,,Figyelj ide egy percre, édes fiam!” - Az én nagymamám
Az én mamám. Sokszor összekapunk, néha egymás agyára megyünk – állítólag azért, mert nagyon hasonlítunk –, és igen, hajlamos vagyok elfelejteni, hogy már 77...
Dér Katalin
Harmadnapon
Ravensbrück német városka mellett 1939-től 1945-ig női, majd később férfi koncentrációs tábor is működött. A borzalmas hely neve máshol, így a Ravensbrücki passió című...
Balkuné Szűcs Emese
Hogyan tanítsuk gyermekeinket érzelmeik szabályozására? – Mese Hiszti manóról
Örök hálával tartozom Berg Judit meseírónak Hiszti manó alakjáért, aki nemrég komoly segítséget jelentett számomra. Egy négyéves kislány felügyelete során gyakran előkandikált valamelyik sarokból...
Póta Réka
„Énnekem minden egy nagy boldogság”
A Baltazár Színházban játszik a Down-szindrómás színésznő, Pátkai Andrea. Az értelmi sérülteket, többek között Down-szindrómás színészeket foglalkoztató színház Aquincumban, szép, zöld, családi házas környéken...
Kölnei Lívia
Három regény egyben: Emma évszázada
A kortárs nőírókat, akiknek a regényeit nagy példányszámban tudják eladni a kiadók, gyakran övezi a gyanú: lehet, hogy lektűrt írnak, valami könnyen emészthető, érzelmes...
Rajzpályázat Csukás István mesehősei címmel
A belső tartás zenéje
Egy szimfonikus zenekar és maga a muzsika akár a titániumkvarc, szilárd struktúrával őrzi a mélyben rejlő kincseket. A Pannon Filharmonikusok 2018/2019-es Titánium-sorozata a Müpában...
Szám Kati
Caramel: „Családfőnek lenni olyan szerep, amelyhez topon kell lenni”
Először én sem feltétlenül gondoltam, hogy egy családmagazin karácsonyi címlapján egy borostás popénekesnek kellene lennie. Még akkor sem, amikor – hallva, hogy kolléganőm azt...
Ungváry Zsolt
Szaporodunk vagy fogyunk? – Relativitás a mindennapokban
Léteznek matematikai, statisztikai igazságok, tudományos tételek, és létezik a tapasztalat, ami ennek gyakran ellentmond.
Szám Kati
Azt mondják, anyaként minden bonyolultabb lesz
Már nem a magánügyed, hogy egészségesen élsz-e, hogy szereted-e az életet, hogy jó ember vagy-e.
Bese Nóra
Te vagy a legszebb a világon! – gyerekkori plasztikai műtétek
Egy édesanyának mindig a saját gyermeke a legszebb a világon. Nem baj, ha kancsal, ha eláll a füle, a mienk, és ezért gyönyörű. De...
Szám Kati
Törőcsik Franciska: „Fontos, hogy ismerjük az őseink élettörténeteit"
„Tehetséges színésznő, árad belőle a különlegesség, szorgalmas, összeszedett, figyelmes” – jellemzi Mészáros Márta rendező most bemutatott filmjének (az interjú 2017. novemberében készült – a...
Szabó Balázs bandája lép fel március 16-án a Várkert Bazárban
Baka Ildikó
„Most minden a gyerekekről szól” – interjú Telekes Péterrel
Szerepkonfliktus – így hívja a pszichológia azt a jelenséget, amikor a különböző életfeladataink „összeütköznek” egymással, és nem tudjuk például eldönteni, hogy adott szituációban a...
Kölnei Lívia
Szexre, kamaszok! – Jocó bácsi példát mutat
Balatoni József, alias Jocó bácsi, a médiából ismert celebtanár könyvet írt „Kamasz(h)arc” címmel. A várakozással ellentétben műve nem nevelési regény, hanem pornográf naplóregény, amely...
Páczai Tamás
Michelin-csillagok Budapesten
Újra gasztronómiai csúcseseménynek ad otthont Magyarország: a Michelin Travel Partners és a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésének köszönhetően Budapesten lesz a Michelin-kalauz The Main Cities...
TIÉD A TAVASZ! – Szentendrei Tavaszi Fesztivál 2018. március 2.– április 28.
A tavasz a Szentendrei Teátrum életébe is új színeket és frissességet hoz. Idén a meglepően újfajta megközelítéseké, az új bemutatóké és a fiataloké a...