Keskeny mezsgye – Gátoltság és szabadság

Hétvégeindító a főszerkesztőtől

Érdemes pontosan, úgy értem, nagyon pontosan, precízen, okosan fogalmazni. Ez a pontos fogalmazás jelöli ki a keskeny mezsgyét.

Kép: Unsplash

Ez a kifejezés – a keskeny mezsgye – nagyon sokszor elhagyta a számat az elmúlt években, amióta a Képmás-portfóliót vezethetem. Ahányszor az értékeinkről, a Képmás brandről, a mi sajátos missziónkról beszélgetünk, mindig ide jutunk: a keskeny mezsgyére. Hogy ez mi mindent köt össze – hangsúly van az összekötön! –, és mennyi erőfeszítés kell hozzá. Mert azért le-le csusszanunk róla, hol erre, hol arra, állandó igyekezet, éberség és akarás kell ahhoz, hogy rajta maradjunk. És akkor még nem is beszéltünk a kísértésről: mennyivel érdekesebb, izgalmasabb, szexibb a mezsgye egyik és másik oldala, és hogy a pontos fogalmazás milyen unalmas tud lenni! Egy olvasónk egyszer azt írta: szépelgő. Olykor közhelyes. (A közhelyekben meg az a bosszantó, hogy attól, mert közhelyek még lehetnek igazak. Vagy nem.)

Ebben a sorozatfelvezető glosszában szeretném az olvasóinknak felmutatni és a nyilvánosság előtt megforgatni, mit értünk mi, a kepmas.hu szerkesztői és írói az úgynevezett konzervatív feminizmus fogalmán, amely mégiscsak egyfajta kulcs a Képmás-jelenséghez. (Kockázatos kifejezés ez egyébként – a konzervatívok a feminizmust, a feministák a konzervatívot nem szeretik benne. Azt kockáztatjuk, hogy senki nem fog minket olvasni.)

Konzervatív feminizmuson a nők belső szabadságát értjük.

Azt a bennünk levő szabadságot, ami gátoltság és gátlástalanság, korlátozottság és korlátlanság között helyezkedik el valahol, és lehetővé teszi számunkra, hogy szabadon mondhassunk ugyanarra a dologra igent vagy nemet. Bármelyiket a kettő közül. A konzervatív társadalmi struktúrák – például a család, a vallási közösség, a nemzet, hogy a legerősebb kategóriákkal jöjjek rögtön – azon túl, hogy védelmet, biztonságot nyújtanak, kétségkívül gátoltságokat is okoznak bennünk a maguk szabályrendszereivel, hagyományaival, hiedelmeivel, szokásjogaival. Gátolnak minket jóban és rosszban, örömben és haragban, érzelmekben és agresszióban. A gátak alóli felszabadulás azonban nem lehet gátlástalan, mert az sokszor másokat tol a gátoltság ketrecébe. Vagy szimplán kontraproduktív.

Különbséget kell itt még tennünk a gátak alóli felszabadulás folyamata és a vágyott és elért felszabadultság állapota között. A szabadság elérése ugyanis sokszor radikális, olykor agresszív lépések sorozatából állhat – ez bizonyos értelemben ugyanolyan korlátolt, gátolt, mint az az akadályozott állapot, amiből kikerülni vágyunk. Megragadni ebben a dühös lázadásban – ez a kamasz lelki állapota, és mi abban hiszünk, hogy ebből fel kell nőni. (Ha az okát keressük annak, hogy a konzervatív miért nem szereti bennünk a feministát, akkor épp itt kell kutakodnunk: sokszor úgy tűnik, a radikális feministák bennragadnak a szabadságharcban, és nem lépnek tovább a belső szabadság felnőtt életállapotához, ahol aztán felelősséget is kell(ene) vállalniuk.) 

Abban hiszünk tehát, hogy kikerülni a gátoltság alól járhat azzal, hogy meg kell harcolnunk a szabadságunkért – ez azonban csak átmenetileg szükséges adrenalinlöket, önmagában nem ünnepelendő. Innen szeretnénk továbblépni a szabadság valódi útjára, ahol nem maradunk a gátoltság alatt, de nem is válunk individualista módon gátlástalanná, hanem – okosan, bátran – felelős döntést hozunk valami mellett. Dönthetünk olyan értékek és struktúrák mellett is, amelyek korábban korlátok között tartottak bennünket. Ehhez rendkívül nagy bátorság kell, mert ilyen esetekben mindig vannak, akik – a maguk sémái, sőt dogmái fogságában – megkérdőjelezik a döntésünk szabadságát és validitását.

Elkötelezettnek lenni tudatos és szabad döntés alapján – ez a közösséghez tartozás alapja. Ezt igyekszünk képviselni – azt éljük meg, hogy ellenszélben.

Nem olyan bonyolult ez. Így-úgy minden cikk, videó, hangfelvétel, Képmás-est erről szól. És ha mégsem fogalmaznánk ezekben elég pontosan, akkor majd megpróbáljuk itt, ebben a hétvégi cikksorozatban kijelölni azt a bizonyos keskeny mezsgyét. Abban a reményben, hogy hétvégén több energiája lesz az olvasónak kiállni mellette vagy ellene – szabadon.

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti