Matuzsálem facsoport és titokzatos kőtojás az erdőben – legendák elevenednek meg a gyömrői Élménybarangolás túráin

Hogyan kerül egy kőtojás az erdőbe, és mi volt az a Sóút? A gyömrői Büki Beatrix Orsolya kirándulásain ezeket is megtudhatjuk. Orsi azzal a céllal indította el Élménybarangolások nevű, párjával közös vállalkozását, hogy minőségi programokkal gazdagítsa a környékbeliek életét. Kirándulásai egyben időutazások is, amelyek során a helyiek múltbéli titkokat tudhatnak meg városukról és a környékről.

az Élménybarangolások szervezői, Büki Orsi és Horváth Sanyi

Az z Élménybarangolások kirándulások szervezői, Büki Orsolya és Horváth Sándor – Fotó: Élménybarangolások/Büki Orsolya

Orsit mindig is érdekelte a rendezvényszervezés: már egyetemistaként is ő volt az, aki fővárosi barátait elhívta, hogy a helyi kastélyban szilveszterezzenek. Később több történelmi témájú előadást is szervezett, majd Böjte Csabát és Pál Feri atyát is felkérte, hogy tartsanak előadást a városban. Sokakat megmozgatott az egyik helyi civil szervezettel közösen kivitelezett nagyszabású városismereti sétája is.

Az Élménybarangolásokat szerettei biztatására indította el két évvel ezelőtt. Párjával, Horváth Sándorral akkoriban, a koronavírus járvány idején kezdték gyakrabban járni a Gyömrő környéki erdőket.

„Egyre több emberrel találkoztunk arrafelé, viszont azt vettük észre, hogy a sűrű, sötét rengetegbe csak kevesen merészkednek, pedig sok csodát lehet látni beljebb sétálva is” – idézi fel Orsi.

A világjárvány nekik is nehézségeket okozott: az első kiránduláson az akkori törvényi előírás miatt még csak nyolcan vehettek részt. Ez nem szegte kedvüket: azóta már több mint egy tucat programon vannak túl, és egyre többen kezdenek érdeklődni a projekt iránt, amelynek Facebook-oldalát már több mint ezerötszázan követik.

Kép
Élménybarangolások túra

Sanyi egy korábbi Élménybarangolások túra résztvevőivel – Fotó: Élménybarangolások/Büki Orsolya

Kőtojás az erdő közepén és hat szempár a sötétben

A meghirdetett kirándulások előtt mindig bejárják a kiszemelt területet. „Egyszer este indultunk útnak, és meglepetésünkre tehenekkel találkoztunk. Kiderült, hogy a mező tulajdonosa elkezdte legeltetésre használni a területét, ami korábban parlagon hevert, és a teheneket éjszakára is kint hagyta. Nagyot néztünk, amikor a fejlámpánk fénye hat mélázó szempárra vetődött. Nem tudom, ki volt jobban meglepve, ők vagy mi.”

Egyik kedvelt úti céljuk a szomszédos Péteri település erdei részén elterülő Óhegy. A környező erdőséghez több érdekes történet is kötődik: az egyik ilyen egy matuzsálem fa, a péteri hármas tölgy legendája. A monda szerint több mint száz éve egy tőről három fa sarjadt, amelyek közül egy villám pár éve kidöntötte a középsőt, a két szélső fa azonban azóta is tovább él.

Másik kedvenc helyük a Gyömrő és Mende határában elhelyezett Kőtojás, amely eredetileg nem itt, hanem az úgynevezett Túzberekben állt. Erre a helyre utal maga az alkotás is, amely a régen nagy számban ott élt túzok tojásának mintájára lett megformázva egy mészkőtömbből.

Az alkotás a nemrég elhunyt ifjabb Pál Mihály Munkácsy-díjas szobrászművész és testvére, Pál András munkája. „Az arra tévedők nem tudták, hogy kerül egy kőtojás a természetbe, ezért az alkotóval együttműködve felállítottunk egy táblát, amelyen annak rövid története olvasható – meséli Orsi. A Kőtojást kemény süttői mészkőből faragták. „A mészkőtömböt robbantással választották le a bánya kőfaláról, megmunkálása keményre edzett vas vésőkkel történt, és gépi csiszolással lett befejezve” – mondta el korábban Pál Mihály.

Kép
Kőtojás
A Kőtojás – Fotó: Élménybarangolások/Büki Orsolya

Ínycsiklandó falatokkal motiválják a célba érést

Az Élménybarangolások csapata mindig valamilyen tematikára építi a programokat, így sosincs két egyforma túra. A programok során igyekeznek minél többet mesélni a meglátogatott vagy az út során érintett vidékekről, helyszínekről, hogy a résztvevők ne csak a gyönyörű látvánnyal – és jó pár kilométerrel – legyenek gazdagabbak, hanem történelmileg és helytörténetileg is tudják mihez kötni a látottakat. „Sok helyi meglepődött, amikor elmeséltük, hogy régen a Sóúton az Erdélyből Szolnokig felhajózott sót vitték a mi vidékünkön keresztül Pestre.”

„Azon is el szoktak csodálkozni, hogy a péteri Óhegyről tiszta időben egészen Százhalombattáig, a Kőtojás felé vezető útról pedig a Mátráig ellátni” – meséli a szervező.

Tartottak már gasztrotúrát is, amikor minden megállónál helyi vendéglátósok, termelők és borászok finomságai várták a résztvevőket. Máskor éjszakai túrát szerveztek: még világosban indultak el, majd együtt gyönyörködtek a naplementében, hogy aztán a csillagos égbolt alatt induljanak vissza a kiindulási pontra.

Kép
Pest megye erdei kirándulás
Fotó: Élménybarangolások/Büki Orsolya

Generációk találkozása

A kirándulásokon új barátságok is születtek, mert a túrákon lehetőség nyílik rá, hogy a különböző generációk jobban megismerjék egymást. „Az egyik túrára a kamaszkor küszöbén álló másodunokatestvérem is eljött, akivel csak évente egyszer, családi összejöveteleken szoktunk találkozni. Kicsit tartottam tőle, hogy lesz-e közös témánk, aztán végigbeszélgettük a túrát. Rájöttem, hogy sokkal érettebb a kortársainál” – osztja meg az egyik gyakori barangoló, Flóra.

Orsi az idősebb korosztályt is arra biztatja, hogy mozduljanak ki, csatlakozzanak valamilyen kirándulós csoporthoz. A 10–15 kilométeres táv számukra is kényelmesen teljesíthető. „Rengeteget nevettünk, észre sem vettük, hogy lesétáltunk 10 kilométert” – meséli egy másik résztvevő.

Orsi és Sanyi legközelebb, májusban egy futóversenyt szerveznek a környéken. A III. Erdőkerülő Terepfutó Verseny résztvevői négy távon, hat kategóriában mérettethetik meg magukat. A 10 évesektől a hatvan pluszosokig várják a futni vágyókat. A nevezési díjak egy részét a versenyzők által megszavazott szervezet, alapítvány részére utalják a szervezők. A futóversenyre április 30-ig várják a nevezéseket.
A futóversennyel egyidejűleg túrát is tartanak, így a család azon tagjai sem maradnak ki a programból, akik nem vállalkoznának futásra, de szeretnének kimozdulni.

Kép
Élménybarangolások szervezők

Az Élménybarangolások kirándulások szervezői, Büki Orsolya és Horváth Sándor legközelebb jótékonysági futóversennyel készülnek – Fotó: Élménybarangolások/Büki Orsolya

„Tavasszal minden szebbé, jobbá, barátságosabbá válik, a természet és szerintem kicsit mi is” – mondja Orsi. – Programjainkkal arra szeretnénk rámutatni, hogy nem feltétlenül kell órákat utazni és nagy összegeket elkölteni ahhoz, hogy élményekhez jussunk. Menj ki a szabadba, hallgasd a madarak csicsergését, sétálj egyet a jó levegőn, vagy heveredj le egy pokrócra egy finomságokkal megpakolt kosár kíséretében, a lényeg, hogy ki tudj szakadni a hétköznapok rohanásából és „csak úgy” együtt legyél a szeretteiddel, barátokkal. Mi ehhez adunk lehetőséget az érdeklődőknek, akiktől mi is nagyon sok kedvességet és pozitív visszajelzést kapunk. Már ezért megérte belevágni!”

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti