Női vállalkozókat segítő programot indít a Hiventures kockázati tőkealap

2019. 03. 11.

StartupHer néven indított programot a női vállalkozók segítésére a Hiventures kockázati tőkealap programját, amelyben a sikeres pályázók ötleteik megvalósításához 9 millió forintos inkubációs befektetésben részesülnek. 

Kép: Pixabay

A programra a startupoknál dolgozó, saját vállalkozást működtető vagy annak beindításán még csak gondolkodó, illetve a munka világába hosszabb szünet után visszatérő nők jelentkezhetnek április 19-ig. A regisztrációs lap a https://bit.ly/2H4ccOd linken érhető el. 

A közlemény szerint a beérkezett projekteket átnézik, a kiválasztott pályázatokat beküldők májusban részt vehetnek egy ingyenes, kétszer egynapos képzésen, ahol a Women Startup Competition szakértőitől tanulhatják meg azokat az ismereteket, amelyek a vállalkozási ötleteik megvalósításához szükségesek - például az üzleti modell megalkotását, a pénzügyi tervezést.    

A képzést követően a jelentkezőknek be kell mutatniuk ötleteiket a Hiventures nyílt befektetési bizottsági ülésén, csak így nyerhetik el a kockázati tőkealap 9 millió forintos inkubációs befektetését. A cég minden támogatásra érdemes pályázónak biztosítja ezt a befektetést. 

A programmal a Hiventures a női vállalkozások térnyerését akarja segíteni, ugyanis a Hiventures portfóliójába tartozó 193 startupból is mindössze 4 olyan van, amelyben kizárólag hölgyek tevékenykednek. A vegyesen férfiak és nők által alapított vállalkozásoknál némileg jobb a helyzet, 56 ilyen vállalkozás működik. A cégalapítók nemek szerinti összetételét elemezve pedig kiderül, hogy a Hiventures által segített 532 cégalapítónak mindössze 14 százaléka hölgy - olvasható a cég közleményében. 

Az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures, Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb kockázati tőkealapjaként, európai uniós és saját forrásból, közel 66,1 milliárd forintnyi tőkével segíti a magyar innovatív vállalkozásokat és startupokat inkubációs, magvető és növekedési befektetési életszakaszokban. Ebben a folyamatban szakmai támogatói a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti