Gyula vár!

Június 29-től augusztus 13-ig tart a Gyulai Várszínház nyári fesztiválja. Az 54. évadban naponta várják előadásokkal a nézőket a 600 éves gyulai várban és a csodálatos panorámájú tószínpadon. Három új színházi bemutatót, öt fesztivált rendeznek és számos, először itt látható programot, vendégprodukciót nézhetnek meg a legszínesebb műfaji választékban, minden korosztályt megszólítva.

Az első bemutató a Szentivánéji álom című táncjáték, amelyet július 7-8-án láthatnak a Várszínpadon. A produkciót Kulcsár Noémi koreográfus állítja színpadra. A második bemutató augusztus 4-5-én a várszínpadon az Arany János: A nagyidai cigányok című produkció, amelyet Vecsei H. Miklós alkalmaz színpadra és Beczásy Áron rendezésében lesz látható. A harmadik Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde című drámai költeménye, melyet Balázs Zoltán állít a színpadra augusztus 11-én a Maladype Színház művészeivel.  

Az Arany-évhez kapcsolódóan lesz egy egyedi látványvilágú mozgókiállítás augusztus 3-6-ig „Arany 200 busz” néven, amely versek, képek, különféle dokumentumok, manuális játékok és digitális eszközök, valamint relikviamásolatok segítségével mutatja be Arany János életművét, kapcsolatait és költészetének máig ható jelentőségét.

A Gyulai Várszínházban 2017. július 7-16. között rendezik meg a 13. nemzetközi Shakespeare Fesztivált, ahol a legjobb magyar Shakespeare előadások mellett külföldről is hívnak produkciókat, így látható lesz többek között szlovák, román, izraeli és határon túli magyar színházak produkció is.

Az idei kiemelt külföldi Shakespeare előadás az izraeli Lear király (The Bastard’s Story) annál is inkább, mert a 13 éve tartó fesztiválon még nem szerepelt izraeli produkció. Az előadás 2016-ban a Valis Színházi Fesztiválon díjat is nyert. Látható lesz még a III. Richárd Zsótér Sándor rendezésében, a Harag György Társulattal, a M/Ámor vagy amit akartok a Terminál Workhouse fiatal alkotókból álló csapatának előadásában, a Tévedések Vígjátéka Bocsárdi László rendezésében, valamint a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legújabb produkciója a Shakespeare, Sonnet 66 Kokan Mladenoovic rendezésében, és Az éjszaka szívében – A Lear történet, amely a nagyváradi Teatrul Regina Maria előadása.

A tíz napos fesztiválon a magyar és nemzetközi előadásokon kívül idén is lesz konferencia, filmvetítések és az elmaradhatatlan gasztronómia.

A Shakespeare Fesztivál után tovább folytatódik a Gyulai Várszínház összművészeti fesztiváljának színes programsorozata. Július 17-én délután a Kamaragalériában Simándy 100 címmel kiállítás nyílik Simándy József operaénekes munkásságából. Ez a tárlat elnyerte „Az év kiállítása 2016” kitüntető címet, amelyet a Múzeumok Majálisán adtak át. Az érdeklődőknek augusztus 13-ig lesz lehetőségük díjmentesen megtekinteni.

Az összművészeti fesztiválon kiemelt produkciók: június 29-én egy látványos táncelőadás lesz a tószínpadon: az ExperiDance együttes előadásában nézhetik meg a Nostradamus – Világok vándora című produkciót. A darab egy nagy időutazás országokon és korokon át, amelynek idegenvezetője Ganxsta Zolee zenész-színész.

Július 3-án az egyik legismertebb Csehov-darabot a Sirályt tekinthetik meg a Tószínpadon. Az egyéni hangulatú előadást a színészgárda Oszvald Marika, Porogi Ádám, Trokán Nóra, Kaszás Gergő, László Zsolt, Mihályfi Balázs, Orosz Ákos mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen nemrég végzett Fehér Balázs Benő rendezése szavatolja.

Július 5-én Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját nézhetik meg Znamenák István rendezésében Alföldi Róbert főszereplésével, mellette színpadra lép Szatory Dávid, Lénárdt Laura, Lugosi György és Mihályfi Balázs is.

Július 18-án egy örök klasszikus, Paul Blake: Római vakáció című romantikus zenés produkcióját nézhetik meg, olyan művészek előadásában, mint Tenki Réka, Fekete Ernő, Hernádi Judit és Szikszai Rémusz.

Július 19-én öt Virtuóz ad különleges és sajátos hangulatú koncertet a Gyulai Várban. A fellépő ifjú tehetségek, mint Holozsai Eszter, Kökény Tamás, Sándor Zoltán, Szauer Bianka, Szüts Apor a Virtuózok televíziós sorozatában már letették névjegyüket a nagyközönség előtt, nyáron pedig a gyulai komolyzene-kedvelőket kápráztatják el játékukkal. A koncerten a Hegyvidéki Solti György Zenekar nagyszerű zenészei kísérik majd a Virtuózokat. Bolyky Zoltán karmester vezényli a kivételes koncerten a művészeket.

Július 22-én a XXVI. Gyula Vár Jazz Fesztiválon és július 23-án XII. Vár Blues Fesztiválon idén is színes, különleges koncertek szórakoztatják majd a jazz-blues rajongókat, színpadra lép Jojo Mayer’s Nerve, Makrokozmosz – Babos Gyula, Winand Gábor, Orbán György, Czirják Tamás, Vörös Janka e-Series, Gyulai Big Band, Ian Siegal Band, The Dawn Brothers, Borsodi Blues Collective.

Idén 50 éves a kultikus musical a HAIR. Egy korszak, egy életérzés, egy generáció kiáltványa volt. Minden idők talán legismertebb és legkultikusabb musicaljét tekinthetik meg a tószínpadon július 25-26-án a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatának előadásában.

Augusztus 6-án a Liliomfi című produkciót a tószínpadon ifj. Vidnyánszky Attila különleges rendezésében tekinthetik meg. Pörgős, vidám és optimista ez a Liliomfi, melynek a szövegét Vecsei H. Miklós dolgozta át, a zenéjét pedig Kovács Adrián jegyzi.

Augusztus 7-én a várszínpadon Udvaros Dorottya ad koncertet Majdnem valaki címmel, a dalok szövegeit Bereményi Géza írta. A koncerten Hrutka Róbert és zenekara működik közre.

Augusztus 9-én a tószínpadon mutatják be Szabó Balázs első rendezését az Apám ablakából az ég című produkciót. Az előadásban közreműködik az Állami Népi Együttes tánckara és zenekara. A különleges produkció igényes kikapcsolódást kínál minden szórakozni vágyó színházlátogatónak.

Ebben az évben is lesz Körös-völgyi sokadalom, humorfesztivál, felolvasó színház, mesejáték, bábelőadások, utcaszínház és workshop a fiataloknak.

Jegyek megvásárolhatók a Gyulai Várszínház jegypénztárában (Várkert-Kapusház) június 1-től. Infó: Tel: 06/66/362-501;

www.gyulaivarszinhaz.hu; www.shakespearefesztival.hu.

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti