„Tanúskodom a napról, hogy ragyog” – Karinthy Frigyesre emlékezünk

Jó lenne most látni, ahogyan Karinthy elmélázva rágyújt egy cigarettára a kanapén, és mesél magáról úgy, ahogyan ő megélte az 1887-től 1938-ig tartó életét. Nem találhatunk objektív igazságot, mert minden másképp van. Karinthy korát megelőzve leírta a mai modern pszichológia lényeges tézisét, miszerint mindenki a saját „rózsaszín szemüvegén” keresztül nézi a világot. Lelki szűrőnktől függően értelmezzük a minket ért benyomásokat, miközben jó, ha tudjuk, hogy „másképp szeret minket a jóbarát, mint ahogy másképp gyűlöl minket az ellenség”. Noha Karinthy nem szemüvegen, hanem görbe tükrön keresztül szemlélte az őt körülvevő világot, mégiscsak elmondható, hogy rövid élete alatt megtapasztalta az érzelmek széles spektrumát, és szép, igaz, vegytiszta gondolatokat hagyott örökül.

Szövegeiből kiolvashatjuk törekvéseit, vívódásait, szerelmeit és évődéseit, amelyeket iránytűnek hagyott az utókorra.

„Mártsd bele a tolladat a lenyugvó nap tüzébe” (Találkozás egy fiatalemberrel)

Édesanyja, Engel Karolina ötödik gyermekként szülte Frigyest a Karinthy Józseffel kötött házasságba. Az anya Frigyes hatéves korában meghalt, így az apa egyedül maradt hat kivételes gyermekével. Karinthy József a Magyar Filozófiai Társaság elnökeként fontosnak tartotta gyermekei elméjének pallérozását, aminek meg is lett a gyümölcse: Etelka (Ada) és Elza festők, Emília pedig rendkívüli nyelvérzékkel megáldott fiatal hölgy lett. Frigyes gyermeknek éppolyan szabálytalan volt, mint a felnőtt, akivé vált. Aki szívbéli jóbarátjával, Désirével, vagyis Kosztolányi Dezsővel hátrafutó versenyt rendezett a nagykörúton, telefonbetyárkodott, lelkesen kifigurázta a pályatársait és általában a polgári létet, de emellett határozott moralitással foglalt állást kora politikai viharaiban, és saját magát is szigorúan megítélte. Ez a szertelen gyermek, a kis Frigyes nem volt nagy híve az intézményes oktatásnak, több tárgyból meg is bukott.

Sokkal jobban szeretett szemlélődni, tapasztalni, megismerni az embereket, és saját szűrőjén keresztül értelmezni a világ dolgait a készen kapott ideológiák helyett.

Bár az érettségit letette, és utána több szakon is elkezdte egyetemi tanulmányait (bölcsészetet, matematikát és orvoslást tanult), nem sikerült megszereznie a diplomát. Ellenben 15 évesen publikált először: a Magyar Képes Világ című folyóiratban részletekben jelent meg a Nászutazás a Föld középpontja felé, amelyhez az ihletet Jules Verne műveiből merítette. Örömmel kalandozott a későbbiekben is a tudományos fikció vizein, ő volt kora talán egyetlen szerzője, aki alkalmazta a műveiben természettudományos ismereteit. Vonzotta őt az újdonság, az ismeretlen, az új kihívások, emberek és tevékenységek szintjén is. Jó barátságot ápolt Wittmann Viktorral, a pilótával, aki az 1914-es pöstyéni repülőgép-versenyen 2200 méteres magassági rekordot állított fel, és megnyerte a gyorsasági versenyt is. Sokat repültek együtt, barátságuknak a pilóta korai halála vetett véget: Viktor 25 évesen halt meg repülőgép-balesetben. Karinthy megírta barátja életrajzát, majd a klasszikus humoreszkeket, amelyek 1912-ben egy csapásra az irodalmi élet reflektorfényébe állították.

Kép

Karinthy Frigyes bűvészkedik - archív fotó

„A humor a teljes igazság”

Híres mondása bizonyára akkor hangzott el, amikor a humor amellett, hogy jól is fizetett, megoldás, feldolgozás volt az élet nehézségeire. De miért is fizetett jól akkoriban a vicc? 1912 már feszült időszak volt Magyarországon, a levegőben benne volt a forradalmi hevület és a háború előszele. Karinthy, bár hivatásának tartotta formálni az emberek világlátását, politikai és morális vélekedését, azt is felismerte, hogy ha vannak olyan dolgok, amelyeken nem lehet instant módon változtatni, egyszerűen ki kell várni, amíg kiforrják magukat. De addig is lehet oldani a feszültséget.

21. századi kutatások bizonyították, hogy napi egy perc nevetés már mérhetően csökkenti a stressz szintjét. Aki pedig beült Nagy Endre kabaréműsorára, ahol első ízben hallhatta Karinthy zsenge humoreszkjeit, az garantáltan a napi penzum többszörösét teljesítette, már ami a hahotázást illeti.  

Karinthy tehát előrelátó pszichológus volt, aki jól felismerte a közigényt, és betöltötte a piaci réseket. Désiré társaságában előfordult, hogy temetéseken is rájuk tört a röhögés. Havas Gyula temetésén azon mulattak, hogy a Nyugat főszerkesztője, Osvát Ernő valamiért a még viruló Tóth Árpádra emlékezett a gyászbeszédében. Amikor viszont Tóth Árpádért zúgott a harang, a temetésen irrelevánsan felbukkanó mosószappan nevettette meg a párost. Viszont attól a naptól kezdve, hogy Karinthynak lélekbeli jó barátjától, Kosztolányi Dezsőtől kellett búcsúznia 1936-ban, a könnyek már nevetés nélkül törtek elő.

A humoros írásait egyébként másodlagosnak, később csupán bérmunkának tartotta. Ugyanis második felesége, a csalfa és kacér Böhm Aranka szerette a nagyvilági életet, a társaságot, és nagy vendégfogadásokat rendezett a házukban, ami miatt a pár egész életében anyagi gondokkal küzdött.

Kép

Karinthy Frigyes és Böhm Aranka Siófokon – archív fotó

„És a nő, akiről azt hisszük, hogy másképp van, másképp van, és nem másképp” (Minden másképp van)

Első felesége Judik Etel volt, akivel mindössze négy évig élvezhették a házaséletet. Mindkét felesége találkozásukkor már házas, gyermekes asszony volt, és Frigyes szerelméért hagyták ott előző férjeiket.

Első felesége halála utáni mély gyásza íratta Karinthyval, vagy valóban megérezhetett valamit, de akkor vetette papírra, hogy: „úgy érzem, agyamban daganat képződött”.

Nem sokkal Etel halála után ismerte meg Böhm Arankát, akit az utókor a visszaemlékezések alapján durva, lobbanékony, botrányos nőként ismer, bár sosem tudhatjuk meg, hogy száz évvel ezelőtt mi zajlott a zárt ajtók mögött. Az bizonyos, hogy Karinthy a hozzá hasonlóan beskatulyázhatatlan nőkhöz vonzódott, amely vonzalmát állítólag második házassága alatt meg is élte több hölgy társaságában. Köztudottan Aranka is több szeretőt tartott, a rejtvénykirállyal, aki egyben férje titkára is volt, Grätzer Józseffel és Zukmann Béla hegedűművésszel is bensőséges kapcsolatot ápolt. Mindketten tudtak egymás kalandjairól, és gyakran publikum előtt sütötték el durva tréfáikat. Amikor megkérdezték Frigyest, hogy miért tűri a felesége kapcsolatait, azt válaszolta, hogy azért, mert mellette sosem unatkozik. Házasságaiból két gyermek született: Karinthy Gábor és Karinthy Ferenc.

„Nem akartam megismerni az életet. Azt akartam, hogy az élet ismerjen meg engem.” (Találkozás egy fiatalemberrel)

Vajon mit gondolna, ha olvasná a róla szóló visszaemlékezéseket? Vajon az, hogy leírjuk, támogatta a polgári forradalmat, de ellenezte a proletárdiktatúrát, visszaadja-e, érezteti-e a belső vívódásait? Egy olyan komplex, összetett szellem, aki mindig benne van az élet áramlásában, és folyton késztetést érez, hogy ne csak reflektáljon, de tiszta ösvényt nyisson a kor útvesztőiben, ahol bekukkantva megérezhetünk valamit az akkori realitásból, mit szólna ahhoz, ahogyan mi vélekedünk róla?

Kép

Karinthy Frigyes Rippl-Rónai József festményén – Kép: Wikipédia

Vajon mennyi létjogosultsága van a „mit gondolt a költő, amikor ezeket a sorokat írta?” jellegű kérdéseknek?

Gondolom, próbálkozott a lehető leghűbben visszaadni az érzéseket, amelyek benne kavarogtak az 1936. május 5-i agyműtétje után, az Utazás a koponyám körül című regényében, és vágyott a régi idők nosztalgiájára, amelyet Móricz Zsigmond leányfalui birtokán időzve gyakran átélhetett, amikor odalátogatott. Talán nem is kell tudnunk, hogy ő mit gondolt, elég, ha nyitott lélekkel olvassuk a műveit, és beengedjük magunkba a szavak mélyebb jelentését, amely a korunkkal és életünk eseményeivel keveredve sajátos, egyedülálló elegyet alkot majd bennünk, amelyet csak mi érezhetünk. Ez az az élmény, amely összeköt minden olvasó embert a valaha volt legnagyobb alkotókkal. Amit biztosan lehet tudni róla, az az, hogy nyugatos társai közül többen is zseniként emlegették, és a verseiben megfogalmazott gondolatok még ma is érvényesek.