Halászfeleségek

Quang Tran: vietnami halászok feleségei halászhálót szőnek
Quang Tran: vietnami halászok feleségei halászhálót szőnek

Profimedia-Red Dot / Quang Tran

 

Vinh Hy egy apró, festői halászfalu Vietnam déli részén, Ho Si Minh-várostól mintegy kétszáz kilométerre fekszik a Dél-kínai-tenger partján. A Vietnamban élő dokumentarista fotográfus, Quang Tran rendszeresen ellátogat a faluba, hogy az ott élő halászok hétköznapjait dokumentálja.

Mint a fotós a National Geographicnak fogalmazott, „Vinh Hy-ban minden a halászat körül forog, ez az ott élő emberek fő bevételi forrása, a képen is halászfeleségek szövik a hálókat egy nagy csarnokban, míg férjeik a tengeren dolgoznak, gyakran hetekig a nyílt vizeken hajózva. Számomra a kép nagyon erősen kifejezi, hogy a Vietnamban élő halászok mennyire kiszolgáltatottak a természet véges erőforrásainak, hiszen a tenger túlhalászása miatt félő, hogy egész falvak maradhatnak hamarosan üres hálóval, elveszítve egyetlen bevételi forrásukat.”

Quang Tran Ho Si Minh-városban élő dokumentarista fotográfus, képeit a National Geographic „Your Shot” online galériájában publikálja rendszeresen, az itt látható felvételével első díjat nyert a Sony World Photography Awards 2015-ös pályázatán.
Több info: quangtranphoto.tumblr.com/.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti