A vad ménes újra száguld – Állatfajok, amelyeket az ember mentett meg a kihalástól

Ötven évvel ezelőtt az ürgét még tűzzel-vassal irtották a magyar Alföldön: a kártevőként számontartott állatkák levágott farkaiért „vérdíjat” fizettek. Ma természetvédelmi programok keretében próbálják meg visszatelepíteni a végzetesen megritkult rágcsálókat, kiderült ugyanis, hogy ez a fő tápláléka fokozottan védett, mitikus nemzeti madarunknak, a kerecsensólyomnak.

európai bölény
Kép: Profimédia - Red Dot

Ahol az ember beavatkozik a természet körforgásába, ott általában nagy baj történik, amit aztán az ember saját maga próbál helyretenni, ha időben észreveszi. Számos állatfaj esetében már későn jött a segítség: így vesztettük el például a szelíd és kíváncsi Falkland-szigeti farkast, amely a hajósokkal szembeni jóhiszeműségének lett az áldozata, vagy a vándorgalambot, amelynek pedig hatalmas, vonuló tömegei egykor elsötétítették az eget Észak-Amerika fölött. Ezeknek az állatfajoknak az utolsó példányait megpróbálták megmenteni és fogságban szaporítani, de a kísérlet kudarcba fulladt. Vannak azonban sikertörténetek is. 

Bialowieza bölényei 

Az európai bölény egykor Magyarországon is honos volt. Királyok, főurak vadásztak rá: legtovább a Bakonyban és Erdélyben maradt fenn. Európa-szerte is egyre ritkább lett a bölény, végül csak a lengyelországi Bialowieza erdejében tartotta magát egy csorda, az első világháború során azonban ezeket az állatokat is megették az éhező katonák – az utolsó egy vadorzó áldozata lett, 1919-ben. Röviddel később, 1923-ban megalakult a Nemzetközi Bölényvédelmi Társaság, amely azt tűzte ki célul, hogy állatkertben született példányokkal pótolja az elvesztett lengyel bölénycsordát. Ez volt a világ első nemzetközi állatkerti fajmentő tenyészprogramja, amelyben a Budapesti Állatkert is részt vett. Az összefogás sikeresnek bizonyult: ma már nemcsak Lengyelország, hanem Litvánia, Fehéroroszország, Ukrajna, Oroszország, Románia és Szlovákia területén is legelnek szabadon bölények, és maroknyi félvadon tartott csordájukkal találkozhatunk az Őrségben is. 
Európában most a nagytestű patások, többek között a ténylegesen kihalt, mesterségesen rekonstruált őstulok visszatelepítésével próbálkoznak – majd kiderül, a környezet hogyan fog reagálni visszatérésükre… 

A vad ménes újra száguld 

Hasonlóan siker koronázta a vadlovak visszatelepítési programját, amelynek mi, magyarok szintén részesei vagyunk, a mai napig. Az ázsiai vadlovat rég kihaltnak hitték, amikor Nyikolaj Przsevalszkij lengyel származású orosz kapitány és geográfus 1848-ban rábukkant egy vadon élő ménesre a Góbi-sivatagban, Kína és Mongólia határán. A mai napig nem teljesen tisztázott, hogy ezek a lovak valóban minden emberi behatástól mentes, eredeti vadlovak voltak-e, vagy visszavadult, háziasított lovak génjeit is hordozták, de létszámuk vészesen fogyatkozott, és 1969-re teljesen eltűntek a vadonból.

Fennmaradt azonban 12 példány a világ állatkertjeiben; ezek képezték a tenyészprogram alapját.

1992-ben már visszatelepítettek 16 példányt Mongóliába, 1997 óta pedig a Hortobágyon is él egy szépen gyarapodó ménes, amelyből rendszeresen költöztetnek át lovakat a közép-ázsiai pusztákra. 

Kép
kihalófélben lévő állatfajok
Kép: Profimédia - Red Dot

A megmentett egyszarvú 

A fehér oryx hazája az Arab-félsziget;

egyesek szerint ez az antilopfaj lehetett a „modellje” a legendás unikornisnak, a megfelelő szögből nézve ugyanis hosszú, hegyes szarvai egymást fedik, mintha csak egyet viselne a homlokán.

Tökéletesen alkalmazkodott a sivatagi viszonyokhoz, az esőt kilométerekről kiszagolja. Az emberhez azonban nem tudott alkalmazkodni, így az 1970-es évekre a természetből kihalt. Az állatkertek jóvoltából azonban 1980-ra újra visszafoglalhatta eredeti birodalmát, és vadon élő állományát ma 1100 példány körülire becsülik. Ebben az összefogásban hazánk nem vett részt, egy másik ritka antilopféle, a Mhorr-gazella tenyészprogramjának azonban tagja a Budapesti Állatkert. A gazellák legnagyobbikának utolsó vadon élő példányát 1968-ban látták hazájában, a Szahel-övezetben. Ma már csak állatkertekben él, arra várva, hogy egyszer a körülmények lehetővé tegyék a visszatelepítését. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Egy görény visszatér 

Ragadozóknál a vadonba visszatelepítés nehezebben megy, ennek ellenére vannak sikertörténetek. Ilyen például a feketelábú görényé, amely Észak-Amerikában él, és főként prérikutyákra vadászik. Utóbbiak drasztikus állománycsökkenése, valamit a pestisfertőzés volt a fő oka, hogy a feketelábú görényt is kihaltnak hitték egészen 1981-ig, amikor egy wyomingi kutya letette egy példányának tetemét gazdája házának küszöbére. A fogságban való tenyésztés eredményeképpen az Egyesült Államok nyolc nyugati tagállamában helyeztek vissza a természetbe állatokat, Kanada és Mexikó között. Mára a vadon élő állományt ezer példány körülire becsülik, és 2008 óta már nem kihaltként, „csak” veszélyeztetettként szerepel a veszélyeztetett és már kipusztult fajokat ismertető Vörös könyvben. 

Egy-egy elveszített faj visszatelepítése a vadonba jócskán túlmutat önmagán, hiszen minden egyes élőlény egy élő rendszer része, és ha eltűnik, hiányozni fog onnan.

Ismert példa erre a farkasok visszatelepítése a híres amerikai Yellowstone Parkba, ahol ezeknek a ragadozóknak a visszatérése még a folyók járását is megváltoztatta.

A farkasok megritkították a túlszaporodott szarvasokat a folyók partján, és visszaszorították a rágcsálókra vadászó prérifarkasokat, így dúsabb lett a növényzet, és újból megjelentek a hódok, amelyek gátépítő tevékenységükkel megváltoztatták a folyók medrét, élőhelyet teremtve számos egyéb élőlénynek. 

Gerald Durrell, a szórakoztató-ismeretterjesztő könyveiről ismert angol zoológus-író saját állatkertet alapított Jersey szigetén, amelynek fő célja a természetvédelem volt. Különös figyelmet fordított a kis szigetek, így például Mauritius élővilágára: neki köszönhető például a rózsaszín galamb megmentése a kihalástól. 

Nemcsak állatok, hanem növények is lehetnek veszélyeztetettek, és felkerülhetnek akár a kihalt fajok listájára is. Hazánkban több olyan élőhely-rekonstrukciós program is zajlik, amelynek célja a behurcolt, tájidegen növények kiirtása, hogy az őshonos fajok újra teret nyerhessenek. 

A tarvarjú egykor gyakori madárnak számított Európa magashegységeiben. Ám mivel fiókáinak húsa ehető volt, már kb. 300 éve kiirtották; mindössze Törökországban és Marokkóban maradt fenn parányi állománya. Jelenleg kísérletek folynak visszatelepítésére az Alpokba, tenyészprogramjában a Budapesti Állatkert is részt vesz. 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti