„Futok, tehát vagyok”

A futás közben jelentkező eksztázisok, misztikus egységélmények a ’70-es évek kocogómozgalmai óta nem számítanak újdonságnak; ahogyan azt is tudhatjuk, hogy egyelőre bizony nem született olyan tudományos magyarázat, amelyből az efféle jelenségeket maradéktalanul le lehetne vezetni. Nem számítva persze a mindenható endorfinokat.

Tornai Szabolcs mint gyakorló (táj)futó ezen a kvázi-misztikus nyomvonalon halad előre Eksztázis – futás és önmegvalósítás című aforizmagyűjteményében. Határozott és impulzív, néhány mondatos gondolatokat és megfigyeléseket ad elénk, összesen 450 darabot. Az ötletből kiváló könyv is születhetett volna. Csakhogy az egyszerűségükben is erős bekezdések mellett („Egyre csak futok – önmagam felé”) sajnos komoly „túlészlelések” is bőven becsúsztak a válogatásba. Így például nehéz belátni, hogyan lehetne a futás – horribile dictu – „visszalopakodás a Paradicsomba”. Ez persze óriási (s ezért haszontalan) túlzás. Az olyan megjegyzésekkel pedig, mint például: „Egy szép nő meghódítása és egy fontos verseny megnyerése között csupán egy árnyalatnyi a különbség” – már tényleg alig-alig lehet mit kezdeni. Hacsak ez a bizonyos kis „árnyalat” nem a szabad személy valósága volna – amelynek egyébként tudvalevőleg nemcsak a férfiú, hanem a nő is büszke birtokosa. Szemben, mondjuk, a közértig feszülő három lassú kilométerrel… Mindezek ellenére biztos, hogy a könyv jó pár mondata jelenthet sokat a futást szerető, a futásban lelkesen „elmélyedő” olvasók számára. Monspart Sarolta mindenesetre elégedett a gyűjteménnyel. Mint az előszóban írja: „Azt hittem, hetvenévesen már majdnem mindent tudok a futásról és a tájfutásról. Tévedtem”. 

Tornai Szabolcs: Eksztázis. Futás és önmegvalósítás,  Athenaeum Kiadó, 2015

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti