Méterről méterre – a magyar hátizsákról

A Blind Chic 2011 nyarán született, amikor a magyar divattervező Vesmás Juli és a szlovén tervezőgrafikus Neza Peterca találkoztak egy Ljubljanától Budapestig tartó kerékpáros túrán. De az igazi utazás akkor kezdődött, amikor a fővárosba költöztek.

Méterről méterre – a magyar hátizsákról
Kép: Páczai Tamás

„A kerékpáros túra után visszautaztam Ljubljanába, hogy lediplomázzak, majd azon gondolkodtam, hogy mi legyen a következő lépés az életben. Juli akkoriban költözött Madridból Budapestre, a Fogasházban volt egy kis stúdiója, ahol dolgozhatott. Szólt, hogy van nekem is ott egy hely, menjek, ha úgy gondolom. Már az egyetem alatt volt egy kis vállalkozásom, táskákat és egyéb kiegészítőket csináltam, így odaköltöztem, hogy a Fogasházban folytassam a munkát” – mesél Neza a kezdetekről. A két lány egy műhelyben dolgozott, majd egy napon eldöntötték, hogy kéne valamit csinálni közösen.

Az első projekt az a hátizsák volt, ami azóta is a Blind Chic kollekciók alapja. Juli elmondása szerint „az első darab – Wolf néven – katonai sátraknál alkalmazott waxolt vászonból készült táska volt, amely 2011 novemberére készült el sok tervezés és tesztelés után. A »biciklifüggőségünk« miatt olyan hátizsákot akartunk készíteni, ami a nyeregből leszállva is jól illeszkedik a városi környezetbe, nem pedig hi-tech szabadidős anyagokat használó, sportruházatot kívánó kiegészítő, így bárki viselheti. Ugyanakkor fontos szempont volt a funkcionalitás, valamint az, hogy időjárásálló anyagokból készüljön.”

Juli és Neza mondhatni csak kíváncsiságból készítették el a táskát, ki akarták próbálni, mi történik, ha bedobják a közösbe a biciklizés és a tervezés iránt érzett szerelmüket.

Kép
Blindchic
Kép: Páczai Tamás

„Nem volt anyagi lehetőségünk és csapatunk sem arra, hogy évek munkájával bevezessünk a piacra egy új márkát, így tényleg csak buli volt az egész, hiszen két varrógéppel és néhány használt katonai hátizsákból mentett anyaggal indultunk.”

Készítettek egy rövid videót az Andrássy úton és néhány fényképet (ezeket Neza fotózta, azóta is ő készíti a Blind Chic kampányfotóit), majd elküldték egy kerékpáros blognak, akik posztolták az anyagot: „Nézzétek meg, srácok, ezt az új magyar hátizsákot!”. Ezt követően nagyon gyorsan elterjedt a hír a legnagyobb nemzetközi designer és kerékpáros blogokon, weboldalakon. Azonnal és folyamatosan érkeztek a megrendelések úgy, hogy Juli és Neza kezében mindössze néhány prototípus volt. „Nagyon meglepődtünk, hogy mennyi üzlet keresett meg minket, semmilyen szinten nem voltunk felkészülve a gyártásra. Nagyon sokat vissza kellett utasítanunk, volt olyan megrendelő, aki egyszerre 300 darabot akart két héten belül.”

Kalandos időszak kezdődött ezután a Blind Chic életében, hiszen a semmiből és mondhatni azonnal kellett kialakítani az évi több száz darabos rendeléseket kiszolgáló feltételeket. Sokat tanultak az útközben elkövetett hibákból is – nem tudták az összes anyagot itthon beszerezni, a táskák kialakítása is folyamatos evolúción ment át, amelynek során teljes mértékben figyelembe vették és veszik a vásárlók tapasztalatait –, a megrendelők pedig türelmesen álltak a helyzetükhöz. „Méterről méterre fejlődtünk, ahogy jöttek a megrendelések, úgy tudtunk egyre több anyagot vásárolni, ugyanis előre fizettek, nagyon szerencsések voltunk” – mondja Neza.

Kép
Blindchic
Kép: Blind Chic

Öt év alatt hosszú utat járt be a Blind Chic, jelenleg a világ számos országában árulják a táskáikat, olyan helyeken is, mint Peru, Dél-Afrika vagy Japán. A legnagyobb piacuk Németország, Magyarországon pedig mostanában kezdenek bekerülni a divat vérkeringésébe.

„A táskáink egyik legfontosabb jellemzője a lecsavarható tető, amivel a méretét szabályozhatjuk, ezt az ötletet a biciklisfutárok táskáitól kölcsönöztük. Úgy alakult, hogy a Blind Chic a városi fiatalok körében divatos és népszerű, nem csak kerékpárosok használják.”

(Vesmás Juli és Neza Peterca 2019-ben eladta a Blind Chic céget – a szerk.) 

Ez a cikk a Képmás magazin 2016. júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti