Fényfestéssel és külföldi kórusokkal vár az 5. Kórusok Éjszakája

2017. 06. 01.

2017. június 10-én ötödik alkalommal csendül fel többszáz torokból az ének, hogy hangot adjon a térnek a budapesti Palotanegyedben az 5. Kórusok Éjszakáján, melynek keretében 50 kórus 76 koncerttel várja az érdeklődőket a józsefvárosi Palotanegyed 15 különböző helyszínén.

 

Az 5. Kórusok Éjszakáján a hazai amatőr kórusokon kívül számos külföldi kórus is fellép 2017. június 10-én a budapesti Palotanegyedben. A közönség – többek között – hallhat majd kanadai kórust is, akik kifejezetten a Kórusok Éjszakája alkalmából látogatnak el Budapestre, de eljön hozzánk Amszterdamból egy görög diákokból álló kórus is, ahogyan a nagy hagyományokkal rendelkező Szlovákiai Pedagógusok Vass Lajos Kórusa is fellép az este folyamán. A Kórusok Éjszakáján a Palotanegyed kilenc beltéri helyszínén ötvennégy párhuzamosan zajló koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. A koncertek szüneteiben a józsefvárosi köztereket és utcákat tizenhat kórus minikoncertjei töltik meg énekhanggal.

 

Az idei évben a Vörösmarty Mihály Gimnázium csodásan zengő udvarát is birtokba veheti június 10-én a Kórusok Éjszakája közönsége, ahogyan erre az estére megnyitja kapuit a Szabó Ervin Könyvtár Zene Gyűjteményének vadregényes kertje is. A Nemzeti Múzeum belső udvarának és a Szent Anna Kollégium épületének színpompás fényfestéssel teremtenek egyedi hangulatot a fesztivál szervezői.

 

A fesztivál nyitányaként a látogatók 16 órakor egy Éneklő utcán sétálhatnak végig a Kálvin tértől egészen a Pollack Mihály térig, ahol tizenhat kórus ad hangot a térnek. A később érkezők 19 órától ismét belekóstolhatnak ebbe a zenei svédasztalba. A szervezők így könnyítik meg a választást, ha van, aki még nem tudja, milyen zenei csemegét válasszon a gazdag koncertkínálatból.

 

A kórusfesztivál szervezőit, fellépőit és látogatóit a közös éneklés öröme köti össze, melyet bárki megtapasztalhat az esemény zárásaként, amikor 23:30-kor a Pollack Mihály téren felcsendül a 2017-es év záródala a fellépő kórusok és a közönség közös előadásában. A rendezvény jelmondata, mely egyben jól összegzi a Kórusok Éjszakájának küldetését is: Hangot a térnek!

 

A Csíkszerda Egyesület tagjai 2013-ban álmodták meg az egészestés kórusfesztivált, amely már az első évben komoly sikereket ért el. Az önkéntes szervezők lelkesedése azóta is töretlen, társadalmi munkájuknak köszönhetően a közönség újabb és újabb amatőr kórusokat ismerhet meg, valamint rácsodálkozhat a megszokott kóruskoncerteken túl a műfaj sokszínűségére. A fesztivál fő célja a közösségi éneklés népszerűsítése. A repertoár éppoly változatos, mint a helyszínek, hiszen hallhatóak lesznek folk, régizene, klasszikus és modern dallamok, templomban, lakóházi erkélyen, köztereken, belső udvarokban vagy éppen egy presszó falai között.

 

 

Videó: www.youtube.com/watch?v=4hAUk8SQwFE&feature=youtu.be

Web: www.korusokejszakaja.hu

Facebook: www.facebook.com/KorusokEjszakaja

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti