Öt penészgyilkos szobanövény: mutatósak, és hatékonyan tisztítják otthonunk levegőjét is!

Ha eddig a szobanövényekre csupán esztétikai kellékként gondoltunk az otthonunkban, ideje kicsit módosítanunk ezen a hozzáálláson, hiszen az egészségünkre gyakorolt hatásuk is igen jelentős. Segítségükkel javíthatjuk lakásunkban a levegőminőséget, optimalizálhatjuk a páratartalmat, de akár a penészt is örökre száműzhetjük. Következzen öt igénytelen, penészgyilkos szobanövény, amelyek ráadásul nem csak a penészspórákkal számolnak le!

penészgyilkos levegőtisztító szobanövények

Kép: Freepik

Ha vissza-visszatérő gondot okoz a penész, vagy egyszerűen csak szeretnénk a lakásunk levegőjét egészségesebbé tenni, nem kell erős vegyszereket bevetnünk, érdemes helyettük a megfelelő növényeket beszerezni. A lakásban tartott zöldek kétféleképpen léphetnek fel a spórák ellen: megtisztítják tőlük a levegőt, vagy elszívják a levegő nedvességét, így kedvezőtlenebbek lesznek a penész számára a feltételek. A NASA egy kutatása szerint egyes növények képesek kiszűrni akár az olyan káros anyagokat is, mint a formaldehid, az ammónia vagy a benzol. Mutatjuk is, melyek ezek!

Kép
penészgyilkos levegőtisztító szobanövények

Vitorlavirág - Kép: Freepik

Vitorlavirág

Sokan azért választják ezt az impozáns szobanövényt, amely fehér, vitorlaszerű virágairól kapta a nevét, mert nagyon igénytelen fajta, szinte alig igényel gondozást. 

Talán csak annyit érdemes vele kapcsolatban megjegyezni, hogy a közvetlen napfényt nem, a félárnyékos helyeket annál inkább kedveli. 

Remekül érzi magát a fürdőszobákban is, ugyanis imádja a párát, amit képes a levegőből felszívni, ezáltal a nedves helyiségekben a penész ellen is bevethető.

Kép
penészgyilkos levegőtisztító szobanövények

Szobapáfrány - Kép: Freepik

Szobapáfrány

Mint a páfrányfélék általában, a szobapáfrány is párás, nedves közegben érzi magát a legotthonosabban. Akárcsak a vitorlavirág, ez a növény is magába szívja a nedvességet, miközben párátlanítja környezetét. Gyönyörű, élénkzöld levelei csodásan mutatnak bárhol a lakásban, de a tűző napot nem kedveli.

Kép
penészgyilkos levegőtisztító szobanövények

Szobai borostyán - Kép: Freepik

Borostyán

Sokáig én magam is úgy gondoltam a borostyánra, mint olyan növényre, amit a kerítésre vagy a ház falára lehet felfuttatni, eszembe sem jutott, hogy bent a lakásban is éppúgy megél. Pedig érdemes az otthonunkban is tartani belőle egy-két példányt, mert az egyik legjobb légtisztító növényként tartják számon, így sokan tanácsolják például a hálószobába. 

A penész elleni küzdelem egyik díszes harcosa, kutatások szerint remekül leszámol a spórákkal.

Kép
penészgyilkos levegőtisztító szobanövények

Anyósnyelv - Kép: Freepik

Anyósnyelv

Az anyósnyelv igénytelen, szinte elpusztíthatatlan szobanövény, amelyet még azok is sikeresen tarthatnak, akik időről időre elfeledkeznek a növényeik rendszeres locsolásáról. Azonban nemcsak a szívóssága miatt érdemes beszerezni, hanem azért is, mert a borostyánhoz hasonlóan képes kiszűrni a levegőből a káros anyagokat, például a benzolt és a vegyszerekből, tisztítószerekből felszabaduló formaldehidet. Eközben rengeteg oxigént termel, és nem mellesleg a penészspórákkal is kegyetlenül elbánik.

Kép
penészgyilkos levegőtisztító szobanövények

Dracéna, azaz sárkányfa - Kép: Freepik

Sárkányfa

Rengeteg sárkányfát, azaz dracénát tartanak irodaházakban, iskolákban. Nem véletlenül. Ám az igénytelensége ne tévesszen meg senkit, mert miközben ez egy igen mutatós növény, rendkívül hasznos is. Csökkenti a levegő széndioxid-tartalmát, megszűri a káros anyagokat, és elpusztítja – mintegy magába kebelezve – a penészspórákat is. Félárnyékos helyeken érzi magát elemében, a sok öntözést viszont nem kedveli.
 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti