„Hogy vannak az állami gondozott gyerekek?” – Most még nagyobb szükségük van a támogatásra!

Amikor a kislányom a járvánnyal kapcsolatban kérdez, mindig mosolygok rá, nyugodt hangon beszélek, elmagyarázom neki a helyzetet a korának megfelelő szinten, aztán megölelem, és elmondom neki, hogy számíthat ránk, vigyázunk rá, nem lesz semmi baj. Sajnos nem minden gyerek tud a biztonságot jelentő szülőkre támaszkodni. Magyarországon huszonötezren élnek állami gondozásban, akiknek a jelenlegi helyzetben különösen nehéz megbirkózniuk a szorongással, és a tanulásra, a jövőjük építésére koncentrálni. Ebben segít a Gyermekhíd Alapítvány új edukációs kampánya, az Útravalók.

Gyermekhíd Alapítvány
Gyermekhíd Alapítvány

Az utolsó esemény, amiről márciusban riportot írhattam anélkül, hogy bárkivel tartanom kellett volna a távolságot vagy maszkot kellett volna húznom, egy móri hétvége volt, ahol két napig együtt lehettem állami gondozott gyerekekkel. Akkor érkeztek meg az első hírek: „Itt a vírus!” – suttogták a buszon. „Engem nem érdekel, akár meg is ölhet” – vonta meg a vállát egy kislány. A szavakat azonban átitatta a szorongás, hiszen mindenki érezte maga körül a bizonytalanságot, mindenki erről beszélt.

Már akkor eszembe jutott, hogy ez egy olyan téma, amit a gyerekeknek elsősorban a szülőkkel kellene feldolgozniuk egy számukra biztonságot nyújtó környezetben, de ez az állami gondozottak számára nem, vagy csak részlegesen elérhető.

A járvány azóta még jobban elterjedt; korlátozásokat vezettek be, az iskolások távoktatásban tanulhatnak, amihez megfelelő eszközökre és érzelmi támogatásra van szükségük.

„Azt tapasztaljuk, hogy az érzelmi biztonság gyakran nem adatik meg a gyerekeknek a körülöttük lévő személyek és a közösségeik körében. A jelenlegi helyzetben, amikor látogatási tilalom és távoktatás van, erre még kisebb az esélyük. A gyerekek digitális éretlensége, a nevelők túlterheltsége és az önkéntesek személyes találkozásainak hiánya demotiváltságot, depresszív hangulatot, iskolai lemaradást okozott” – magyarázta a Képmásnak Joó Beatris, a Gyermekhíd Alapítvány operatív igazgatója.

Az alapítványban tevékenykedők általános tapasztalata, hogy a kapcsolattartáson kívül a távoktatás okozta a legnagyobb kihívást a gyerekek számára.
„Tavasszal digitális kampányt indítottunk, amely annyira sikeresen zajlott, hogy nemcsak a programunkban lévő gyermekotthonoknak nyújtottunk eszközöket és internetelőfizetést, hanem vidéki gyermekotthonokat és nevelőszülői hálózatokat is tudtunk támogatni. Ha van a gyermek mellett egy személy, aki tartja benne a motivációt és figyel arra, hogy rendben részt vegyen az órákon, akkor a korábbiakhoz hasonlóképp most is meg tudja ugrani az akadályokat” – tette hozzá az igazgató.

Az alapítvány munkája elsősorban az érzelmi biztonságra, egyéni életvezetésre, a szociális készségfejlesztésre, a pályaorientációra és a traumafeldolgozásra irányul. Ennek részeként a közelmúltban indította el Útravalók elnevezésű akcióját.

A projektben mások mellett Zsiga Melinda egykori állami gondozott kick-box bajnok közreműködésével indul kurzus a járványhelyzet mentális kezelésére, emellett karriert támogató tanfolyam, életmentés, valamint drogprevenció és szexuális edukáció is szerepel a programok között.

Kép
Gyermekhíd Alapítvány
Gyermekhíd Alapítvány

A Nemzet Művészeként is elismert Vásáry Tamás zongoraművész által alapított Gyermekhíd Alapítvány kezdeményezéséhez egy külön erre a célra létrehozott online platformon lehet csatlakozni. A cégek pénzbeli támogatás mellett saját programötleteikkel, terveikkel is hozzájárulhatnak az alapítvány céljaihoz.  A szervezet használt digitális eszközök adományozására is buzdít, hiszen laptopokból és tabletekből folyamatosan hiány van a gyermekotthonokban, amelyekre a pandémiás helyzetben a gyerekeknek fokozott igényük van a mentorokkal való kapcsolattartáshoz.

„Nagyon sok megkeresés érkezett eddig az Útravalók CSR programrendszerünkhöz, magánszemélyek és cégek is egyaránt jelezték támogatási szándékukat. Mostanáig ötvenöt támogató jelentkezett, akikkel egyenként felvesszük a kapcsolatot, jelenleg az egyéni egyeztetések folynak. Mi a Gyermekhíd Alapítványnál hiszünk abban, hogy a mindennapos gondoskodás és a lelki törődés nélkülözhetetlen feltétele egy sikeres életnek.

Programjaink keretében nap mint nap azon dolgozunk, hogy építsük az állami gondozott gyermekek önbizalmát, és tehetségük, érdeklődésük mentén önmaguk kiteljesedése felé tereljük őket.

A folyamatos kapcsolattartás mellett kiemelten fontosnak tartjuk azt is, hogy segítő kezet nyújtsunk a gyerekeknek jövőjük építésében, és felkészítsük őket a felnőtté válásra” – mondta Joó Beatris.

Az alapítvány célja, hogy olyan támogatási formákat kínáljanak a cégeknek, amelyek hosszú távú segítséget nyújtanak a gyermekek és nevelőik számára.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti