Négy nem szokványos karácsonyi film, amiket érdemes bevenni az ünnepi repertoárba

Minden karácsonykor közös családi dilemma, hogy mit nézzünk. Nem könnyű olyan filmet találni, ami a kicsiket, nagyokat egyaránt leköti, és a tinik sem görgetik a pléd alatt a közösségi médiát közben. Következzen négy alkotás, amiket garantáltan mindenki élvezni fog, mert vicces, szívmelengető történetek, és egy kicsit mások, mint a megszokott ünnepi klasszikusok.

egy karácsonyi film, a Karácsonyi krónikák jelenete
Goldie Hawn és Kurt Russel a Karácsonyi krónikák című filmben

„Mindegy, hogy mikor játszódnak – a modern korban vagy régebben –, a karácsonyi filmek mindig arról szólnak, hogy valaki, aki elvesztette az emberiségbe vetett hitét, visszanyeri azt” – mondta a CNN-nek Tom Hanks. Nos, klasszikusok vagy sem, a mi karácsonyi filmválogatásunkra is igaz az állítása!

Marley meg én (Marley and Me, 2008)


A film John Grogan önéletrajzi regénye alapján íródott. A szerző könyvének megjelenése után állítólag a világ minden tájáról kapta a leveleket, amelyekben arról számoltak be az olvasók, hogy a mű akár róluk is szólhatna. Igen, ez a film az életről szól, és talán ezért is több sok más hasonló alkotásnál. 

Míg az egyik pillanatban jókat nevetünk a vicces jeleneteken, a következőben belénk nyilall a felismerés, hogy amit a képkockákon látunk, az akár a mi életünk lenyomata is lehetne. 

John (Owen Wilson) és Jenny Grogan (Jennifer Aniston) friss házasok, akik pontról pontra haladnak megtervezett életük listáján, mígnem eljutnak a negyedik ponthoz, a gyerekvállaláshoz. Mivel a férfi még nem áll készen az apaságra, barátja tanácsára egy kutyát hoz a házhoz. Így érkezik a családba Marley, a kajla labradorkölyök, aki a világ legrosszabb kamasz kutyájává cseperedik. Megbukik a kiképzőiskolában, lerágja a tapétát, a vécécsészéből iszik, és felfalja a nyakláncot, amelyet John hoz Jennynek. Ám hiába a világ legrosszabb kutyája, Marley valahogy mégis a legjobbat hozza ki a családból – ahogy peregnek az évek, hű társként velük van jóban-rosszban. 

A címszereplő kutya, Marley hat hónapos korában került a Grogan családba, s a film összesen 14 évet ölel át. A forgatás során 22 kutyát alkalmaztak, ebből 11 kölyökkutya volt. A film érdekessége, hogy a film alapjául szolgáló regény írójának, John Grogannek van egy cameója is a filmben: ő játssza a cockerspániel-tulajdonost az egyik kutyaiskolás jelenetben.

Kép
Marley meg én film
Jelenet a Marley meg én című filmből

Szerelem a végzeten (Serendipity, 2001)

Nincs kimondottan karácsonyi kedvenc filmem, de ha mondani kellene egyet, ez lenne az. Mert szeretek filozofálni a sorsról, a véletlenről, és kedvelem az ilyen jellegű történeteket is. 

Mert megmutatja, mennyi apróság játszik közre abban, hogyan alakul az életünk, hogy megismerünk-e egy bizonyos embert vagy éppen újra találkozunk-e vele. 

Fiatal lányként őszintén hittem, hogy ez a film is bizonyíték arra: a nagy Ő igenis létezik, és a megfelelő pillanatban, pontosan ott és akkor, amikor eljön az ideje, megérkezik az életembe.

Egy ünnepi, vásárlóktól nyüzsgő napon Jonathant és Sarah-t összehozza a véletlen (és egy pár kötött kesztyű). Annak ellenére, hogy mindketten járnak valakivel, együtt töltik az estét Manhattanben kószálva, úgy, hogy egymás nevét sem tudják. Amikor az éjszaka véget ér, Jonathan szeretne telefonszámot cserélni, ám Sara azzal áll elő, hogy bízzák közös jövőjüket a sorsra. De vajon a végzet milyen forgatókönyvet tartogat számukra, és ők mennyire befolyásolhatják az eseményeket? Aki egy igazi karácsonyi hangulatot idéző filmre vágyik a sorsszerűségről vagy valami magasabb szintű rendezőerőben való hitről, annak szívből ajánlom ezt a filmet, nem fog csalódást okozni!

Kép
Szerelem a végzeten film
Jelenet a Szerelem a végzeten című filmből

Karácsonyi krónikák 1-2. (Christmas Chronicles 1-2, 2018)

Ez sem egy szokványos karácsonyi történet, amelyben a kelekótya Mikulást Kurt Russel, Télanyót pedig Goldie Hawn játssza. A történet karácsony este veszi kezdetét: Pierce-ék számára valamikor nagyon fontos volt a karácsony, ám a tűzoltó apa halála miatt a gyász az egész családra rátelepedett. Az anya egyedül küzd a fennmaradásért, ezért még karácsonykor is dolgozik. Fia, a hitevesztett kamasz Teddy folyamatosan balhékba keveredik, kislánya, a tizenegy éves Kate azonban igazi álmodozó. Ő még hisz a csodákban, és ahogy egy korábbi karácsonyi házi videót néz, észreveszi, hogy a kamera rögzítette, amint egy piros kabátba bújtatott kéz benyúl a képbe, és ajándékot rejt a fa alá. 

A lány ráveszi a bátyját, hogy éjjel lessék ki a Mikulást, aki hamarosan fel is bukkan. Ám a számításaikba hiba csúszik, és végül a két gyerekre vár a feladat, hogy a Mikulással együtt megmentsék a karácsonyt. A furcsa trió jópofa kalandokba keveredik, van itt minden: autós üldözés, rénszarvason repülés, szórakoztató humor, amibe komolyabb kérdések is szövődnek, hiszen a kalandok során Teddy olyan fontos dolgokat tanul meg, mint például a gyászfeldolgozás lépcsőfokai. Megfogalmazza, hogy bár nagyon hiányzik neki az édesapja, dühös is rá, amiért magára hagyta.

Miközben nézzük a filmet, úgy érezhetjük, néha jó lenne újra gyereknek lenni, s azért látni csodát, mert erősen, kétségek nélkül hiszünk benne. 

A folytatás az első résznél meseszerűbb, ám éppoly kedves és szórakoztató, azaz mindenképp érdemes arra, hogy a karácsonyi filmrepertoárunkba illesszük. 

A gyermek, akit Jézusnak hívtak – A várakozás minisorozat (1987)

Ha azt mondjuk, Jézus a tévében, a legtöbbünknek valószínűleg Franco Zeffirelli „filmfreskója”, A názáreti Jézus című sorozat jut eszébe először, amit a mai napig szívesen adnak le karácsonykor a közszolgálati adók. A sokszor látott klasszikust sokan a bibliai történetek legszebb feldolgozásának tartják, és általában a vallástörténeti hűségét emelik ki. A világ egyik legismertebb történetéről, vagyis annak talán legkevésbé ismert részéről Franco Rossi is elkészítette a maga verzióját. A gyermek, akit Jézusnak hívtak – a címének megfelelően – Jézus gyermekéveit, a Szent Család küzdelmeit mutatja be, középpontban a kis Jézussal, az ő már gyermekkorában végrehajtott kis csodáival, másokat segítő cselekedeteivel.

Kép
A gyermek akit Jézusnak hívtak
Jelenet A gyermek, akit Jézusnak hívtak című filmből



Mária, a gyermek Jézussal egy karavánhoz csatlakozva kel át a sivatagon Palesztina felé. Mindkettőjüknek nagyon hiányzik József, Jézust egyre több látomás gyötri. Egy felnőtt férfit lát, aki a vizet borrá változtatja, akit haldokló beteg gyógyítására hívnak, s akit eltemetnek, mert meghalt a kereszten mások bűne miatt. Jézus tudja, apja visszatér: „Aki keres engem, az megtalál” – mondja anyjának. A karavánt a rómaiak elfogják, Máriát és a gyermeket Sefir kezére adják. Sefir, akit állandó kétségek gyötörnek, megváltozik az út során. Győz benne a jó, szabadon engedi rabjait, és a Szent Család visszatér Názáretbe. 

Felhasznált források:
port.hu
https://edition.cnn.com/2022/11/27/entertainment/christmas-debate-favorite-movies-origseriesfilms/index.html 
 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti