Kislányok a nagy viharban

„A legjobb regényeket az Élet írja” – tartja a mondás, és nem csak manapság van ez így. Niamessnyné Manaszy Margit, a 2017-es Könyvhéten nagy sikert aratott „Villámlik messziről” című világháborús emlékezés szerzője, talán naplója sajtó alá rendezése során láthatta meg, hogy szó szerint regénybe illő, amit tizenéves gyermekeinek 1914 és 1920 között át kellett élniük.

A felserdülő lányok számára maga volt a teljes élet mindaz, ami abból a naplóból kimaradt, vagy a felnőttek számára csak margóra illő epizódnak tűnt: játékok, álmok, titkok, tervek, öröm és csalódás, barátság és elhidegülés. A „Kis lányok a nagy viharban” egy édesanya beszámolója a gyermekei és gyermekei barátai által akarva-akaratlan megélt eseményekről. Olyan olvasmány, amelyet szerzője krónikásként csak papírra vetett, hisz fejezeteit végső soron a történelem diktálta…

Az író tapintatosan megváltoztatta a személyneveket (hiszen a könyv első kiadásakor a legtöbb szereplő még élt), de ezen túl az írói fantázia csupán átszőtte a valóság fonta szálakat itt-ott, a terjedelem, a gördülékenység érdekében, hozzá azonban nem tett a történtekhez, sem el nem vett belőlük. Ez a könyv hiteles lenyomata, vázlata, szinte filmje annak, ahogy a Bánát és a Partium polgári családjainak gyermekei a háborús hátországban tizenéves kisgyerekekből huszonéves fiatalokká váltak. A könyv értéke – és talán nehézsége is –ez a valóságba-gyökerezettség. A nagyléptékű külső valóság áttűnik a lassú, kisléptékű, gyermekszobai jeleneteken, ahogy a gyermek, a serdülő – ráadásul az akkori serdülő! – mellé kényszerülünk „lekuporodni”, s ahogy ettől „fölkel a világ” az olvasó körül. Igen, voltak, léteztek gyermekek, akik valóban úgy éreztek, gondolkodtak, beszéltek és viselkedtek, akik úgy fogadták a történelmi hullámverést és úgy álltak helyt az eseményekben, ahogy ebből a könyvből megismerhetjük.

A mai kor történelmének háborúit, erkölcsi és anyagi válságait, gazdasági nehézségeit nézve is értékes üzenetet hordoz a könyv: a történelem résztvevői hús-vér emberek, köztük kisgyermekek, serülők, fiatalok. Ők nem sajtóhírekből – vagy évek múltán történelemkönyvekből – olvasnak a korukról, hanem a történelem viharai közben lesznek szerelmesek, csalódnak, házasodnak, gyászolnak, játszanak. Gyakran azt játsszák, amit a felnőttek: háborúsdit…

Időutazás a „Kis lányok a nagy viharban”. Jó utat az olvasónak!

Niamessnyné Manaszy Margit: Kis lányok a nagy viharban.
Szent István Társulat, Budapest, 2018. 152 o.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti