Feltétel nélküli tisztelet

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává, és azóta minden évben megünnepeljük itthon is. A Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) idén „Kortalanul” címmel szervezett konferenciát a New York Kávéházban. Király Nóra, a FICSAK alapítója szerint a magyar demográfiai kérdések megoldása attól is függ, hogy a nagyszülőket mennyire tudjuk bevonni a családok életébe.
Kép: Isorepublic
Kép: Isorepublic

Kép: Isorepublic

– A FICSAK évek óta szervez konferenciát az idősek világnapján. Mi ezzel a céljuk?
– Napjainkban körülbelül 600 millió idős, azaz hatvan év feletti személy él a világon, számuk 2025-re akár meg is kétszereződhet. Az európai országok többségében évről évre csökken az aktív dolgozók aránya, és mivel Európában egyre kevesebb gyermek születik, ez a tendencia várhatóan tovább folytatódik.

Az idősek foglalkoztatásával növelhető lenne az aktív dolgozók aránya, a családokban végzett segítő munkájukkal pedig csökkenthető lenne a fiatal szülők leterheltsége, és növelhető lenne a fiatalok családalapítási, gyermekvállalási kedve.

Mindez Magyarországra is érvényes. A konferencia előadásaiban említett nyugdíjas szövetkezek abból a célból alakultak, hogy a nyugdíjasok részmunkaidőben tudjanak dolgozni, pénzt keresni, és társadalmilag hasznosnak érezhessék magukat.

A FICSAK igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy az idősek szerepe pótolhatatlan a család életében. Ha szülőként segítségre van szükségünk, a nagymamákra és nagypapákra támaszkodhatunk, hiszen ők tudnak vigyázni a gyerekeinkre, ha kell, ebédet-vacsorát főznek, és ők azok, akiktől a múltat meg tudjuk tanulni, a tapasztalatokat át tudjuk venni. Az ő megbecsülésükre, szeretetükre és tiszteletükre hívjuk fel a figyelmet ezzel a rendezvénnyel, amelynek fő üzenete: az idősek szerepe ugyanolyan meghatározó és nélkülözhetetlen, mint az ifjabbaké. 

– De miért foglalkozik egy fiatalos szervezet az idősekkel?
– Azért, mert a család fogalmát komplexen kezeljük: ebbe nemcsak a szülőket értjük bele, hanem a nagyszülőket is. A generációk együttélésének fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet, és jó lenne, ha ezt a fiatal szülők is így látnák.

Kép: FICSAK

 

A FICSAK-ot nem azért hoztuk létre, hogy csak és kizárólag fiatalokkal foglalkozzunk. Olyanokat is várunk köreinkbe, akiknek még nincs gyermekük – szeretnénk nekik példát mutatni, bíztatni őket, hogy merjenek belevágni a családalapításba és a gyermekvállalásba. Másfelől fontos számunkra az idősek tisztelete, megbecsülése, hiszen ahogy említettem, szerepük demográfiai szempontból is pótolhatatlan. Ezt a saját példámmal is alá tudom támasztani.

Nem biztos, hogy vállaltam volna öt gyermeket, ha nincsenek mellettem a szüleim – mindketten aktív nyugdíjasok – és a testvéreim.

– A figyelemfelhívás fontos, de még fontosabbak a tettek. Mit tesz a FICSAK az idősekért?
– Egyik nagy projektünk a „Pótnagyi program”, amin keresztül szeretnénk a magányosan élő időseket és a nagyszülői segítség nélkül élő családokat – úgymond a „kínálatot és a keresletet” – összehozni. Nemrég indultunk, de már több sikeres közvetítésünk is volt.

Nem könnyű, összetett, bizalmon alapuló ügy ez, hiszen nehéz megtalálni azt az idegent, akit egy család szívesen beenged az otthonába, de az első jelek bíztatóak, így remélhetjük, hogy egyre sikeresebb lesz a program. A „Pótnagyi” elnevezés természetesen nem zárja ki a nagypapákat sem, már ilyen megkeresésünk is volt, de nyilván sokkal több az egyedülálló és erre az ötletre nyitott idős hölgy, mint férfi.

Egy másik, kidolgozás alatt lévő projektünk a „Lépcsőn járj, tovább élsz!”, amelyben kortól függetlenül szeretnénk felhívni a figyelmet az egészséges életmódra. Arra bíztatunk mindenkit, hogy ha teheti, a lépcsőt válassza a lift helyett, hiszen ezzel több nappal meg tudja hosszabbítani az életét. A kampány során minél több közintézménybe – minisztériumokba, önkormányzatokba – szeretnénk figyelemfelkeltő táblát kihelyezni a liftek mellé. Az ötletgazda az én nyugdíjas, 70 éves apukám. Mi minden ötletre nyitottak vagyunk, sok kezdeményezésünk indult így, külsős ötletként, mert abban hiszünk, hogy ezeket nem az íróasztal mellett kell kitalálni.

S végül nem FICSAK-os, de említésre méltó XI. kerületi kezdeményezés a most tizedik születésnapját ünneplő 60+ program, amelyben kiemelt figyelmet kapnak a kerületünkben élő, 60 feletti nők és férfiak: rengeteg programot szervezünk számukra, így élénk közösségi élet alakult ki, és a 60+ kártyával számtalan kedvezményt lehet igénybe venni.

– A tiszteletet nem kell kiérdemelni – mondta előadásában. Mire gondolt?
– Mi azt gondoljuk, hogy a tisztelet alapérték, nem kell azért semmit tenni, hogy tiszteljünk valakit. És nekünk, szülőknek az is felelősségünk, hogy az idősek tiszteletére és szeretetére neveljük gyermekeinket. Ennek tettekben is meg kell mutatkoznia, akár abban is, hogy átadjuk nekik helyünket a buszon, előreengedjük őket az ajtóban, vagy nem nyomkodjuk a telefonunkat a családi asztalnál, ahol épp az általuk készített ebédet fogyasztjuk.

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti