Új lakás, régi otthon? – A költözés minden életkorban nehéz

Sok helyen érezhetjük jól magunkat, de az otthon-élmény kialakulása hosszabb, mélyebb kötődéssel járó folyamat. Az én házam az én váram millió szállal köti az embert környezetéhez. Ebbe beletartoznak a hangok, zörejek, neszezések, illatok, színek, fények-árnyékok ritmusos változásai, a rendelkezésre álló tér birtokbavétele, annak tágulása, szűkülése, az ismerős arcok napszakonkénti szabályszerű felbukkanása, melyek nem is tudatos észlelése a biztonság érzésével tölti el az embert, felnőttet és gyereket egyaránt. Ennek jelentőségére legtöbbször csak akkor ébredünk rá, amikor valami megváltozik.

A megszokott otthonban a dolgok mennek a maguk rendes útján, az életben bekövetkező események kiszámíthatók. Nem is hinnénk, milyen apró momentumokon múlik mindez: például a kukásautó a megszokottnál korábban, vagy később kanyarodik az utcába, egy jól ismert arc egészen más napszakban bukkan fel, mint ahogyan megszoktuk, stb. Szinte azonnal kényszert érzünk, hogy az órára pillantsunk igazolandó átmeneti idegenség érzésünk jogosságát. Ezek villanások, legtöbbször öntudatlan reakciók, de mégis hatnak, markánsan meghatározzák közérzetünket.

A felnőttnek is nehéz

Amikor környezetet változtatunk, jótól, rossztól egyaránt el kell szakadni. Az új helyszínen meg el kell kezdeni a kötődés szálainak rögzítését. Csalóka dolog ez, mert kezdetben az újdonság élménye sok kényelmetlen érzést elnyomhat, csak jóval később derülhet ki, hogy a régebbi helyhez való kötődésekből az egyén számára melyik volt a meghatározó. Pl. lehet, hogy jóval nagyobb alapterület áll most a rendelkezésemre, de nem süt be a nap az ablakon, vagy nem látom a várost, csak a szomszéd tűzfalat. Magát a költözést kiváltó motiváció sem lényegtelen az új hely elfogadása szempontjából. Egészen más élmény, amikor a régiről fokozatosan és egyre sürgetőbben derül ki, hogy már nem felel meg aktuális élethelyzetünknek, elvárásainknak, mint amikor egy külső ténytől szorongatva kell kényszerdöntést hoznunk a változásról. Amikor egy nagy egzisztenciális nyomástól akar megszabadulni az ember, akkor tényleg csak arra koncentrál, hogy az ijesztő béklyót lerázza magáról; mindegy, hogy hová, csak el innen. Csak később derül ki számára, hogy a kompromisszum hosszútávon vállalható-e. Azt a szociológusok már régen kiderítették, hogy a magyarok nagyon kötődnek életük megszokott színteréhez. Nehezen mozdulunk még városon, településen belül is. Legtöbbünk élete fő művének a saját tulajdonú ingatlant tartja. Bérleményben lakni bizonytalanságot, esetlegességet jelent.

Jelenleg, a munkaerőpiac sajátosságai miatt új stratégiákat kell megtanulni, hogy az önazonosság megőrzése kevésbé kötődjön a tárgyak birtoklásához, a földrajzi helyhez.

A jóhoz is szokni kell, és a környezetváltozás feldolgozása mindig időigényes. Az új mikrovilágban szintén ki kell járni a saját csapásokat, meg kell teremteni a lazább, szorosabb kapcsolatokat. Egy időben kell oldani és kötni, és ez bizony nagyon nehéz.

A család az otthon

A gyerekek szempontjából nagyon fontos, hogy átérezhessék, a változások ellenére az alap kapcsolati tőke megmarad nekik. A szülő-gyermek, testvér kötelékek erőssége nem változik az új környezetben sem.

Azokban az esetekben, amikor van idő és választási lehetőség, a komoly és valóban szóba jöhető ingatlan megvásárlása előtt érdemes elvinni a gyermeket is környezettanulmányra. Ahogy mozog, birtokba veszi az új helyszínt, aminek megörül, amit óvatossággal kezel, már utalhat az elfogadási folyamat nehézségeire. Amikor egy belvárosi lakásból kiköltözni kívánó család kisfia egy lendülettel a kertbe rohan, majd újra ki és beszaladva beszámol felfedezéseiről, nyilvánvaló, hogy nagyon kedvére való lesz a terek kitágítása, átjárhatósága. Vagy a kiskamasz, aki már rögtön belelátja a berendezési tárgyait a neki szánt szobába, és örömmel nyugtázza, hogy a fürdőből nincs még egy bejárat hozzá, akkor lehet abban reménykedni, megtalálták az életkori igényének megfelelő elrendezést. Persze, mint már a bevezetőben leírtam, a kötődési szálak szövésének még nagyon sok lehetősége, anyaga van.

Régi és új barátok

A gyermekek életében a költözéssel gyakran együtt jár az intézményváltás. Lehet, hogy sportklubot is cserélni kell. Ilyenkor a maradó pajtásoktól, barátokról el kell köszönni. Nem könnyű még a jól ismert arcoktól sem búcsúzni, de a barátságoknál ez tényleg nagy próbatétel. Kisebbeknél szükség van a szülői segítségre, a kapcsolattartás másfajta lehetőségeinek megmutatására: pl. egymás meglátogatása, telefonálás, levélváltás. Iskoláskorban már a legtöbb gyermek ismeri, használja a számítógép adta lehetőségeket, de ha kölcsönös igény van rá, el lehet hívni a régi osztálytársat egy-egy közös megmozdulásra, iskolai farsangra. Erőltetni nem érdemes, de érezze, ha igényli, számíthat a felnőttek segítségre. Az a tapasztalatom, hogy kisiskolás korban viszonylag ritka az ilyen mély, az átmeneti közös élettéren túlmutató barátság. Az újonnan érkező, már a második iskolai napon az új kapcsolatok kialakítására koncentrál. Más a helyzet, amikor a szülők is baráti kapcsolatban vannak. A közös motiváció nagy segítség a kapcsolatok életben tartásában. Azonban ez változhat, és nem szabad rossz néven venni a fiataltól, ha számára fontosabbá válnak azok a személyek, akikkel napjai nagy részét együtt tölti.

Elkerülhető buktatók

A költözés után érdemes gyerekkel együtt becsöngetni a közvetlen szomszédokhoz, és bemutatkozni. Sokkal könnyebb megszólítani valakit, akinek a neve is ismerős. Segítségükkel meg lehet ismerni a házi szokásokat, hierarchiát. Ezen ismeretek hiányában az új lakó akaratlanul is megsérthet írott, vagy íratlan szabályokat, ami feleslegesen megnehezítheti a beilleszkedést. Kommunikálni kell ahhoz, hogy ne bizalmatlanul méregessék egymást az új és régi lakók. Beszélgetni lehet az itt és most helyzetről: kié ez a szép növény itt a lépcsőház ablakában, mely napokon jár a kukásautó, mi a szokásrend a lépcsőház tisztán tartásában, fűnyírásban, hol lehet a babakocsit biztonságosan tárolni, stb.

Amikor az idő engedi, szintén a gyerekekkel együtt érdemes megismerni a tágabb környezetet: merre vannak a boltok, a játszótér, milyen intézmények, nevezetességek vannak a környéken.

Élmények, érzések

Beszélni, beszélgetni érdemes a jó és rossz érzésekről, élményekről, hiányokról, pozitív adottságokról, kellemes és kellemetlen meglepetésekről. Közben lehet rendezgetni, fokozatosan belakni az új tereket; először a gyerekek biztonsági kuckóját, ami a nyugodt pihenésüket biztosítja, a közös helyiségeket működésbe hozni, majd lépésről lépésre megtalálni a régi tárgyak új helyét és feltérképezni a pótlásra váró hiányokat. Az új lakókörnyezetben azután mind a négy évszakot megtapasztalva lehet eljutni a megismerésnek arra a fokára, amikor már tudja mi az, amit el kell fogadnia, mi az, amin képes alakítani, és melyek azok az adottságok, amik az életminőség szempontjából pozitív előremozdulást jelentenek. A kapcsolati tőke gyarapításához jó alkalmakat teremtenek a helyi rendezvények, megmozdulások. Minél több arc tűnik ismerősnek, a biztonságérzet annál izmosabbá válik. Ez gyermekre, felnőttre egyaránt igaz. Azt gondolom, érdemes kötődni, még annak tudatában is, hogy talán gyakrabban megéljük élethelyszíneink változását. A válás, változtatás veszteségélménnyel jár, de emberibb és elviselhetőbb, mint a kilúgozott, érzelmektől mentes bármilyen életszínvonalú egzisztálás.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>