A magyar gyapjúipar haldoklik, a juhokról lenyírt bunda jelentős részét megsemmisítik – Megmenthető-e a magyar gyapjú?

A magyar gyapjúipar haldoklik. A juhokról lenyírt bunda jelentős részét megsemmisítik, mert többe kerül a nyírás, mint amennyiért a gyapjút el lehet adni. De mi vezetett az egykoron virágzó hazai gyapjúipar hanyatlásához, és meg lehet-e még menteni ezt az értékes – és a fenntartható divat szempontjából rendkívül fontos – szektort?

gyapjú
Kép: Pixabay

A gyapjú felvásárlási ára történelmi mélypontot ért el az elmúlt években. Ebből kifolyólag nemcsak, hogy nem éri meg az egykoron virágzó állattenyésztéssel foglalkozni, de ott tartunk, hogy a magyar gazdák még kárt is szenvednek az állatok bundájának levágásából. Már egy 50 juhból álló állomány nyírására is 30 ezer forintot kell ráfizetni, hiszen az így termelt két mázsa gyapjút mindössze 80 forint per kilogramm értéken vásárolják fel – számol be a Délmagyar is az elkeserítő helyzetről. Így a hazánkban nagy hagyománnyal bíró juhtenyésztés ma már csak a húsukért tartott pecsenyebárányokra korlátozódik, míg az egészségügyi okokból lenyírt gyapjú a „szükséges rossz”, a hulladékként kezelt melléktermék.

Egykor gyapjúnagyhatalom voltunk

A helyzet nem volt mindig ilyen elkeserítő, sőt!

A 19. század második felében hazánk számított Európa legjelentősebb gyapjútermelő országának.

Bár a magyar birkatenyésztésről valószínűleg mindenkinek a híres-neves racka ugrik be, az igazság az, hogy az állatállomány igen jelentős részét már ekkor a merinó juh tette ki. A puha és kiváló minőségű gyapjút szolgáltató fajta 1773-ban érkezett Magyarországra, és a 19. század második felére már mintegy 15-16 millió példányt számlált. Ez azért is számít különlegességnek, mert a merinó juh tenyésztése évszázadokon át a spanyolok monopóliuma volt, akik fajtavédelmi okokból a 18. század közepéig tiltották is az állatok exportját.

A jó áron eladható gyapjúhoz nem árt, ha az adott ország a textilipari felhasználáshoz szükséges előkészítés összes folyamatát birtokolja. Így történt, hogy a 20. század elején sorra nyíltak hazánkban is a gyapjúfeldolgozó vállalkozások, mint például a IX. kerületben működő Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár, a csepeli Magyar Posztógyár vagy a bajai Finomposztó Vállalat. A legtöbben a gyapjúmosástól a fésülésen és fonáson át a szövésig az összes előkészítő feladatot ellátták. A hazánkban készült minőségi posztónak pedig igen nagy híre és keletje volt külföldön is.

Kép
magyar gyapjú
Kép: Kremmer Sarolta

Az üzemeket külföldi vagy magyar vállalkozók alapították, így a század elején még magántulajdonként működtek, legtöbbjüket a történelem viharai és az államosítás sem tépázta meg. Sőt a 20. század a gyapjúipar példaértékű reneszánszát hozta el Magyarországon! Aztán beköszöntött a rendszerváltás…

Egy levágott iparág

Ahogy több, egykoron virágzó szektort, úgy a magyar gyapjúipart is az 1990 után felfutó privatizálás és globalizáció törte derékba.

A gyárakat néhány éven belül felszámolták, a szakképzett munkaerőt szélnek eresztették, az évtizedek alatt felhalmozott, a termékek rendkívül magas minőségét megalapozó ipari tudásanyag pedig elveszett a történelem süllyesztőjében. Egyes pletykák szerint néhány üzemet olasz befektetők vásároltak fel, majd a gépeket használhatatlan állapotban hagyva bezárták őket – ezzel is biztosítva az olasz gyapjúipar előnyét Európában.

Pedig ekkor a globalizáció már jócskán éreztette hatását, hiszen a textilipar legnagyobb gyapjúbeszállítóinak Ausztrália, Új-Zéland és Kína számítottak. Emellett megjelent egy olcsó (ám cseppet sem fenntartható), napjainkra már az egész textilipart uraló anyag is: a műszál. „A műanyagok térnyerésével globális szinten visszaszorult a gyapjú felhasználása a ruhaiparban, az újonnan előállított ruházati cikkeknek mindössze 1 százaléka készül gyapjúból. A többi gyapjú, ami nem elég jó minőségű a ruházati célú felhasználáshoz, szőnyegként, bútorkárpitként, esetleg geotextilként végzi az iparban” – mondja Kremmer Sarolta, aki a Kis Kos Műhely alapítójaként a magyar nyersgyapjú megmentésén dolgozik.

Ezek a változások néhány éven belül teljesen szétzilálták az egykoron virágzó magyar gyapjúipart. Ma már gyakorlatilag nem is létezik. Bár a gépek és az üzemek egy része még mindig áll, évtizedek óta használaton kívül, így valószínűleg nem túl jó állapotban vannak. „Itthon nincs működő gyapjúmosó üzem a 2000-es évek eleje óta, csak kisebb családi vállalkozások maradtak, ahol kártolással, fonással foglalkoznak – de ezek csak a hagyományaink életben tartására és a kézműves művészek ellátására elegendők. A lokális feldolgozásra kevés lehetőség maradt, így ez is a nemzetközi export felé tereli az itthon megtermelt gyapjút” – erősíti meg a helyzet nehézségét Kremmer Sarolta.

Ez az oka annak, hogy az egyik legjelentősebb, még ma is működő magyar nemezelőüzem sem hazai gyapjúból dolgozik. A kőszegi Multifelt Factory gyökerei 1896-ig nyúlnak vissza, de néhány éve újranyitották, méghozzá azzal a szándékkal, hogy a híres magyar filcanyagot visszahozzák a köztudatba. Szándékaik ellenére külföldi gyapjúból kénytelenek dolgozni, mert az általuk gyártott nemez előállításához szükséges mennyiségű és megfelelő minőségben előkezelt gyapjút nem találnak itthon megfizethető áron.

Kép
magyar gyapjúipar
Kép: Freepik

A gépi mosás, fésülés és fonás ipari hátterének hiánya miatt pedig már a gyapjú elsődleges előállítási fázisa, a birkatartás is kivérezni látszik, hiszen a magyar gazdák így arra kényszerülnek, hogy a lenyírt bundát exportáruként adják el.

A gyapjút rendszerint kínai kereskedők vásárolják fel, de annyira alacsony áron, hogy az már a birkanyírás költségeit sem fedezi, nemhogy a tartásét.

Így a kisebb nyájak tulajdonosai sokszor inkább hulladékként, a húsipar szükséges melléktermékeként kezelik a nyersgyapjút, azaz elégetik vagy komposztálják.

Változás birkatürelemmel?

Ahogy arról Dr. Kukovics Sándor cikkében is olvashatunk, a magyar gazdák jelentős része a Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezettől várja a megoldást a gyapjúválságra. Kremmer Sarolta szerint is fentről érkező szabályozásokra lenne szükség a magyar gyapjúipar megmentéséhez. „Egyfelől fontos a szemléletformálás – szerintem megengedhetetlen hiba, hogy nyakunkban a klímaválsággal elpazaroljuk ezt a csodálatos alapanyagot. Emellett szükséges lenne az állami támogatás például a kifejezetten finom gyapjút növesztő állatok tenyésztésbe vonásához, a feldolgozóágazat újraindításához vagy épp a durvább gyapjú építőipari hasznosításának elindítására.”

A komplex probléma tehát komplex megoldási stratégiát kíván. Az elöregedett magyar juhállományt fiatalítani kell, ezért a Juh Terméktanács szorgalmazza, hogy ausztrál merinó kosok spermáját importálva, itthoni mesterséges termékenyítéssel teremtsék meg ennek kiindulási alapját. Emellett a magyar gyapjú értéknöveléséhez elengedhetetlen lenne a bunda itthoni kezelése is, azaz a komplett gyapjúipar újjáélesztése, amelyet a Hungarowool Kft. is a zászlójára tűzött. Első feladatként egy dél-alföldi gyapjúmosó és a járulékos üzemek (gyapjúválogató, lanolinkitermelő részleg stb.) megépítését tervezik. A 21. századi technológiával bíró gyár a magyar gyapjú mellett fogadni tudja majd más európai országok bundáját is, és az onnan kikerülő merinói anyag főként katonai, rendészeti és sportruházatok alapanyaga lehet az európai és az amerikai piacon.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti