Nobel-botrányok és a könyvkiadás csapdái
Október 10-én kiderül, ki lesz a tavalyi és az idei irodalmi Nobel-díjas. Sok bizarr döntés kísérte indulása, 1901 óta a világ lerangosabb kitüntetését, de a tavalyihoz hasonló skandalum – a díj odaítélésének elhalasztása – nem esett meg. Korábban elképzelhetetlen volt a kiszivárogtatás, a mindenkori bizottság erkölcsi tekintélye sosem forgott veszélyben.
Kép: Unsplash
2018-ban az egyik bizottsági tagról kiderült, hogy nőket molesztált, ráadásul tönkretette a fogadóirodák játékát, amikor némelyek tudomására hozta a későbbi győztes nevét.
Nagyobb botrány kerekedett az ügyből, mint a korábbi, olykor arcpirító döntésekből, a szakmai félrefogásokból, pedig ezekből is volt éppen elég. Ma még nem tudjuk, sikerül-e a vadonatúj Nobel-testületnek kiköszörülnie a csorbát, legfeljebb reménykedünk.
Mégpedig azért, mert soha ilyen nagy szükségünk nem volt megbízható „mankókra” az eligazodáshoz, mint mostanában. Nem véletlen, hogy a díjazott megnevezése után szalad a világ a könyvesboltokba, hogy megismerje a nevezetes szerzőt. (A szélesebb közönség körében alig ismert Kertész Imre 2002-es kitüntetésének bejelentése napján Kertész Ákos könyveit is elkapkodták Budapesten.) Egyet a polcokon sorakozó több tízezer névből.
A tökéletesen elüzletiesedett könyvkiadás (s a vele összenőtt kereskedelem) jó ideje nem tekinti feladatának az olvasó eligazítását, s pláne nem ízlésének csiszolását. Ráadásul – nálunk különösen – összezsugorodtak, sőt elsorvadtak az irodalmi mellékletek, a könyvkritikák.
Fizetett bloggerek népszerűsítenek sokszor fércműveket. Az írók, költők többnyire csak barátaikat olvassák, egymást dicsérik.
Mivel egyetlen személy képtelen áttekinteni a könyvtermést, az eredeti és fordított irodalmat, aligha vethet a kiadók szemére bármit. Például azt, hogy egy-egy kéziratot vissza kellett volna adni átdolgozásra, mégpedig a szerző érdekében. Nem illik szóvá tenni, hogy pocsék a szöveggondozás, következetlen a helyesírás, hogy bizonyos esetekben hiányzik az elő- vagy utószó, hogy magyartalan a fordítás, ízléstelen a borító vagy az illusztráció stb. Néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve a kiadók már nem szellemi műhelyek, hanem gyárak, valódi meósok nélkül. Kósza ötleteik vannak, szakmunkásaik nincsenek.
Folytatás a Képmás magazin októberi számában, amelyben Osztovits Ágnes olvasnivalót is ajánl. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy fizesse elő ITT!
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
