A tangó a legőszintébb tánc, amellyel gyógyulni is lehet

A tangóról mindannyiunknak egy különleges, szenvedélyes tánc jut eszünkbe. Azt viszont kevesen tudják, hogy ez mennyi mindent megmutat a lélekből és az emberi kapcsolódásokból is! Erről beszélgettünk Huszár Tamás tangótanárral, aki dr. Tarján Emőke pszichoterapeutával együtt vezet pároknak különleges, argentin tangóra épülő önismereti kurzust.

Tango Studio

Pálmai Adrienn és Huszár tamás / Tango Studio Budapest - Kép: Milibák Tibor

– Évekkel ezelőtt indítottam egy blogot, a tango.blog.hu-t, ahol én neveztem az argentin tangót Magyarországon először az együttműködés művészetének. Mert itt szavak nélkül, a mozgáson keresztül kapcsolódnak a pár tagjai egymáshoz. Nincsen alaplépés, nincs meghatározott ritmus és koreográfia, amire muszáj lépni. Ez annyira élő és improvizatív tánc, hogy amikor táncolunk, csak a testbeszéd működik. Bár argentin tangó a neve, valójában európai gyökerű, a zenéje „europid” zene, amely oldja a feszültséget. Ezzel szemben a dél-amerikai zene feszültségből feszültségbe lép – ha meghallgatjuk a salsazenét, az folyamatosan feszült akkordokból feszült akkordokba lép. A távol-keleti zene viszont oldásból oldásba.

– Mit tudhatunk az argentin tangó eredetéről?

– Az argentin tangó tradicionális hangszere a bandoneón, amit sokan harmonikának vagy tangóharmonikának neveznek. Hans Band találta fel ezt a hangszert Európában, méghozzá a reformáció idején, amikor a templomokból kivitték az orgonát. A puritán istentisztelethez akartak visszatérni ezzel, mégis valamilyen módon szerettek volna kisebb hangszerrel zenét bevinni, és ekkor jött létre ez a hangszer, amely ugyanúgy levegőfújtatással, sípokon keresztül ad ki hangot.

Ez egy utazóbőröndben kikerült Dél-Amerikába az 1800-as évek közepén-végén az európai kivándorlókkal együtt, akik közül sokan nyomorban éltek a kikötőkben.

Pénz híján úgy próbáltak a férfiak valahogy kapcsolatot találni a hölgyekhez, hogy a fiesztákon együtt táncolnak. A férfi úgy táncolt mindenféle egyéb kommunikáció nélkül, hogy a hölgy egy következő fiesztán is akarjon vele táncolni. Az argentin tangót a kultúrtörténeti háttere determinálta arra, hogy két ember kapcsolódásáról szóljon.

– Honnan ez a nagy szenvedély a tangóban?

– A szenvedélyességhez kapcsolt erotika nem feltétlenül tartozik hozzá az argentin tangóhoz. A szenvedély mindig indulat. A pszichológiából ismert az „áttét–viszontáttét” fogalma, amikor az indulatok megjelennek romantikus érzésekhez kapcsolódva, de ez nem egyenlő a szerelemmel, romantikával, sem a szexualitással. Az indulatot könnyen elvihetjük negatív irányba, de az indulat lehet jó is. Ha tehát indulattal közeledünk egymáshoz, és ezt az indulatot szenvedéllyel használjuk fel egymás, a kapcsolódás érdekében, máris megérthetjük, miért olyan szenvedélyes az argentin tangó.

Számos más tévhit is kapcsolódik hozzá: ez nem a bordélyházak tánca, nem előjátékként használt tánc, bár az 1900-as évek Buenos Airesében megjelent erről egy novella egy folyóiratban, részletekben. A tangót táncoló emberek nem is járhattak volna el piros lámpás házakba, hiszen pénzük sem volt.

– Láttam nemrég egy felvételt, amelyen egy pár egy asztal tetején tangózott. Lenyűgöző, milyen sokféleképpen érintkezhet két emberi test.

– Az asztalon táncolás az argentin tangóban régről ered, hiszen az elmúlt több mint egy évszázadban sok minden megtörtént: volt már betiltva, volt népszerű utcai tánc, és volt éjszakai tiltott lokálok tánca is.

A kapcsolódás, a tánc lényege nem a helyszíntől függ.

– Hogyan tud kapcsolódni az argentin tangó az egészséghez?

– Ha jó emberi kapcsolataink vannak, emellett van egy jó mozgáskultúránk, akkor egészségesen tudjuk tartani magunkat. Szerintem ez az egészség két kulcsfontosságú összetevője.

– Terapeutajelöltként vezetsz egy olyan kurzust is, ahol a nők magukra hagyottsága és öröme mind megjelenhet egy-egy lelki gyógyulási folyamatban. A résztvevők megtapasztalhatják, hogyan lehet saját magukat kiteljesíteni, gyógyítani.

– Család-rendszer terapeutának tanulok dr. Tarján Emőkénél. Ő a módszer megalkotója és az egyetlen magánszemély, aki ilyen képzést tarthat Magyarországon. A másik ilyen képzést a Semmelweis Egyetemen tartják. Dr. Tarján Emőkével, az ő kezdeményezésére indítottuk az „Érzelmi Kapcsolódás Tangóval” workshop-sorozatot, ahol az argentin tangó eszközeit használjuk arra, hogy olyan helyzeteket élhessenek meg párok, amelyek az életben is előfordulhatnak. Mindannyian tudjuk, minél szerelmesebbek vagyunk, minél mélyebb egy kapcsolat, annál nagyobb a sebezhetőségünk, annál sérülékenyebbek vagyunk – ami fantasztikus, de akár félelmetes is lehet. Itt, kvázi „laboratóriumi körülmények között” ugyanezeket a feszültségeket élhetjük meg akár a párunkkal, akár egy idegen emberrel, akivel együtt dolgozunk abban a helyzetben. Mindenki önmagán dolgozik. Ha engem ér valami fájdalom egy kapcsolatban, az mindig rólam szól. A tangóban megélt kapcsolódás segít felhozni a sebzettségeket, indulatokat, szenvedélyeket, és ott rögtön kapunk gyógyulási lehetőséget is.

Kép
Tangó csoport Kép: Huszár Tamás

Kép: Huszár Tamás

– Mindig az az érzésem, hogy a tangóban nem lehet hazudni...

– Teljesen egyetértek. Egyszer arról írtam az egyik blogposztomban, hogy a tangó a legőszintébb tánc, ahol improvizációval reagálunk a másikra.

Nem tudunk máshonnan reagálni, mint önmagunkból, hiszen nincsen előre megírt mozdulat. Ez a legőszintébb tánc, amit valaha ismertem.

– A tánc gyakran alá-fölé rendeltségi viszonyt jelenít meg, a tangóban viszont a nő a saját maga ragyogásával tud megjelenni, és bár vezeti a férfi, mégis független.

– Az argentin tangóban mindig két egyenrangú emberként találkozik a férfi és a nő. Egyenlők szerintem sosem leszünk, mert egyedi és megismételhetetlen minden egyes ember, de mindig egyenrangú emberek táncolnak, és hatnak is egymásra. Tradicionálisan az argentin tangóban a férfi találja ki, hogy merre menjenek, tehát nagy kreativitást kell belevinnie a táncba. (Az irányítás szót én nem is szoktam használni, mert rossz érzéseket kelthet.) Ha egy táncra igent mond egy nő, akkor az az ő szabad akarata, hogy ebbe a partnerségbe belép, és aktivitásával azonos értékű pár lesz a kreativitásban is. Ez a folyamatos egymásra hatás jellemzi a tangót. Párterápiában, ahol az argentin tangó eszközét használjuk, négyen vagyunk jelen a terápiás térben dr. Tarján Emőkével együtt.

– Úgy képzelem, hogy egy ilyen terápiás helyzetbe a kapcsolatukban elakadást tapasztaló párok mennek be. De hiába mondják a párok, hogy készen állunk a változásra, én úgy gondolom, soha senki nincsen igazán készen a változásra, mert feljöhetnek azok a lelki tartalmak, amelyek akár ijesztők is lehetnek.

– 16 éve oktatok tangót, és ahány pár, annyi helyzet. Mindig az elképzelt valóság és a félelmek azok, amelyek a legnagyobb torzulást okozzák a kapcsolódásban. Azokra a félelmekre, elképzelésekre gondolok, amelyekkel megérkezünk egy párkapcsolatba, vagy a párkapcsolattal megérkezünk egy gyógyulást ígérő térbe. Ezek a feltételezések hozzák azokat a fantáziákat, amelyeket aztán próbálunk belelátni a valós helyzetbe. Például érezhetem úgy, hogy bántanak, miközben lehet, hogy az összes ember, aki a közelemben van, azért dolgozik, hogy nekem jobb legyen. Ez egy nagyon tipikus helyzet, mindannyian hasonlókkal küzdünk.

– Jól gondolom, hogy a pszichoterapeutával együtt neked mint terapeutajelöltnek az a feladatod, hogy a kliensek ki tudjanak lépni abból a dobozból, amelyből addig kommunikáltak egymással?

– Mindenkinek megvan a maga igazsága, a maga megélése. Ugyanazt a filmet nézzük, mégis két különbözőt látunk. Így működik a pároknál is. Egy ilyen folyamatban rendkívül fontos a segítő személyek megtartó ereje, mert ez teszi lehetővé, hogy a magát bántva érző személy a saját erőforrásaiból kitehesse a közös térbe az ő bántalmait. Senkit nem érhet értékítélet vagy irányítás ebben a folyamatban. Ugyanakkor gyakran előfordul, hogy az egyik fél kiteszi a megbántottságérzését, a másik pedig vádolva érzi magát emiatt. Ebben a helyzetben kell nagy segítséget nyújtani ahhoz, hogy elfogadjuk a másik sérelmét, megőrizve a saját integritásunkat. A folyamatos együttműködés az argentin tangóban is igényli az énstabilitást.

Nem tudok a másikra reagálni, ha én magam nem vagyok a saját lábamon megálló, a helyzetemet ismerő személy. Ha ebből levesszük az argentin tangót és a mozgást, akkor máris ott vagyunk, hogy ez bármilyen kapcsolati helyzetre igaz.

Kép
Kép: Huszár Tamás

Kép: Huszár Tamás

Az argentin tangóba anélkül, hogy bárki bántva érezné magát, ezeket a tudásmorzsákat, sőt inkább összefüggéseket is belevihetjük. A mozgás által fizikailag megtapasztalhatjuk a stabilitást, azt, hogy a másiktól jövő információ, hatás nem csupán hasznos, hanem még jó érzés is. Reagálhatok majd úgy, ahogy én szeretnék, és nem úgy, ahogy a félelmeim diktálják, amit megtanultam valamilyen korábbi destruktív helyzetben.

– Sok férfi fél a nőktől, a női energiától, mert sok neki, ijesztő lehet az a nyers, áramló női energia, amely feljöhet egy nő testéből, lelkéből. Te tapasztalod ezt?

– Gyakran tapasztalom. Meglátásom szerint a nők sokkal intenzívebben tudják megélni a saját női erejüket, a nemiségük én-erejét. A férfiak viszont gyakran félnek a saját erejüktől, a saját férfiasságuktól. Hadd hozzak be egy kifejezést, amelyet negatívan szoktak használni: agresszió. Minden egyes személy telve van agresszióval. Ez se nem jó, se nem rossz, ez egy erőforrás. Az agressziót el lehet vinni bántásba, és el lehet vinni szenvedélybe. Sok rossz példa homályosítja el a férfierőnek a világunkban betöltött hasznát, sok férfi nem tanulja meg, hogy az agressziót lehet jól is használni. Az argentin tangóval végzett önismereti munkánkban fontos, hogy ezt az erőforrást segítsünk feltárni a személyekben, majd tudatosan jól felhasználni. Ez is kell a stabilitáshoz, amitől két ember jó partner tud lenni, a partnerségen belül pedig kialakul egy természetes függés. Egyszerre leszünk függetlenek és egymástól függők az együttműködésben. Argentin tangó is létezik szólóban – de minek? Mindig kell hozzá a partner.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti