Érdemes Magyarországon családot alapítani 2. – Óvoda és iskola

A nyugati országokban az a tapasztalat, hogy megnő a gyerekvállalási kedv ott, ahol a nők biztonságban érzik a szülés és gyereknevelés idején is a munkahelyüket, vagyis nem úgy készülnek erre az időszakra, mint tanult hivatásuk feladására és az elszegényedésre.

óvodások
óvodások

pixabay.com

Már említettük a gyed extrát, de ehhez szükség van bölcsődei férőhelyekre is. Az utóbbi években sok új bölcsődét építettek és korszerűsítettek.

Kormánytervek szerint 2020-ra 60 ezerre nő a három éven aluli gyermekek elhelyezését biztosító bölcsődei helyek száma, és erre igény is van.

A közbeszéd úgy emlegeti a gyerekek taníttatását, mint ami egy átlagos jövedelmű család számára egyenes út az anyagi csődhöz. Ez is letörheti a gyerekvállalási kedvet: akik eredetileg hármat terveztek, lehet, hogy emiatt csak kettőt vállalnak, akik kettőt, azok csak egyet… Nagy anyagi áldozat az igényes iskoláztatás, ezért nem mindegy, hogy ehhez milyen segítséget kap egy család. Az utóbbi években jelentős az előrelépés ezen a téren: a 2013/14-es tanév óta felmenő rendszerben egyre több iskolás kapja ingyen a tankönyvet (idén már közel egymillió diák!), 2014 óta pedig fokozatosan és jelentősen (átlagosan 40%-kal) csökkennek az állami kiadású tankönyvek árai.

A jólétben élők el se tudják képzelni, milyen nagy a jelentősége az ingyenes óvodai-iskolai étkezésnek azok számára, akik kizárólag az oktatási intézményekben kapnak meleg (és megfelelő minőségű) ételt.

Nagy szociális vívmány, hogy Magyarországon közel félmillió gyereknek biztosít ingyenes intézményi étkezést az állam. Egyre több iskolára és (közel 450 ezer) gyerekre terjesztik ki az iskolatej-programot – tudom, nem mindenütt fogadják ezt a gyerekek kitörő örömmel, mégis nagyon fontos, hogy tejhez (és kefirhez, joghurthoz is) juthassanak. A gyerekek egy része magától gyümölcsöt és zöldséget se eszik szívesen, mégis nagyon fontos, hogy erre ösztönözzék őket az oktatási intézményekben, és erre is lehetőség nyílik ma már közel 550 ezer gyerek esetében.

Nagyon jó kezdeményezések a 2012 óta működő Erzsébet-táborok is, amelyekben sok rászoruló vagy kevésbé rászoruló gyerek nyaralhat ingyen vagy nagyon kevés pénzért.

Családbarát lehetőségnek tekinthető a Nők40 is, vagyis hogy a nők negyvenéves munkaviszony után jogosultak a teljes állami nyugdíjra. Ezzel a nők egy jelentős csoportjának még ereje teljében lehetősége nyílik besegíteni nagymamaként az unokái nevelésébe.

Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti