Akinek ritka boldog percek és küzdelmes évek jutottak – József nádor, „a legmagyarabb Habsburg” magánélete

József nádor, vagyis a Habsburg-Lotaringiai házból származó József Antal osztrák főherceg és magyar királyi herceg 1776. március 9-én Firenzében született. Népes családban nőtt fel, és Európa szinte valamennyi uralkodó családjával rokonságban állt. Apai nagymamája Mária Terézia volt. Édesapja, Lipót, Toszkána uralkodó nagyhercege és édesanyja, a Bourbon-házból származó Mária Ludovika spanyol infánsnő 16 gyermeknek adtak életet, és közülük tizennégyen megérték a felnőttkort, ami abban a korszakban hihetetlenül nagy teljesítménynek számított. József Antal a kilencedik gyermek volt, és ötödik a fiúk sorában. A család élete leginkább a firenzei Pitti-palotában zajlott, de gyakran jártak vidéki és tengerparti kirándulásokra, ahol a formális udvari életet szinte teljes egészében mellőzték. A házaspár kapcsolatát a kortársak harmonikusnak írták le, és a korban elvárthoz képest nagyobb figyelmet fordítottak gyermekeik nevelésére. 

József Antal kilencéves korában németül, franciául, olaszul és latinul értett, írt és beszélt; a tudományok közül a földrajzot, a történelmet és a természetrajzot szerette.

Sokat foglalkozott régiségtannal is, és szabad idejében megtanulta a kertművelés sok fogását. 6000-nél több növényt ismert, latin nevükkel és rendszertani besorolásukkal együtt. 

Kép

Habsburg Lipót és Mária Ludovika a pár hónapos József főherceggel az ölében – Forrás: Wikipédia

Árván a felnőttkor küszöbén

14 éves volt, amikor apja uralkodói kinevezése miatt családjával Bécsbe költözött. Lipót nagyherceg ugyanis bátyja, II. József halála után a Habsburg Birodalom uralkodója lett II. Lipót néven, röpke másfél esztendőre. Ez a másfél év azzal telt, hogy orvosolta azokat a külső és belső veszélyeket, amelyek nagyrészt bátyja politikája miatt a Habsburg Birodalmat széteséssel fenyegették. II. Lipót halála 44 évesen következett be, rá két hónapra pedig meghalt felesége, Mária Ludovika is. 

Fiuk, József Antal 16 évesen jutott teljes árvaságra, és ebben a gyászos évben járt először Budán, amikor elsőszülött bátyját, Ferencet királlyá koronázták. 

Bécsben katonai és államtudományi képzést kapott, és sokat utazott, hogy tapasztalatokat gyűjtsön a világról.
Ifjabbik bátyja, Sándor Lipót kapta meg a magyar helytartói és nádori tisztséget, aki azonban alig három évig töltötte be, mert amikor amatőr vegyészként tűzijátékot készített elő, robbanás történt, és égési sérüléseibe belehalt. Így 1795-ben a császár őrá mint ifjabbik fiútestvérre ruházta át a helytartói tisztséget, a magyar országgyűlés pedig meg is választotta nádorrá. A 19 éves fiatalember tehát végleg Budára költözött, és azon a diadalkapun vonult be a városba, amelyet még nagymamája, Mária Terézia látogatása tiszteletére építettek a budai polgárok. József főudvarmestere Szapáry János gróf lett, aki rendszeresen jelentéseket küldözgetett róla Bécsbe, ez volt az egyik legelső: „A főherceg barátságos és nyájas volt mindenki iránt, és megnyerte az emberek rokonszenvét.”

Közvetítő két ellentétes törekvés között

Megtanult magyarul, és beutazta az országot. Hamar közkedveltté vált és megbecsülés övezte, ám nem volt könnyű a helyzete, mert komolyan vette a szerepét. 

Az a feladat hárult rá, hogy lehetőleg kiegyenlítse a Habsburg uralkodók abszolutizmusa és az erősödő magyar nemzeti öntudat ellentétét. „Áldatlan helyzet volt az, amelyben a nemzet akkor vergődött, és áldatlan volt a közvetítő szerep is, amelyet a nádornak be kellett töltenie” – írta róla életrajzírója, Domanovszky Sándor.

Amikor ugyanis a magyar érdekeket védte magyar nádorként, az udvar hűtlenséget vetett szemére, sőt, megvádolták azzal is, hogy el akarja szakítani Magyarországot a Habsburg Birodalomtól. Amikor viszont az uralkodó birodalmi érdekeit védte osztrák helytartóként, a magyar rendek és politikusok voltak elégedetlenek vele. Az udvarnak szüksége volt a magyar rendek pénzügyi és katonai hozzájárulására, ezért cserébe látszólagos alkotmányos jóindulatot kellett mutatnia. „Egy nemes és hatalmas nemzetnek kerülsz élére – írta Ferenc király és császár öccsének –, egy nagy és gazdag országnak, amelynek erőit az uralkodóház érdekében még fokozni kell. Az legyen legfőbb célod, hogy ennek a nemzetnek becsülését, bizalmát és szeretetét megnyerjed, minden erőddel ezért dolgozz! A magyar nagyon tüzes és nagyon kényes kiváltságaira, azonkívül bizalmatlan, de törvényeink szigorú betartásával könnyen ki lehet vele jönni.”

József nádor szinte valamennyi reformkori intézmény és kezdeményezés létrejöttét támogatta, amely Magyarország gazdasági és kulturális megerősödését szolgálta. Következzen itt néhány a teljesség igénye nélkül: a magyar nyelv használatát a politikai, jogi és hétköznapi életben, a Nemzeti Múzeumot, a Magyar Tudós Társaságot (Akadémiát), a Ludovika Akadémiát, a későbbi Műegyetemet, a Játékszínt, a Pesti Kereskedelmi Bankot, a Vakok Intézetét, a Margit-sziget kertészeti szépítését, az utak és a vasút fejlesztését, az Al-Duna szabályozását. Sok tekintetben hasonlítottak egymásra Széchenyi Istvánnal. „Ha a Fő Herczegnek bátorító szavai nem tartanának vala minden elgyengülésem felett, tán a Dunába ugrottam volna” – írta egy levélben Széchenyi 1833-ban, a Vaskapu építésekor. A nádor elsőrendű céljának tekintette Pest város rendezését, fejlesztését. Ma a József nádor tér és a Dorottya utca viseli a főhercegi pár nevét. Helytállt a katasztrófák idején is: 1810-ben leégett a Tabán, a mentési munkálatokat és a fedél nélkül maradottak elhelyezését a nádor személyesen irányította, és maga is megsebesült, amikor egy égő gerendadarab esett a vállára. A pesti nagy árvíz idején, 1838-ban az akkor már 62 éves nádor helyett 21 éves István fia vett részt a mentés munkálataiban, ő pedig hatalmas kölcsönt szerzett, hogy utcákat szélesíttethessen, és megtiltotta Pesten a vályogházak építését. Alcsúti és kisjenői birtokain példamutató gazdaságot vezetett. Ő kezdeményezte 1818-ban a Szent István-napi körmenetet a Szent Jobb-ereklyével.

Kép

József nádor lóháton, Dietrich Monten festményén – Forrás:Wikipédia

Házasság és szerelem: Alexandra Pavlovna

A napóleoni idők fenyegetettségében a Habsburg Birodalomnak szüksége volt a Romanovok szövetségére, ezért az uralkodó rendelése szerint József főherceg leánykérőbe ment I. Pál cárhoz 1799 februárjában. A cári családnak megnyerte a szimpátiáját, és ez a tény még a diplomáciai huzavonát (például a felekezeti különbséget) is háttérbe szorította. 

A 23 éves József nádor és a 15 éves Alexandra nagyhercegnő házassága politikai frigy volt, de sokkal mélyebb, valódi szerelmi házasság lett belőle. 

Alexandra elbűvölte József nádort, aki így írt róla bátyjának, Ferenc császárnak: „Nem hálálhatom meg kellőleg Felséged kegyességét, hogy őt jelölte ki számomra élettársul, és meg vagyok győződve, hogy e házassággal családi boldogságom egész életemre biztosítva van. […] Alexandra nagyhercegnő magas, jó termetű, igen szép leány, emellett még okos és tehetséges is.” 

Az ifjú pár a budai királyi palotában a részükre átalakított lakosztályban lakott. A következő egy év Alexandra számára az örömök forrása lehetett, hiszen a nádori udvarban egymást követték a kedvéért és általa rendezett lovasjátékok, hangversenyek, bálok, vadászatok, Margit-szigeti szüreti mulatságok és a Buda környéki sétakocsikázások. Egy ilyen séta alkalmával ismerte és szerette meg Alexandra Üröm falut, ahol József nádor birtokot vásárolt számára, és ahová nyaralókastélyt terveztek. Ide várandósan is többször kilátogatott. Házasságuk másfél éve alatt egyébként nem sok időt tölthettek együtt, mert Napóleon támadó hadműveletei miatt a nádor a magyar sereg szervezésével volt elfoglalva.

1801. március 8-án leányuk született, Paulina, aki mindössze egy órát élt, és másnap nagy pompával el is temették. Alexandra, akit a hosszú vajúdás, gyermeke elvesztése és a tejláz is nagyon megviselt, egyre rosszabbul lett, és 16-án meghalt. Még a 18. évét sem töltötte be.

„A nádor a halálos ágy mellett összeesett; eszméletlen állapotban vitték ki a szobából. Mihelyt magához tért, nyomban Bécsbe utazott, majd onnan, hogy enyhítsen mérhetetlen fájdalmán, felkereste az ereklyéket őrző templomokat és kegyhelyeket” – jegyezte fel a nádorné orosz gyóntatója. 

Alexandra a budai kapucinusok kriptájában kapott nyughelyet, majd 1803-ban átvitték koporsóját az addigra felépült ürömi mauzóleumba, a Szent Alexandra vértanúról elnevezett pravoszláv kápolnába. Az orosz cári udvar nem feledkezett meg e kultuszhely gondozásáról a dinasztia végéig. 

A XX. század közepe táján kirabolták a mauzóleumot, de a holttestet nem bolygatták. 1977-ben régészek és orvosszakértők nyitották fel a koporsót. „Kevés drámai pillanat adódik a mi szakmánkban, de ez az volt – írta Kiszely István antropológus. –  Ott feküdt előttünk a még nem egészen 18 éves nő ezüsttől és aranytól csillogó ruhában, temetési keresztjével, gyűrűivel. Az arany és ezüst csodálatos ötvözése következtében ruhája úgy csillogott, mintha ma temették volna el; keze olyan ép volt, mintha élne. Fejét kissé oldalra hajtva pihent, mintha aludna. Csak az arca nem maradt meg olyan épségben, mint a többi testrésze. Ennek ellenére Alexandra arca szép, bájos és fiatalos volt, haja rövidre vágott” – írták a vizsgálat összefoglalójában. A múmián végzett vizsgálatokból kiderült, hogy Alexandra Pavlovna az egész szervezetében szétszóródott gümőkóros megbetegedésben szenvedett, ami a terhesség és a szülés megterhelő hatására felgyorsult, belobbant. A tetemet később átszállították a budai vár nádori kriptájába.

A megküzdött, illékony boldogság: Hermina, Mária Dorottya és gyermekeik 

Az alig 25 éves József nádor hónapokig nem tudott magához térni a gyászból, de utána az országos ügyek intézésébe temetkezett. 1803-ban anyósa, az özvegy cárné meghívására újra Oroszországba utazott, és a cári udvarban meghitt kapcsolatba került elhunyt felesége húgával, Katalin nagyhercegnővel. A vonzalom alapja talán éppen a felesége iránti szerelem lehetett, ennek „pótlására” keresett volna vigaszt hozzá hasonló húgában, ám sem az osztrák, sem az orosz udvar nem engedélyezte házasságukat. József nádor végül csak 39 évesen nősült újra, Hermina Mária Amália anhalt-bernburg-schaumburgi hercegnővel kötött az elsőhöz hasonlóan rövid és szerencsétlen kimenetelű házasságot: két év múlva a 20 éves főhercegné ikerszülésbe halt bele. Az ikrek – Hermina és István – koraszülöttek voltak, hét és fél–nyolc hónapra jöttek a világra, de ők túlélték. A nádor éppen két nappal a váratlan szülés előtt utazott el az országhatárhoz anyósa elé, aki lánya tervezett szülési idejére érkezett volna Budára. Így már csak holtan láthatta őt viszont.

Kép

József_nádor első és második felesége, Alexandra Pavlovna orosz nagyhercegnő és Hermina Mária Amália anhalt-bernburg-schaumburgi hercegnő – Forrás: Wikipedia

A nádor (vagy a bécsi udvar) ekkor már nem várt sokat az újabb házassággal. 1819-ben megtartotta esküvőjét a 22 éves Mária Dorottya Vilmával, a württembergi herceg lányával. 

Ez a házasság is a Napóleon elleni szövetség jegyében jött létre, ám élete végéig kitartott és gyümölcsözőbb lett az előzőeknél. 

Mária Dorottya jól megtanult magyarul, és sokat jótékonykodott, főként az evangélikus egyházat támogatta, több egyházi iskola neki köszönheti létét. A német protestánsok körében elterjedt karácsonyfa állításának szokását is Mária Dorottya honosította meg Magyarországon az 1820-as évek elején. A családi örömöket viszont nem élvezhették felhőtlenül, mert öt gyermekük közül az első kettő korán meghalt. Fiuk, József Károly viszont tovább örökítette „a magyar Habsburg-ágat”. 

Különösen nagy fájdalmat okozott József nádornak legidősebb, második feleségétől származó lánya, a gyenge fizikumú, erős gerincgörbülettől szenvedő, ám bájos és kedves Hermina halála 24 éves korában – az ő emlékére később, 1842 után Pest városa neogótikus Szent Hermina-emlékkápolnát emeltetett az akkori városszéli erdő mellett, a mai XIV. kerületben, és köré városrész települt Herminamező néven. 

Kép

József nádor harmadik feleségével és gyermekeikkel a Vasárnapi Újság metszet-kollázsán – Forrás: Wikipédia

A lelkiismeretességért nem jár babérkoszorú

József főherceg 50 éven át egyszerre töltötte be a közvetítő és villámhárító szerepet a bécsi udvar és a reformkori magyar politika irányítói között. Kossuth értékelése szerint „az ősz Nádor mint a nemzet család pátriarchája állott a táborok között, harczaikban is éreztetve velük, hogy testvérek vagyunk...” Az 1840-es évekre testileg és lelkileg belefáradt a küzdelmekbe, semmit nem tett a forradalom felé haladó politika ellen, de érte sem. A hivatali ügyek mellett igyekezett gyermekeinek átadni a történelem, a régészet és a természettudományok ismeretét. Minden estéjét 8–9 óra között családja körében töltötte. Amikor gyerekei betegek voltak, gyakran ő maga virrasztott ágyuknál, és egyre több időt töltött könyvei olvasásával is. 

Személyiségére jellemző, hogy amikor 1846-ban nádorsága ötvenedik évfordulóját akarta ünnepelni az ország, ágynak esett. A korszak neves történésze, Horváth Mihály és Garay János költő „Nádor-emlék” címmel írtak egy életművét méltató munkát, amely csak 1865-ben jelenhetett meg, így a nádor azt se láthatta. Átmenetileg jobban lett, és elrendezte, hogy István fia (Hermina ikertestvére) követhesse őt a nádori székben. Aggasztotta kiskorú gyermekeinek a sorsa, de őket is Istvánra bízta. 1847. január 13-án, 71 évesen halt meg. „Habsburgnak született és magyarnak halt meg” – írta róla Domanovszky Sándor, és bár József nádor sosem feledkezett meg a birodalmi érdekekről, az állítás talán mégsem túlzás. 

Az 1970-es években a Budai Várban a nádori család kriptáját szisztematikusan kifosztották és megrongálták, a testi maradványokban is károkat okoztak, valószínűleg az őrök tudtával és közreműködésével. 1977-ben megkezdődött a kripta helyreállítása. Ma újra régi pompájában látogatható előzetes bejelentkezéssel, vezetéssel.

Források:
Hankó Ildikó – Kiszely István: A nádori kripta  https://mek.oszk.hu/01500/01599/html/ 
Domanovszky Sándor: József nádor élete és iratai. Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1925. http://real-eod.mtak.hu/5609/