Támogatja Ferenc pápa a válást, vagy nem?

Persze hogy nem. De erről szabadelvű embertársaim valahogy nem akarnak tudomást venni. És persze a "kőkatolikusok" sem. Annál inkább nem támogatja, mert a katolikus egyházban nincs válás, legfeljebb csak a házasság érvénytelenségének kimondása – ami két különböző helyzet. Tehát nem a meglévő érvényeset „bontják fel”, hanem az eleve érvénytelen érvénytelenségét mondják ki.

Kép: pixabay.com

A pápa katolikus – talán ezzel nem mondtam újat.

Mégis időről időre feldobja a népbutító bulvársajtó, hogy Ferenc pápa támogatja a válást. Legutóbb a Nők Lapja is csatlakozott ehhez a csúsztatáshoz egy címlapra kitett költői kérdéssel: „Még a pápa is támogatja a válást?” Az egyszerű olvasó fejében nem nyer értelmet a kérdőjel, hanem kijelentésként marad meg az emlékezetében. Így járul hozzá a Nők Lapja is a népbutításhoz.

„Dehát a reformátusok is keresztények, náluk mégis lehet válni” – mondják felvilágosult ismerőseim. Le kell hűtenem a lelkesedést: a református egyház sem ismeri el a válást. De náluk a házasság nem szentség, eleve a vallási életben kisebb a jelentősége, és úgy állnak hozzá, hogy mindenkinek joga van eldönteni, mit kezd az életével, lelkük rajta. Mivel nincs semmiféle szankció, így sok református gondolja úgy, hogy a váláshoz joga van.

Akkor mit támogat Ferenc pápa? A külön élők élethelyzetével kapcsolatos érzékenységet, odafigyelést, segítést. A kiközösítés látszatának is az elkerülését. A miséken a külön élők áldozhatnak, de a Pápa felvetette, hogy az újraházasodottak is áldozhatnának-e (a katolikus hitet kevésbé ismerők kedvéért: ez azt jelenti, hogy a misében megkaphatják a Jézus testévé változtatott ostyát).

Ez nem a válás támogatása, nem is elfogadása – mivel válás nem létezik a katolikus fogalmak szerint.

Azt viszont ki lehet vizsgálni, hogy a házasságkötés valóban megtörtént-e, tehát nem érvénytelen-e. Sok házasság lehet lelkileg érvénytelen, ha a felek csak névleg katolikusok, ha csak a puccparádé kedvéért mentek esküdni templomba. Ez viszont felveti a jegyeseket felkészítő papok vagy világiak felelősségét: figyelmeztették-e a jegyespárt, hogy a keresztényeknél a házasságot „holtomiglan-holtodiglan” komolyan kell venni? Nincs nyitott házasság meg „ha elmúlik a szerelem, majd lelépek”! A tudatlanság egyébként egyházjogilag nem érvényteleníti a házasságot – de azért lelkileg aggályos. A felek tudatos hazugsága viszont, amikor a pap kérdéseire fennhangon igent, lelkük mélyén nemet mondanak, az már komolyan felveti az érvénytelenséget, ahogyan például a jegyestárs elől eltitkolt betegség vagy szerető is. Ferenc pápa tehát figyelmezteti a papokat, hogy körültekintően készítsék fel a jegyeseket, ne adják össze őket „csak úgy”. És meggyorsította az érvénytelenség kimondásának jogi procedúráját is, hogy ne lehessen évekig „lebegtetni”.

Szóval nincs továbbra sem katolikus válás, hiába szomorúság ez az ellendrukkereknek. Külön lehet költözni, ha az együttélés tarthatatlan, de a szabad akarattal elmondott házassági ígéret egy katolikus nő és férfi között továbbra is addig tart, amíg az ásó, a kapa meg a nagyharang el nem választja őket. És így szép ez.

Nem csak a katolikusoknak van esélye arra, hogy ha felnőtt akarattal és szeretettel vállalják a házassági fogadalmukat, jó eséllyel nem vallanak kudarcot. Bárki esélyes, ha így tesz. Nincs ennél emberhez méltóbb párkapcsolati forma, ha mindkét fél úgy akarja.

Kép forrása: pixabay.com

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti