Kellenek nekünk az udvarias pasik?

Ülök a nappaliban a reggeli kávéval és miközben az aznapi teendőkön morfondírozok, kissé üveges tekintettel bámulom a tévét. A szemem előtt egy Németországba érkező delegációról szóló hír képkockái futnak el, pár másodperc késéssel kimeresztem a szemem: Jól láttam?! (Ilyenkor hasznos a visszatekerős funkció a tévén, ami olyan hiábavalónak tűnt, amikor a férjem előfizette.) És jól.

Tényleg egy középkorú, nem éppen kisportolt hölgyet látok férfikosztümben és nyakkendőben, amint kinyitja a fekete autó hátsó ülése melletti ajtót a maximum vele egykorú cseh miniszterelnöknek. (EchoTv Híradó, 07:45-nél.)

Aznap elújságoltam a jelenetet családom és ismerőseim körében, nem mindenki osztozott megdöbbenésemben.

„Miért ne lehetne egy nő ugyanolyan pozícióban, mint egy férfi?”

Már hogyne lehetne! De maga a jelenet azért okoz számomra fejtörést…

Ha biztonsági okokból kell kinyitni az ajtót, nem tűnik meggyőzőnek, hogy ez a testőrnő óvja meg majd a mesterlövészektől és egyéb támadóktól a cseh politikust. Még fedezéknek sem megfelelő, hisz jóval kisebb felületet takar ki az esetleges célszemélyből (legalábbis vertikálisan), mint amennyi megnyugtató lenne.

Ha udvariassági megfontolásból nyitja ki az ajtót az előkelő társadalmi pozíciót betöltő személynek, egy tradicionális normának tesz eleget, amely csupán abban különbözik a nem vagy kor szerinti sorrendtől, hogy azok a diplomáciában is megelőzik a rang szerinti sorrendet. (Vagy rosszul tudom?)

Mondjuk, nyilván nincs könnyű dolga annak, aki előtt jelentkezik a nyilván magasan képzett hölgy a felelősségteljes ajtónyitó posztra.

Mert most akkor hol is húzódik a határ az egyenjogúság és a tradíció, az esélyegyenlőség és a testi alkalmasság között?

És semmiképp se hagyjuk figyelmen kívül, hogy a vendéglátó ez esetben Angela Merkel – akire külső megjelenésében feltűnően hasonlít az említett kormányőrnő  –, és akinek miniszterelnökünk által nyilvánosan megcsókolt kacsója nemrég kiváló casus bellinek bizonyult egy újabb feminista rohamhoz. Ugyanakkor az mindenképpen örvendetes, hogy az ominózus bizalmi ajtónyitó munkakör betöltését nem a sokat kárhoztatott szetereotípiák határozták meg, miszerint az ilyen kiemelt eseményeken csupán a fiatal, dekoratív, ápolt, stewardes-típusú nőknek van helye.

Az aznap reggeli híradó jelenetének hatására próbáltam magam is önvizsgálatot tartani emancipáció és etikett ügyben. Való igaz, hogy idősebb vagy különösen udvarias uraktól búcsúzkodva hihetetlenül gyorsan szoktam magamra varázsolni a kabátomat, mert nincs annál bénább szitu, mint amikor egy előzékeny férfi tartja a kabátodat, s te képtelen vagy megsaccolni a magasságot, ahová a karjaidat kellene nőiesen behelyezned. Lássuk be, ez a koreográfia ma már nincs eléggé begyakorolva ahhoz, hogy kevésbé összeszokott párosnál is elegánsan működjön. És az is ritkaság, hogy valaki ne feltételezzen vicces fogadást vagy hátsó szándékot, ha - jó fizikai állapotban lévő nőként - egy idegen  férfiember kezét nyújtja neki a buszon, hogy lesegítse vagy átadja a helyét a villamoson (bár ki ne vágyna rá néha titkon?).

Ugyanakkor meglep, ha egy fiatalember úgy megy ki előttem az ajtón, hogy meg kell állnom, ha el akarom kerülni a fizikai összecsapást, bevallom, jobban szeretem, ha a pénztárosfiú nem tegez le elsőre és ha az étteremben a társaságban először az idősebb hölgyeket kérdezi meg a pincér, hogy választottak-e már. Tetszik, ha a férjem kinyitja előttem a kocsiajtót, bár egyedül is megtalálom a kilincset, ugyanakkor nem várom el, hogy vigye a retikülömet, még ha rendszerint jól tele is pakolom.

Furcsának és következetlennek tűnhet a határvonal a régimódinak és életszerűtlennek tartott dolgok és a kimondatlanul is elvárt viselkedés között…meg sem próbálom megmagyarázni.

Talán az etikettnek megfelelő, nőkkel szembeni udvariasság lassan sármmá, különös tulajdonsággá válik majd, amely nem elvárható, csak szerethető dolog? És mi nők eldönthetjük, hogy milyen férfit szeretnénk magunk mellett tudni: olyat, aki kiveszi a kezünkből a bőröndöt vagy olyat, aki a cipekedésben is egyenrangúnak tart minket.

Hm…azért ez az ajtónyitós jelenet…

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti