Drasztikusan csökkent a férfiak nemzőképessége

A környezetszennyezés, a dohányzás, a herevisszér-tágulat, a cukorbetegség, a heredaganatok és az életkor befolyásolhatják leginkább a hímivarsejtek minőségét egy minden eddiginél átfogóbb elemzés szerint.

férfi mobillal
A kép illusztráció – Forrás: Pexels

A Semmelweis Egyetem szakemberei közel 27 ezer tanulmányból kiindulva összegezték a spermiumok örökítőanyagának károsodását okozó legveszélyesebb tényezőket.
A férfiak nemzőképessége az elmúlt évtizedekben drasztikusan csökkent, hívják fel a figyelmet. A szakemberek azt várták, hogy a hímivarsejtek minősége 40 éves kor után kezd jelentősen romlani, ám az elemzés kimutatta, hogy 50 éves kortól emelkedhet a DNS-töredezettség meghatározó mértékben, átlagosan 12,58 százalékkal. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy érdemes halogatni a gyermekvállalást, hiszen egyéb fontos paraméterek romolhatnak a kor előrehaladtával, hangsúlyozza dr. Szabó Anett, PhD hallgató, a Semmelweis-es publikáció első szerzője.

A DNS-töredezettség vizsgálata 2021-ben került hivatalosan a nemzetközi irányelvek közé. Általában a 25 százalék alatti töredezettség tekinthető optimálisnak, e felett csökken a spontán fogamzás esélye, 50 százalékos érték fölött pedig a lombikprogram sikerének aránya is alacsonyabb.  

Korábbi kutatások szerint a nyugati, fejlett országokban hanyatlik a termékenységi arány: hatból egy pár küzd meddőségi problémákkal. Az okok sokfélék, de körülbelül fele-fele arányban oszlik meg a férfiak és a nők között. Bár az utóbbi évtizedekben jelentősen csökkent a nem ismert eredetű meddőségek aránya, az esetek kb. 30 %-ában még mindig nem találják az okokat.

Károsan hat a spermiumok minőségére a környezetszennyezés, például a légszennyezés, a gyom- vagy rágcsálóírtószereknek való kitettség és bizonyos egészségügyi problémák is, mint a herevisszér-tágulat, a heretumor és a csökkent glukóztolerancia (a cukorháztartás zavarai).

Emellett bakteriális vagy más szexuális úton terjedő fertőzéseknél is kimutatható volt a DNS-fragmentáció növekedése, mutat rá a SOTE.

A szakemberek szerint a probléma megelőzése érdekében már a gyermektervezés időszakában érdemes az életmód-faktorokat optimalizálni, például letenni a cigarettát, rendszeres fizikai aktivitást folytatni, vagy egészségesebben táplálkozni.

Források:

  • MTI
  • https://semmelweis.hu/mediasarok/2023/04/25/hanyatlik-a-ferfi-nemzokepesseg-ezek-a-fo-rizikofaktorok-melyek-ronthatjak-a-spermiumok-funkciojat/

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti