Különbség a férfi és női kommunikációban?

Öten ülünk a vasárnapi reggelinél. Két férfi és három nő. A lányokkal a tulipánokról beszélgetünk, hogy milyen érdekes, hogy a három vörös ahogy kinyílt, már ugyanolyan, mint a többi piros-sárga. Férjem poénokkal próbálja megtorpedózni a számára nem túl érdekfeszítő eszmecserét, fiam pedig kelletlenül hümmögve dobja a kockacukrot a bögréjébe. Amikor aztán nővére, folytatva a társalgást, álmának elmesélésébe kezd, türelmetlenül közbevág: Az emberek maximum az apokaliptikus álmaikat szokták elmesélni!

Köztudott, hogy a férfiak és nők kommunikációs szokásai mások, erről árulkodik a régi vicc is, amelyben az addig néma fiú megszólal az ebédnél: „Anyám, sós a leves.” Az anya lelkendezve felkiált: „Fiam, hát te tudsz beszélni? Miért nem szólaltál meg eddig?” „Eddig nem volt sós!” – feleli a fiú. Ha belegondolok, a szűkszavúság tematikájú székely viccek között sincs egyetlen női szereplős darab sem, ezek szerint a nemi jelleg még a nemzeti karaktert is felülírja.

Nemrég öcsémnél voltunk vendégségben, aki felháborodva mesélte, hogy egyesek nem tudják, mire való a telefon. Férjem és fiam helyeslése közepette el is magyarázta, hogy nem cseverészésre, hanem információközlésre. És kiakasztó, hogy egyesek öt perc múlva újrahívják, miután egyértelműen jelzi a telefon fel nem vételével, hogy éppen nem kíván beszélgetni.

Folytatás a Képmás magazin májusi számában.