A prostitúció nem hivatás! – gondolatok egy örömlánnyal készült interjúhoz

Minden felnőtt találkozott már életében prostituálttal vagy annak ügyfelével, még akkor is, ha meg van róla győződve, hogy nem. Hiba lenne homokba dugni a fejünket, ezért a téma közbeszédbe emelése dicséretes dolog. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan tesszük ezt! A minap olvastam az interjút, amelyben egy népszerű örömlányt kérdeztek a „hivatásáról”.  Ezzel viszont érdemes vigyázni! Az ilyen felületes beszélgetések tévútra vezethetnek, és nem szembesítik az embereket a prostitúció valódi arcával, inkább csak a „pretty woman”-nel. Azt sugallják ugyanis, hogy pénzért magunkba engedni idegen embereket hivatás, nem pedig olyan lelki és fizikai kitettség, amelynek későbbi beépítése az életünkbe nehéz, szinte lehetetlen lesz. 

hosszú hajú nő
A kép illusztráció – Forrás: Pexels/Karolina Grabowska

„Zsófi csinos, őszinte nő, pozitív, életbölcsességgel teli kisugárzással” – így kezdődik az interjú „a főváros egyik kedvenc örömlányával”, amelyet nemrég olvastam a közkedvelt női portálok egyikén. Annyira jól hangzik, nem? Mármint az a rész, hogy jól néz ki (biztos jól is keres), pozitív a kisugárzása, és tíz év prostitúció után telis-tele van bölcsességgel. De vajon mi mindenről tudna mesélni Zsófi a mosolygós emotikonok álarca mögül? Sajnos az interjúból ezt nem tudjuk meg.

A pedagógusnak van hivatása, nem a prostituáltnak

A virtuális hasábokon a lány arról beszél, hogy húszas évei elején került a szexiparba, eredetileg módos férfit keresett, aki a testi szolgálatokért eltartja, de akit kinézett magának, az valójában futtató volt. „Végül elvállalta a munkát, mert úgy érezte, ez a legtesthezállóbb út számára a biztos megélhetéshez.”

Az, hogy milyen szavakkal írunk le egy jelenséget, erősen befolyásolja, hogyan értelmezik azt, amiről beszélünk. Ebben az interjúban a prostitúcióra a „szakma”, „mesterség”, „hivatás”, „karrier” kifejezéseket használják.

Holott a prostitúció minden, csak nem hivatás, mert azt elhivatottság, a pálya iránti erős vonzódás jellemzi – és ugyan ki érezne elhívást arra, hogy idegen, sokszor kívül-belül visszataszító alakok hatoljanak a testébe pénzért? Egyetlen, normális körülmények között felnövő kislány sem álmodozik arról, hogy egyszer majd ebből fog élni!

Zsófi is elmondja, rengeteget sírt az első alkalom előtt, és beszél arról, hogy erőt kellett vennie magán, amikor „kevésbé kellemes alakok” vették birtokba a testét (ezek telefonszámát az aktus után „soha többet” néven mentette el, a mondat végére pedig egy mosolygós szmájlit tettek a szerkesztők, mert ez olyan jópofa gondolat!). Képzeljük el, hogy mit jelentenek ezek a sorok valójában! Kinyitottad az ajtót, beengedted az embert a szobádba, aki se kívül, se belül nem szimpatikus, elraktad a pénzt, majd hagytad, hogy azt csináljon veled, amit akar, végül úgy csuktad rá az ajtót, hogy soha többet nem akarod látni. Hogyan lehet ezt rendszerszinten elviselni? Disszociációval!

„Kettéhasadnak” a teher alatt

„A nem kívánt érintéseket, az undor zsigeri reakcióit úgy lehet elviselni, ha valaki megtanulja szétválasztani saját érzéseit a viselkedésétől.

A disszociáció azt jelenti, hogy át sem éli valójában, ami vele történik, hanem mintegy megfigyelőként van jelen a helyzetben.

Ahogy például a gyerekek túlélik a szexuális bántalmazást, így védekezik a pszichéjük, hogy ne essenek szét mentálisan. Bár ez a mechanizmus tulajdonképpen a túlélést segíti, nagy árat kell fizetnie annak, aki ehhez az eszközhöz nyúl! Évek hosszú terápiás munkája lehet, hogy feldolgozza valaki ezeket a tapasztalatokat. Hangulatzavart, függőséget, poszttraumás stressz-szindrómát, szorongást, álmatlanságot okozhat. Elég, ha csak egy adatot említek példaként: több kutatásban a prostituáltak nagyjából 70 százalékánál voltak jelen depresszív tünetek, míg az átlagpopulációban ez az arány csupán 5–10 százalék!” – mondta nekünk korábban Kovács Orsolya, a Be Balanced Pszichológiai Pont szakmai vezetője.

A pszichológus szerint még mindig rengeteg téveszme él a társadalomban a prostitúcióval kapcsolatban, ezek közül az egyik leggyakoribb az, hogy a prostituáltak élvezik a szexet.  A velük dolgozó pszichológusok, szociális munkások, ápolók ezzel szemben egészen más képet rajzolnak fel: „Tévhit, hogy prostituáltnak lenni szabad választás eredménye, hiszen külső és belső kényszerítő erők vezetik az egyént ebbe az irányba, még ha ezt magának sem tudja valaki megfogalmazni” – tette hozzá.

„Lehet, hogy egy-két évig normális alakokat fogsz ki, aztán jön egy…”

A Zsófival való beszélgetés végén van egy nem reprezentatív közönségszavazás: mi a véleményed az ősi mesterséget űző nőkről? 1. Az ő döntésük, hogy mivel keresik a napi betevőt, én nem ítélkezem felettük (51%). 2. Sajnálom, hogy nem jutott nekik jobb sors, szerintem nagyon káros ez a tevékenység (23%). 3. Támogatom őket, ez a mesterség mindig is jelen volt, jelen is lesz, nem kell álszenteskedni (26%).

Az álszenteskedés és az ítélkezés valóban rossz dolog, de az is, ha úgy állítjuk be a prostitúciót, mint egy teljesen normális vállalkozást, figyelmen kívül hagyva a testi-lelki következményeket.

Amikor korábban prostituáltakat kérdeztem az életükről, egytől-egyig beismerték, nem egészen olyan ez a pálya, amilyenre számítottak. „Lehet, hogy egy-két évig tök normális alakokat fogsz ki, és egyszer jön egy, amelyik olyan brutálisan szétver, hogy soha nem felejted el. Nincs ráírva az arcukra, csak a szerencsén múlik!” – mondta egyikük.

Gyakran érvelnek azzal is azok, akik támogatják az érintetteket a prostitúcióban, hogy több olyan örömlánnyal találkoztak, aki boldog az életével, jómódban él, sok szabadideje van, és neki „nem nagy cucc” a szex.

Sajnos ez torzított kép. Nem azt a prostituáltat kell megkérdezni arról, hogy milyennek látja az életét, aki éppen kiszáll a drága autójából, és azt hiszi, hogy a kemény munkája egész életében boldogságban tartja majd, hanem azt, akinek a szépsége idővel már megkopott, akinek a „piaci értéke” már nem ugyanaz, mint a 18 éves escortoké, aki már nem tudja csinálni, és ott tart, hogy kezdeni kellene valamit az életével. Új munkára, esetleg családra vágyik.

Hogyan tudja integrálni a múltját a jelenébe és a jövőjébe?

A pszichológusok szerint nagyon nehezen.

„Aki végül abba tudja hagyni a prostitúciót, annak később komoly munkát jelent, hogy beillessze énképébe a múltját, vagy hogy visszaállítsa az énhatárait, azaz képes legyen reálisan megítélni és képviselni, hogy mi az, amit egy másik embertől elfogad mint viselkedést, és mi az, ahol már kiteszi a stoptáblát” – magyarázta Kovács Orsolya, aki több olyan terápiát is vezetett, amelynek résztvevői áruba bocsátották a testüket.

Minden jó is, amit szabad?

A segítő szándék két teljesen ellenkező irányú gondolkodásra osztható. Az abortusz kérdéséhez köthető fogalmakhoz hasonlóan, mint „pro life – az életért” és „pro choice – a választásért” táborként szoktam rájuk hivatkozni, és mindkét csapatnak megvan a maga logikája.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy az ember szabad választása mindent felülír, „az ő teste, az ő döntése”, ez a „legősibb mesterség”, amivel „úgysem lehet mit kezdeni”, ezért a legtöbb, amit tehetünk a prostituáltakért, hogy törvényi szinten védjük az érdekeiket (pro choice). Mi a Képmásnál nem ezt valljuk, ugyanakkor azt sem, hogy a társadalom perifériáján kellene tartani őket, és inkvizíciós hozzáállással ítélkezni felettük. Nem! Mi pro life gondolkodók vagyunk, szerintünk a méltó élet mindennél előrébb való, és az, hogy valamit szabad megtenni, nem biztos, hogy jó is lesz nekünk. Azt valljuk, hogy a tabudöntés, az ehhez kapcsolódó megelőzés, a társadalom, az „ügyfelek” edukálása, a prostituáltak kiugrását elősegítő szervezetek támogatása és az érintettek érzékenyítése vezet hosszú távon ahhoz, hogy csökkenjen a szexipar áldozatainak száma (mivel a prostitúciót eltörölni valóban nem lehet, csak a károkat mérsékelni).

A prostitúció tehát nem hivatás, hanem kényszerpálya, és az egész társadalom érdeke, hogy ezek a fiúk és lányok más utat válasszanak maguknak.

Nekünk ebben kell őket segíteni, még akkor is, ha vannak olyan érintettek, akik most még nem értenek egyet velünk. 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti