„Kereste az Istent” – benyomások „A mindenség szerelmese – Juhász Ferenc 90” című könyvről

Kezembe veszem „A mindenség szerelmese – Juhász Ferenc 90” című összeállítást, tudom, hogy a versekkel kellene kezdenem, mert sajnos nem ismerem a költészetét. Aztán mégis úgy döntök, előbb elolvasom a barátságairól szóló fejezetet. Mosolygok az olyan aranyos történeteken, mint hogy Weöres Sándorral arról vitatkoztak egyszer, nagy költő volt-e Petőfi Sándor – és érzem, hogy jól döntöttem.

„Kereste az Istent” – benyomások „A mindenség szerelmese – Juhász Ferenc 90” című könyvről
„Kereste az Istent” – benyomások „A mindenség szerelmese – Juhász Ferenc 90” című könyvről

A mindenség szerelmese – Juhász Ferenc 90 - részlet a könyvborítóból

A könyv nem verseskötet és nem is irodalomtörténeti értekezés, hanem a gondolatok, versek, barátságok története. Érdekes, hogy hány napos munka volt egy mosónőnek (Juhász Ferenc édesanyjának) kimosni és megszárítani egy adag ruhát, hogy gyerekkorában milyen ház körüli munkákat végzett iskola után a költő,

hogy miért és hogyan bujkált egyszer napokig a kéményben, hogy hogyan veszítette el az első feleségét.

A második házasságából két gyermeke született, Anna és Eszter. Ők és édesanyjuk, Juhász Ferencné állította össze a kötetet a költő 90. születésnapjára. Ahogy olvasom Anna írását az édesapjáról és családjukról, arra gondolok, milyen jó annak, aki ennyi mindent tud a felmenői életviteléről.

 

A fejezetet, amelyik Hantai Simon festőhöz fűződő mély barátságát írja le, úgy olvastam, mint egy regényt: kíváncsian, várva, hogy miként alakul a hősök sorsa, Hantai Párizsba költözése után vajon mikor találkoznak újra, lesznek-e még nagy beszélgetések, közös töprengések.

Illyés Gyula Juhász Ferencet kérte meg, hogy olvassa el felesége, Flóra kéziratát József Attiláról – és megtudok még néhány ilyen anekdotát Tamási Áronról, Pilinszky Jánosról is, csak utána merülök el „A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából” című versben.

„A mindenséget akarta megismerni, és kereste az Istent” – olvasom Juhász Ferencről, és annyi minden eszembe jut erről a keresésről: egy dalszövegnek az a része, hogy „Én nem kérek mást/ csak elég időt/ igazán/ érteni-keresni őt”, meg az a versrészlet, hogy „Hiszek hitetlenül Istenben,/ mert hinni akarok”… A kereső művészek saját töprengéseiken keresztül a mi gondolatainkat is megfogalmazzák és költészetté emelik, ezért is illeti meg őket a tisztelet. Az utókor megbecsülésnek jelképe ez a könyv, amely méltó emléket állít Juhász Ferencnek.

 

A mindenség szerelmese– Juhász Ferenc 90

Összeállította Juhász Anna, Juhász Eszter és Juhász Ferencné

Helikon Kiadó, 2018

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti