Diploma nélkül a munkaerőpiacon – tények és tendenciák
Míg itthon a fiatal generációk számára fontos a diploma, mértékadónak tekintik, addig elismert nyugat-európai cégek viszont nem kérik feltétlenül, mert egyéb képességekben bíznak.
Szám Kati
Kerülőút egy „slow” misére
Tegnapi vendégeink a reggelit kényelmesen elnyújtó beszélgetés után hazaindultak, mi pedig épp kezdjük a nappalit szerkesztőséggé alakítani, amikor megkondul a vászolyi harang. Bevillan, hogy...
Páczai Tamás
Szédítő bérceken - a Zemplén az ország "adrenalin csakrája"
Amikor a Bodrogon lágyan ringatózó stégen kortyoltunk egy pohár Kikelet hárslevelűt – amiért útközben ugrottunk be Tarcalra –, még nem gondoltam, hogy kalandos hétvégénken nem a tokaji bortól...
Szabó Emese
Mi az igazság, mikor „mérgez” a fagyasztott zöldség?
Múlt hét óta mindenki retteg a fagyasztott zöldségektől, illetve a bennük lévő lisztéria baktérium okozta liszteriózistól. Pedig úgy tűnik, hogy a fő gond nem...
Balkuné Szűcs Emese
Negyvenhárom évesen milyen az ember? - Egy érettségi találkozó margójára
Jól emlékszem arra a napra. A szüleim készülődtek. Anyám fodrászhoz és kozmetikushoz ment előző este, és vett egy ruhát is az alkalomra. Aznap apám...
Fábián Tibor
Ausztrália álomidőben
Házon belül az emberek a tradícióik szerint viselkednek, de a nagyobb közösségben alkalmazkodnak egymáshoz – mondja Kormányos Csilla Ildikó festő, író az ausztrál kontinens...
Dr. Aczél Petra
Nyaraljunk virtuálisan?
Aczél Petra kommunikációkutató virtuális nyaralásról és képzeletről, hőségről és más nyári kérdésekről.
Fábián Tibor
Nyári fényképek: régi idők nyaralása
Ötévesforma kisfiú fekszik a tengerparti homokon. Vele egyidős társak tucatjai veszik körül. Délelőtt van. A fiúcska feltekint a part felett emelkedő sétányra. Abban a...
Páczai Tamás
Negatív hullámok, avagy megbetegíthet-e az elektroszmog?
Az 53 éves Máté Erikát a Milánóhoz közeli vigevanói otthonában fényképezte Claudia Gori fotóriporter. Az Olaszországban élő magyar hölgy a látszat ellenére nem méhész...
Balkuné Szűcs Emese
Megváltoztunk! Mi lesz velünk?
Zsófi mostanában egyre többet gondol arra, vajon nem tévedett-e Péterrel kapcsolatban. „Ha jobban megnézem, mégsem annyira sármos, és egyáltalán nem kisportolt. Talán Évinek volt...
Boross Nóra
Őszi ízek
Az ősz első hónapja tulajdonképpen a nyár levezető időszaka. Még tombol bennünk az energia, amit a napfény töltött belénk, még kerül friss gyümölcs az...
Lothringer Éva
Élményvitamin – Így őrizd meg a nyári emlékeket!
Nyakunkon a szeptember, az óvoda- és iskolakezdés ezer teendője, és mivel a felnőtt világban is nyáron illik vakációzni, saját jogon is lehet az az...
Bogos Zsuzsanna
Miskulancziák és más régi receptek hőség ellen
A nyári meleget enyhítő könnyed ételekről, a citrusokról és a különféle salátákról azt hihetnénk, az újkor vívmányai. Egykori szakácskönyveinkből azonban kiderül, már jóval az...
Páczai Tamás
Nyeregben vagy, de óvatosan!
Az elmúlt években robbanásszerűen nőtt a kerékpárosok száma Budapesten. Vajon elég volt pár év arra, hogy megtanuljunk biztonságosan közlekedni a gépjárművekkel, gyalogosokkal zsúfolt utakon...