható.
Leon Fleisher, az ismert amerikai zongoraművész például fiatalon olyan idegrendszeri betegséget kapott, amely miatt a jobb keze görcsbe merevedett. Ezért kénytelen volt balkezes játékra áttérni, majd karmesterként és tanárként folytatta pályáját. Csak harmincöt évvel később sikerült kétkezes játékkal visszatérnie a koncertpódiumra. Eckart Altenmüller hannoveri zenész–orvosprofesszor ennek a súlyos zenészbetegségnek a fő okát a perfekcionizmusban látja, amikor nagyobb az ambíció, mint a teherbírás.
Amikor a koncertteremben hátra dőlve hallgatom, hogy árad a zene, nem is sejtem, hogy sokszor fájdalmak árán játszanak a zenekarban a zenészek… A teljesítmények mögött fájdalmak, megfosztottságok, akár súlyos kiégések is lehetnek?
Nekem már a zeneművészeti szakközépiskolában kialakult olyan kézbántalmam, amellyel három hónapra kiestem a gyakorlásból. Nem tudtak rajtam segíteni, hiszen nálunk nincs zenei orvoslás. Orvosaink nem tanulnak a zenei foglalkozási ártalmakról. A fájós kezet pihentetni kell, ezért begipszelik, de amikor leveszik róla a rögzítést, és elkezd gyakorolni a zenész, visszaesik az állapota. A mozdulatlanság következtében a szövetek meggyengülnek és még sérülékenyebbé válnak. A sebész az ínhüvely gyulladásos csomóját megoperálja, de azon a helyen gyengébb lesz a szerkezet, és a visszatérő igénybevételkor újra kialakul a megerőltetés.
Kodály mint zeneakadémiai tanár látta, hogy nagyszerű kollégái és tanítványai közül sokan megbetegszenek és kiesnek a pályáról. A mester sürgette a Zeneakadémia vezetőit, hogy keressenek valami segítséget. Akkoriban még testnevelés vagy úszásoktatás sem volt a zenészek számára, persze mi, tanítványok akkor kifejezetten örültünk ennek. Mindenki utálta a testnevelést, rettegtünk az ugrószekrény vagy valami száguldó kosárlabda gondolatától is. A zenészek testnevelése mostanában sem mindig szerencsés. Nemrégiben az egyik zenei gimnáziumban minden hétre esett egy kéztörés. Kodály, aki rendszeresen sportolt, egy alkalommal maga is elmagyarázta, milyen legyen a zenészek testnevelése. Olyan, ami frissít, lazít, testileg-szellemileg felüdít, és a nagy idegi-fizikai terhelést ellensúlyozza. Kodály kezdeményezése nyomán kérte fel a Zeneakadémia vezetősége dr. Kovács Géza testnevelési tudományos kutatót a zenészek panaszainak ellátására.
Dr. Kovács Géza az ötvenes években és a módszerét továbbfejlesztő dr. Pásztor Zsuzsanna – Fotók forrása: kovacsmethod.com és dr. Pásztor Zsuzsanna
Lehet fizikailag mérni, hogy nagyjából mennyi terhelés éri a zenészeket?
Össze lehet hasonlítani egy fizikai munkát végző ember teljesítményével. Kodály erre is kitért egy ízben, mondván, a zenészek munkája méterkilogrammban kifejezve megüti egy nehéz testi munkás teljesítményének mértékét. Egyszer magam is megpróbáltam nagyjából megmérni, hogy egy súlyos akkord a zongorán, mint amilyen például az egyik Chopin-etűdben van, mekkora teljesítményt kíván. A postán járva láttam ott egy rugós mérleget, arra rátettem a kezem, és érzésből egy akkorát nyomtam rajta, mintha ezt a Chopint játszanám a zongorán. A mutató 15 kilóra ugrott.
Ez a Chopin-etűd tele van ilyen akkordokkal hat oldalon keresztül, ebből arra kellett következtetnem, hogy egy gyakorló zongorista egy délután tonnákat mozgat meg.
Ha valakinek nem elég edzett a keze, óhatatlanul sérülést fog szenvedni. Ha egy zenész lelkileg nem bírja a terhelést, annak szubjektív tünetei és jelzései is vannak, elveszti a munkakedvét, elfásul, elszürkül.
Elszürkül?
Igen, a zenei produkció szürkül el, unalmas lesz, eltűnik belőle a szív és a lélek, kifakul a játék, ami korábban még lángolóan izgalmas volt. A fáradtság felülírja a legszebb zenei gondolatokat is.
Márpedig az ember nem úgy gondol a zenészekre, mint akik épp az edzőteremből jöttek. Inkább törékeny, érzékeny emberek, akiknek testi mivolta inkább kontúrja a lelküknek…
A sápadt, sovány, érzékeny művész képe inkább a 19. század romantikus ideálja. Én viszont azt tanítom a zeneakadémista hallgatóimnak, hogy űrhajós fizikumra és kötélidegzetre van szükségük. Irtózatos terhelésben dolgoznak ma a gyerekeink, erősnek és munkabírónak kell lenniük. Most már itt van nekünk a csodálatos Kovács-módszerünk, de mégis sok bajuk van a zenészeknek. A tavalyi felmérésünk, amelyet 15–20 éves diákokkal végeztünk, azt mutatta, hogy tíz gyerekből nyolc már ártalmakkal küszködik, és egy gyereknek három–ötféle panasza is van. Nemcsak a hangszerjátékkal kapcsolatos problémák, nemcsak kézfájdalmak vagy a fúvósok arcizmainak meg az énekesek hangszalagjainak zavarai jelennek meg, hanem súlyos idegrendszeri bántalmak, mint a depresszió, pánik, szorongás, sőt az öngyilkos hajlam is mindennapos jelenség. A fiatalkor az emberi élet csúcsa, reményteljes, boldog idő, és már ekkor mennyi bajt és fájdalmat hordoz!
Egy zenész nagyjából 16 év alatt válik színpadképes előadóművésszé vagy képzett tanárrá. Mire ezt eléri, már súlyos egészségi problémáktól szenved, ha nem kap segítséget.
Dr. Kovács Géza hogyan látott neki a feladatnak?
Mozgásórákat tartott és tanácsadást. A mozgásórák nagyon kalandosan kezdődtek. Alkalmas hely hiányában a Zeneakadémia Kistermében, a mai Solti-teremben folyt az óra, ahol alig volt szabad tér, ott tornáztak a zenész hallgatók a széksorok között. A tanár úr mindenkivel egyénileg is foglalkozott, elmondta, hogyan gyakoroljon, hogyan szervezze a munkáját és a pihenését, a meleg és hideg vizet hogyan használja, menjen friss levegőre, és a táplálkozásról is beszélt. Aki hozzá járt, az rendbe jött.
Tornaóra a Zeneakadémia Kistermében, 1964-ben. – Fotó forrása: dr. Pásztor Zsuzsanna
Hogy lett ebből zenepedagógia?
Én is az ellátottak között voltam mint a legnyavalyásabb hallgató a Zeneakadémián. Miután Kovács tanár úr segítségével rendbe jöttem, azt gondoltam, ha nekem bevált ez a módszer, akkor jó lesz a tanítványaimnak is. Kezdetben csak pihentetésnek szántam a mozgásprogram néhány elemét a zeneórák előtt, az iskolából fáradtan érkező gyermekeknek. Léggömbökkel, labdákkal játszottunk pár percet minden órán. Körülbelül négy hónap múlva történt valami, amire nem számítottam. A legügyetlenebb kisgyereknek is megügyesedett a keze. Ez csodaszámba ment, mert a hangszertanulás kezdeti szakasza általában nagyon küzdelmes, sokáig tart, mire szépen megszólal a hangszer a kisgyerekek kezében. Ezzel a módszerrel viszont lényegesen felgyorsult a folyamat.
Egyfajta „zenei agysebészetről” beszélhetünk, amely átalakítja az idegrendszert: olyan programokat épít be az agyba, amelyek megalapozzák a zenei készségeket.
Nem voltak támadások?
De igen. Adódott nehézség bőven a feljebbvalókkal, a hivatalokkal. Eleinte a szülők is panaszkodtak, mondván, ők nem azért fizetnek, hogy labdázgassanak a gyerekek a zeneórán. Áldott emlékű igazgatóm, aki támogatta a kísérleti munkámat, egy udvari tantermet biztosított, ahová kívülről nem lehetett belátni. Kemény küzdelmek voltak ezek, néha valóságos „zugtananyaggá” vált a kísérleti program. Ma már elfogadott egyetemi tantárgy, zenei mozgásfejlesztés néven tanítjuk.
Láttam olyan fényképet, amelyen dr. Kovács Géza bonctermi boncoláson vesz részt tanítványai körében.
Dr. Réthelyi Miklós anatómiaprofesszor, az orvosi egyetem korábbi rektora (volt miniszter) mozgásfoglalkozásaink résztvevője volt sok éven át. Kérésünkre rendszeresen tartott nekünk bonctermi bemutatókat. Ezek a demonstrációk az elméleti oktatás részét alkották. A Kovács-módszer tanárjelölt hallgatói komoly anatómiai képzést kapnak ma is.
A lámpalázzal tud valamit kezdeni a Kovács-módszer?
Hogyne. A fellépés előtti bemelegítés varázslatos hatással lehet az izguló szereplőre. Persze ne úgy képzeljük el, hogy a zenészek nekiállnak ugrálni az estélyi ruhájukban! Ez a finom bemelegítés lecsillapítja azt az őrületes adrenalinvihart, amely fellépés előtt megrázza a zenész egész szervezetét. A mozgás afféle jótékony oxigénfröccsként hat, normalizálja a hormon- és idegvezérlést.
A kellemes bemelegítő mozgások közben a szereplő egyszerűen elfelejt izgulni.
A lámpaláz rémes vegetatív tünetei, a remegés, az erős szívdobogás, a szorongás, a zsigeri panaszok eltűnnek, nem marad más, csak a lelkes felhangoltság és a koncentrált figyelem.
Dr. Kovács Géza nemcsak a módszeréről, de karizmatikus személyiségéről, kisugárzásáról is híres volt.
Szeretetteljes, megnyugtató és motiváló személyiség volt. Figyelmes odafordulás, szelídség, empátia és végtelen szerénység jellemezte. Sokszor hangsúlyozta, hogy ő csak megalapozta a módszerét, a kifejlesztésre már nem lesz ideje. Így történt valóban, ő lerakta az alapokat, én felhúztam a falakat, és majd az én tanítványaim fogják rátenni az építményre a kupolát. Legyen ez a módszer mindenkinek a kincse, kerüljön be az általános oktatásba is! Ez ma már nem álom. A fejlesztő pedagógusok képzésében 2007-től már benne van a Kovács-módszer. A tanítók, tanárok eredményesen használják az atipikus fejlődésű gyermekek nevelésében.
Ugrókötelet, színes léggömböt láttam a képeken, és nekem is kedvem támadt bemenni egy foglalkozásra.
Játékok, nevetés, léggömb – ezek is segítik a regenerálódást testileg és szellemileg is. A relaxáló hatású léggömbös játék kétségkívül az egyik legvonzóbb eleme a Kovács-módszer edzésprogramjának. Ezen kívül azonban több tízezer erősítő, lazító, nyújtó, ügyesítő mozgás alkotja a teljes repertoárt.
Dr. Pásztor Zsuzsanna átveszi a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést 2023-ban -
A kép tulajdonosa dr. Pásztor Zsuzsanna
Nem tudom megállni, hogy meg ne kérdezzem: nem szeretett bele kicsit Kovács tanár úrba?
Végtelenül beleszerettem, és ezzel nem álltam egyedül. Olyan vonzó egyéniség volt, hogy mindenkit elvarázsolt, de családos és családszerető ember volt, stabil személyiség, és rendkívül korrekt mindenkivel, tehát távolról csodáltuk. Erkölcsös volt és végtelenül becsületes. Ezért is fogadták meg a tanácsait az emberek. Én nagyon gyenge, törékeny egészségű diák voltam, így Gát József zongoraművész tanárom elküldött hozzá. Azonban sehogy sem akartam elmenni a Kovács-órára, mert szörnyű élményeim voltak a középiskolai tornaórákról. Aztán végül mégis beóvakodtam a Zeneakadémia Kistermébe, ahol a tanár úr tanított.
Elbűvölten bámultam, ahogy szálltak a színes léggömbök a zsinórpadlás felé, akár a planetáriumban az égitestek.
Ez nem torna, ez maga a csoda, mondtam magamban, és ott ragadtam egy egész életre.
Dr. Pásztor Zsuzsanna 1935. június 14-én született Szegeden. Gyermekkorát Szentesen töltötte, ott kezdett el zenét tanulni. Középiskolai tanulmányait Budapesten, a Bartók Béla Konzervatóriumban fejezte be, majd a Zeneakadémián 1960-ban végzett zongora művésztanári szakon. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképzési Tanszékének és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Művészetközvetítő és Zenei Intézetének egyetemi oktatója. Magas színvonalú munkájáért Apáczai Csere János-díjat, Príma díjat és a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést kapott.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
