Generációkon átívelő Vásárhelyi Forgatag – Augusztus végén mindenkit hazahív Marosvásárhely

A tipegőknek szóló foglalkozásra kísérte el édesanyját és kistestvérét Balázs az első Vásárhelyi Forgatagon, idén azonban már a fiataloknak szánt UV Color partira készül, ahogy a többi fiatal srác is. Néhány éve önkéntes is a Forgatagon, mert hozzá nőtt ez a rendezvény, ahová minden évben ellátogattak szüleivel. Generációkat ölel át ez a rendezvény, amely a marosvásárhelyi magyarok kulturális ünnepeként – ha úgy tetszik fesztiváljaként – született, de sokan egyfajta alternatív városnapokként is emlegetik. Immár tíz éve.

gólyalábasok a Vásárhelyi Forgatag fesztiválon
Kép: Vásárhelyi Forgatag Facebook oldal

Az elmúlt tíz év tetten érhető a szervezők körében is. Az a lelkes csapat például, amelyik tíz évvel ezelőtt létrehozta Marosvásárhely legszínvonalasabb magyar kulturális rendezvényét, ma már mind családjával vesz részt a rendezvény megszervezésében. Azonban az évek során számtalan lelkes fiatal bevonásával sikerült a lendületet tartani, akik idén már éjszakai partyt is szerveznek a hangulat fokozása érdekében.

A Magyar Napok nyomdokain, és mégsem…

Jól emlékeznek még, hogyan és miként álmodták meg a rendezvényt, hogy kívántak a Kolozsvári Magyar Napok nyomdokaiba lépni, és mégis másnak lenni. Míg a „magyar napok” mintájára kezdtek szaporodni a rendezvények az erdélyi szórványtelepüléseken, addig Marosvásárhelyen, az egykori székely fővárosban – ahol a magyarok kisebbségben, de mégis majdnem fele arányban képviseltetik magukat – nem akarták ezt a szórványküldetést felvállalni. „Szervezőkként úgy gondoltuk, hogy Marosvásárhelyen van hatvanezer magyar, akik azért nem kifejezetten szórványban élnek, hanem inkább egy vegyes etnikumú városban. Ezért idegenkedtünk a magyar napok kifejezéstől, amely mintha azt sugallná, hogy meg kell mutassuk magunkat egy évben egyszer. Marosvásárhelyen azonban van magyar kulturális élet, van magyar közösségi élet, és mindezeknek kellett egy teret, egy megmutatkozási formát találni” – mesél a kezdetekről a rendezvényt megálmodó Marosvásárhelyért Egyesület elnöke, Szente Katalin. Hozzáteszi, a Vásárhelyi Forgatag létrejöttét az is indokolta, hogy az akkori városnapok nem számítottak széles körű érdeklődésre – főként a magyar ajkú lakosság részéről. Sokan úgy érezték, csak „mutatóban” van magyar nyelvű program, az sem igazán színvonalas.

Mátyás királytól ihletődve

Így egy közösségi igényre szóló válaszként született meg a Vásárhelyi Forgatag 2013-ban. Amint a neve is mutatja, a rendezvény egyik kezdeti célja volt felidézni és megélni a sokadalom vásári hangulatát Marosvásárhelyen, éppen ezért nem véletlenszerű a rendezvénysorozat időpontjának kiválasztása sem: 1482. augusztus 28-án Mátyás király kiváltságlevelével nyert vásárjogot Marosvásárhely, így a vásári forgatagot megidéző rendezvény minden évben augusztus 28. körüli héten zajlik.

A vásár mellett azonban sok minden mást is jelent a Vásárhelyi Forgatag:

a marosvásárhelyi magyarság hagyományainak megismertetését és népszerűsítését ugyanúgy felvállalta a rendezvény, mint azt, hogy minőségi szórakoztatást nyújtson a kicsiknek és a nagyoknak is.

Igen, sokan úgy emlegetik, hogy ez egy családi rendezvény. „Kevésnek éreztük, hogy csupán este koncerteken szórakozzunk, napközben meg vásárban bóklásszunk. Ezért úgy tervezzük minden évben a Forgatagot, hogy napközben is tartalmas kikapcsolódást nyújtson. Eljönnek a szülők, a nagyszülők a gyerekkel, s miközben a kicsi legózik, érdekes kísérleteken vesz részt, kézműveskedik, vagy néptáncolni tanul, addig anyu és apu vagy a nagyi is kap kedvére való programot: beülhet egy-egy előadásra, elmehet egy történelmi városnéző túrára, beülhet egy mesekocsmára, kipróbálhat valamit, amit amúgy egész évben nem, vagy csak találkozhat ismerősökkel, akikkel minden év augusztusában a Forgatagon szokott. Mi minden korosztálynak és a legkülönbözőbb érdeklődési körű embernek okot adunk arra, hogy kimozduljon otthonról, és egy közösségi élményben legyen része” – mondja Szente Katalin arról a rendezvényről, amely kezdetek óta a magyar állam támogatása révén jöhetett létre.

Ákos hív haza

Napi program ide vagy oda, a legtöbb embert mégis az esti koncertek mozdítják ki otthonról, az elmúlt években az erdélyi és magyarországi zenekarok széles skálája bemutatkozott már a Forgatag színpadán, idén is színes a kínálat. Augusztus 25-én, csütörtökön az idei Petőfi Zenei Díjátadón az Év zenekara díjjal kitüntetett gyergyószentmiklósi fiúkból álló 4S Street lép színpadra, pénteken az idősebb korosztálynak kedvez a rendezvény, ugyanis a fél évszázada alakult, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett slágergyáros Apostol zenél a forgatagozónak, de még aznap este a legendás román együttes, a Compact is a húrok közé csap. Szombaton a Punnany Massif zenéjére bulizhatunk, a pécsi underground csapatból mára már fesztivál-headlinerré avanzsált zenekar is újdonságnak számít a Forgatagon. Vasárnap a mindenki által kedvelt Nagy Feró és a Beatrice jól ismert slágereire bulizhatunk, ám a legnagyobb névnek az idei évben egyértelműen Ákos számít, aki tíz év után tér vissza Marosvásárhelyre zenélni. A Forgatag szervezői és résztvevők számára is különleges alkalom lesz az, hogy az idei rendezvény zárókoncertjét a Kárpát-medence egyik legnagyobb elismertségű előadóművésze nyújtja.

„Igyekszünk minden évben úgy szervezni a koncerteket, hogy a fiatalok is kimenjenek tombolni és az idősebbeknek is legyen mire rázni a fejüket. Emellett idén még több figyelmet fordítunk az afterpartikra, vagyis a koncertek utáni szórakozásra. Például UV Color Partit is szervezünk – leginkább a fiatal korosztálynak” – meséli Szente Katalin, aki a rendezvény egyik legnagyobb erényének tartja, hogy már év elején sokan azért kérdezgetik, hogy mikor is lesz Vásárhelyi Forgatag, mert számos elszármazott marosvásárhelyi – sokan az anyaországból is – úgy tervezi az éves szabadságát, hogy akkor látogasson haza szülővárosába, amikor a Forgatag hatására tényleg megmozdul, s kicsit „forog” az egész város.

Balázs is annak örül, hogy nem csak osztálytársai és barátai tervezik már az augusztus végi forgatagozást, de az unokatestvéreit is akkor várják haza Budapestről. Mikor? Augusztus 23. és 28. között. Hol? Marosvásárhelyen, a középkori várban lesz a rendezvény fő helyszíne.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti