Vasszigor vagy jogos elvárás? – Nyakunkon a nyelvvizsgakényszer

Az idei tanévvel járó egyik legfontosabb változást kezdjük megemészteni: mostantól kizárólag középfokú (B2) nyelvvizsga birtokában lehet jelentkezni az egyetemekre. Sokan úgy vélik, hogy a felvételi szabályokat tartalmazó kormányrendelet ezen a ponton túlságosan szigorú, és radikálisan szűkíti azoknak a diákoknak a körét, akik majd sikeres felvételit követően továbbtanulhatnak a felsőoktatásban. Ahhoz, hogy véleményt formálhassunk, vajon mennyire korrekt vagy igazságos ez a követelmény, először is az általános iskola és a középiskola idegennyelv-oktatásának gyakorlatát szükséges megismernünk.

A történet valahol ott kezdődik, hogy a korai nyelvoktatás ügye rengeteg szülőt megnyert magának. Nagyon sok kisgyerek kezdi meg az ismerkedést az idegen nyelvekkel akár már az óvodás évek előtt. „Nem lehet elég korán kezdeni”, gondolják a szülők, és a legtöbb a nyelvtanár is ezt erősíti. Így aztán nagyjából a járni tanulással egy időben már nyelvi foglalkozásra viszik gyermeküket. Részben ennek következtében az általános iskolák lépéskényszerbe kerülnek, és a jó képességű gyerekekért való versenyben minél előbb produkálni szeretnék a szülők által vágyott nyelvórát.

Nincs az az érdeklődő szülő az általános iskolai nyílt napokon, akinek a kívánságlistáján ne szerepelne az elsők között a nyelvoktatás. „És hányadiktól tanul majd angolt (németet, stb.)?”

Elsőben vagy másodikban így különböző szakkörök, mondókázások, éneklések formájában ismerkednek a nyelvvel a kicsik. Mire legkésőbb a negyedik osztályban már az igazi, órarendi kötelező nyelvórák beköszöntenek, ezeken a helyeken kevés olyan gyerkőc van, aki még nem tanult valamilyen formában idegen nyelvet.

Normál tantervű általános iskolában heti három órában zajlik az idegennyelv-oktatás. Hogy ez mire elég, az sok tényezőtől függ, és ezek közül csak az egyik a diák. Persze a diák tényezőt még tovább differenciálhatjuk: lényeges a tanuló szorgalma és a nyelvérzéke, vagyis hogy mennyire tehetséges, milyen képességekkel van megáldva. Nyilván fontos a tanár személye, hogy mennyire szeretik őt a gyerekek, hiszen az általános iskolás még a tanárnak tanul. Számít a szaktudása is, a módszertani felkészültsége, következetessége, vagy ahogy mondani szoktuk: „hogy mennyire követel”. Mindez befolyásolja azt is, hogy milyen gyorsan tudnak haladni az anyaggal. Lényeges a csoport létszáma és összetétele is, mert kisebb tanulócsoportban természetesen jobban lehet haladni, de legalább ennyire fontos az is, hogy „húzzák egymást” a diákok, jó legyen a tanulási morál, legyen értéke a tudásnak. Ezt otthonról a szülőként jól megtámogathatjuk vagy éppen aláaknázhatjuk.

Ha a családban érték a nyelvtudás, ha a szülők is beszélnek idegen nyelveket, akkor a gyereknek is természetes lesz, hogy ha nem is szerelemből, de meg kell tanulni például angolul.

Viszont, ha mondjuk egy nyugat-magyarországi településen azt látják a gyerekek, hogy bizony Ausztriában nyelvtudás nélkül is, vagy minimális nyelvtudással többszörösét lehet keresni a magyarországi béreknek, hiszen ezt teszik a szüleik is, abból nehezen lesz nyelvvizsga. Hiába mondjuk, hogy tanulni kell, ha nincs mellette személyes példa.

A gimnáziumba érve már minden diáknak kötelező két idegen nyelvet tanulni. Alapesetben az első nyelvet heti öt órában, a másodikat heti három órában tanulják a diákok. Érettségizni is kötelező idegen nyelvből, ez már nagyon régóta így van, ebben nincs változás. A középszintű érettségi színvonala azonban még édeskevés a középfokú nyelvvizsgához. Így annak eléréséhez a kötelezőn felül kell teljesíteni. Tehát az érettségi követelményei ezen a ponton nem esnek egybe a továbbtanulás követelményeivel.

Szem előtt tartva a fentebb leírtakat, hogy mi minden kell még a sikeres nyelvtanuláshoz, elsősorban a diák és a tanár szempontjából, nagyon nagy látószögben szemlélve is a helyzetet, a gimis évek alatt mindez nagyjából minimum 570–580 nyelvórának felel meg. Ez a legrosszabb eset, amikor az első idegen nyelv heti óraszáma a 9-10. évfolyamon heti 5 óra, a 11-12. évfolyamon pedig heti 3 óra. Ha marad a heti öt óra végig, akkor a gimis évek alatt 720 óra jöhet össze. Ha pedig nyelvi előkészítő évfolyamra is jár az adott diák, ehhez hozzáadódik még heti 18 órával számolva majd’ 650 tanóra. Ebben az esetben már az első év végére el kell jutni a B1 szint közelébe. A Nemzeti Alaptanterv szerint a 12. évfolyam végére kell az első idegen nyelvből a B1 szintet elérni.

A nyelviskolák számításai szerint 600–650 nyelvóra szükséges a B2 szint eléréséhez. 570–580 kontra 600–650. (Ebben nincsen benne a házi feladatok megoldására szánt idő és az otthoni gyakorlás.) Talán nem túlzás azt állítani, hogy a rendszer magában rejti a siker lehetőségét. És ekkor az általános iskolai nyelvoktatás óraszámaival nem is számoltunk.

Kép

Kép: Designed by jcomp / Freepik 

Ahogy szintén nem beszéltünk még a második idegen nyelvről. Bár a két különböző idegen nyelv óraszámai nem adódhatnak össze szempontunkból, a felsőoktatási jelentkezéshez szükséges B2 nyelvvizsga megszerzésének szempontjából mégsem jelentéktelen a második nyelv. Maga a nyelvtanulási rutin ugyanis a második nyelv által is fejlődik, sokszor egyik nyelv tanulása segíti a másikét. Összehasonlítjuk a szavakat, a nyelvtant, a kommunikációban használt fordulatokat, így az összevetés által ismétlődik és mélyebben rögzül a meglévő nyelvtudás.

A számok nyelvén tehát elvileg össze kellene jönnie érettségiig a nyelvvizsgának. Ha mégsem, akkor az arra mutathat rá, hogy az az iskolai nyelvoktatás valami miatt nem elég hatékony.

Távol áll tőlem, hogy kizárólag a pedagógusokat hibáztassam ezért, vagy a közgondolkodásban keressem a probléma gyökerét, esetleg „a rendszer” gyengeségeit véljem felfedezni a sikertelenség mögött, netán a „mai fiatalokat” ostorozzam lustaságukért. A kérdés inkább az, honnan lehet elkezdeni a probléma megoldását. Melyik az a pont a halmazban, amin változtathatunk.

A változtatás szükségességéhez nem fér kétség. Egy mai egyetemistának, főiskolai hallgatónak szüksége van nyelvtudásra. Évtizedekkel ezelőtt is kizárólag idegen nyelven voltak elérhetők az egy-egy szakterületnek a legújabb, legaktuálisabb eredményeit megosztó cikkek, tanulmányok. De azokban az időkben ezek a szövegek jóval kevésbé voltak elérhetők, mint napjainkban. Igen, változott a világ, ma már villámgyorsan megtalálhatjuk a minket érdeklő, témánkba vágó legeslegújabb-legmenőbb kutatásokat – ha nálunk van a kód: az idegen nyelv.

Az általunk nem ismert nyelveken írt szövegekhez persze ma már fordítóprogramok segítségével is hozzáférhetünk, melyek a jövőben várhatóan tovább fognak fejlődni. Tehát az idegen nyelven olvasás egyre kevesebb problémát fog jelenti mindenki számára. És bár ugyanígy léteznek tolmácsgépek is, melyek valós időben fordítanak, ezek még messze nem tökéletesek, nem helyettesíthetik a közvetlen szóbeli kommunikációt. Hosszabb beszélgetésekhez egyelőre nem, inkább csak rövid szituációkban ajánlják őket fejlesztőik. Egy kis kütyü nyomogatása ráadásul óhatatlanul megtöri a beszélgetés természetes ritmusát, kizökkenti a beszélőket, megzavarja a szemkontaktust.

Összességében talán a technika minden kényelme ellenére kijelenthető, hogy bármilyen eszköz is jön majd létre a jövőben, a közvetlen információszerzés élményével nem tud majd versenyezni. 

Én még azért jártam egy adott tanár minden létező órájára az egyetemen, mert ő személyesen volt az engem érdeklő szakterület mindentudója, egy igazi orákulum, akinek a közelében lenni egyet jelentett a tudás közelében levéssel. Amikor felolvasta és lefordította az alapvető szakirodalmat, kincset ért minden másodperc. Bőszen jegyzeteltünk, és aki nem volt ott…, arról azt gondoltuk, hogy a tudásszerzésben soha vissza nem térő alkalmat hagyott ki. A tudás ma már megszerezhető másképp is, ám az élmény az, ami nem helyettesíthető.

Kedvenc „mi lett volna, ha…” kezdetű kérdéseim közé tartozik, hogy vajon mihez kezdtem volna a lehetőséggel, ha az én felsőoktatásban eltöltött éveim alatt, amikor rengeteg időm és energiám volt tanulni, a rendelkezésemre állt volna a Google keresője. Valószínűleg szegényebb lennék néhány nagyszerű idollal: a mestereim és tanáraim más szerepet töltenének be az emlékezetemben, és szabadabban hozzáférhettem volna a tudás fájához – megfelelő nyelvismeret birtokában.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti