Főnök vagy vezető – az egyik parancsolgat a csapatnak, a másik az élére áll

„Az emberek munkahelyhez csatlakoznak, de főnököt hagynak el” – ez az idézet évekkel ezelőtt kezdett futótűzként terjedni a közösségi médiában, és sokan egyetértünk azzal, hogy van benne igazság. Ebből is érezhető, hogy mennyire hiánypótló tevékenység ma Magyarországon a nívós vezetőképzés, például amilyen a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Vezetőképző Akadémiájának ősszel induló térítésmentes programja, amely segítségével olyan vezetővé válhatnak a résztvevők, akiket mi is szívesen követnénk.

Vezetőképző Akadémia résztvevői
Fotó: Vezetőképző Akadémia

Miközben az MCC-s képzésről szóló beszélgetésre készülök, találok egy érdekes cikket, amelyben azt taglalják, hogy „csak 45 éves kora után lehet egy CEO igazából felelős vezető”. Amikor azonban megemlítem ezt a számot, a Vezetőképző Akadémia tanácsadója rögtön arra hívja fel a figyelmet, hogy először azt érdemes tisztázni, ki tekintünk vezetőnek manapság.

Az ügyvezető igazgatótól a véleményvezérig

„Nemcsak a CEO a vezető, hanem mindenki, akinek irányítási, vezetői feladatai vannak, éppen ezért nem csak vállalkozásban érdemes gondolkodni, hiszen akár a közösségi médiában népszerű véleményvezérek is lehetnek vezetők” – magyarázza Ludvig Orsolya, aki szerint a fogalom tisztázásánál a főnök és a vezető közötti különbséget is érdemes hangsúlyozni.

„Biztosan te is láttál már a közösségi médiában olyan mémet, amelyen van egy ember, aki áll és parancsolgat a csoportnak, ő a főnök.”

„Az igazi vezető pedig az, aki a csapat élére áll, és a projekteket is úgy vezeti, hogy közben ő is végig csapattag marad” – hívja fel a figyelmet a szakértő.

Arra a kérdésre pedig, hogy vezetőnek születni kell, vagy tanulás útján lehet elsajátítani a szükséges képességeket, Orsolya elmondja, hogy az adottságok és a képzettség egyaránt fontos ahhoz, hogy valaki jól tudja végezni ezt a munkát.

Önmagában az, hogy valaki az akadémián tanul, még nem jelenti azt, hogy a program végeztével rögtön beülhet egy közép- vagy felsővezetői pozícióba. „Inkább gyorsítósávként szoktuk emlegetni, ami lendületet ad ahhoz, hogy a fiatalok később hatékony vezetővé váljanak” – hangsúlyozza.

Kép
MCC Vezetőképző Akadémia
Fotó: Vezetőképző Akadémia

Tapasztalatszerzés tengeren innen és túl

Az ősszel induló egyéves képzés egy hónapos intenzív felkészítő szakasszal indul, ahol a cél a vezetői gondolkodás elsajátításának elengedhetetlen részét képező alapismeretek átadása. A következő hat hónap alatt a hallgatók tantermi és tantermen kívüli programok útján szereznek egyre mélyebb tudást a vezetői munka lényegéről. A kurzusok mellett tréningek, céges látogatások, projektfeladatok, exkluzív beszélgetések, tanulmányutak és közösségi programok váltják egymást.

A képzés nem titkolt célja, hogy a hallgatók ne csak tantermi körülmények között, hanem a munka világban is kipróbálhassák magukat.

A kiválasztott partnerszervezetek lehetőséget biztosítanak arra, hogy a Vezetőképző Akadémia hallgatói egyhetes látogatás keretében megismerhessék az adott céget, annak működési környezetét és módszereit. A képzés ideje alatt a hallgatók legalább egy hosszabb időtávú vállalati projektben is részt vesznek, elmélyítve a projektmenedzsmenthez szükséges készségeket, és aktívan is használva az ehhez szükséges eszköztárat. A fiatalok a képzési év során akár 6–8 vállalattal vagy szervezettel is megismerkedhetnek mélyebben, az egyéb látogatások keretében pedig mintegy száz szervezet működéséről szerezhetnek személyes tapasztalatot.

„Nemzetközileg is elismert professzorok, aktív vállalatvezetők jönnek hozzánk, a tanulmányutakkal pedig Belgiumba, az Amerikai Egyesült Államokba, Ázsiába, Dél-Afrikába lehet eljutni” – sorolja Orsolya. Az utazások alkalmával a fiatalok magyar vagy magyar vonatkozású szervezeteket látogatnak meg, ahol lehetőségük nyílik betekinteni azok működésébe, szervezeti felépítésébe, történetébe. A szakmai programok keretében a legmagasabb szintű döntéshozókkal, vezetőkkel, polgármesterekkel, tisztviselőkkel, tanácsadókkal történő beszélgetések nagyban támogatják a hallgatók világlátásának, személetmódjának bővítését.

Nemcsak tudást, közösséget is kapnak

A tanácsadó szerint az is előnyére válik a programnak, hogy általában nagyon különböző emberekből áll a résztvevők csapata, amely a program végére összetartó közösséggé kovácsolódik. „Mindenféle háttérrel, végzettséggel érkeznek hozzánk a fiatalok, ami azért is jó, mert így megtanulhatják azt, hogyan kell együttműködni más szakterületek képviselőivel.

Egy ilyen képzés az egész országnak fontos lehet, mert az onnan kikerült fiatalok a nemzetközi vérkeringésbe is jobban be tudnak kapcsolódni.

 Biztatjuk is arra a fiatalokat, hogy szerezzenek minél több tapasztalatot, aztán jöjjenek haza és kamatoztassák itthon” – teszi hozzá Orsolya.

Az, hogy Magyarországon képzett, jó vezetők tevékenykedjenek, tehát nemcsak gazdasági, hanem társadalmi, sőt egyéni érdek is, hiszen ki ne akarná, hogy olyan ember jelölje ki számára az utat, aki nem hatalma fitogtatásával, hanem hozzáértéssel és odafigyeléssel viszonyul a munkavégzéshez, a munkavállalóhoz?

A 28 év alatti fiatalok jelentkezését április 30-ig várják a szervezők, a felvétel eredményéről várhatóan június közepén értesülnek a jelentkezők.
A Vezetőképző Akadémiáról és a felvételiről további részletek az intézmény honlapján találhatók: https://vezetokepzo.mcc.hu/

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti