A colt kifejlesztője hitt abban, hogy egyenlővé tette az embereket – Így élt Samuel Colt fegyvergyártó

Arról a szóról, hogy Vadnyugat, elsőként sokaknak a híres revolver, a colt jut eszükbe. Ez az ikonikusnak számító fegyver roppant hatásosan és radikálisan zárta le a törvényt őrző seriffek, kőkemény cowboyok, kegyetlen haramiák, pimasz marhatolvajok, kincskereső aranyásók, földjüket és családjukat védő telepesek konfliktusait. Feltalálója, Samuel Colt neve összeforrt a Vadnyugattal és az amerikaiak fegyvertartási jogával, a találmány később minden westernfilm elengedhetetlen kellékévé vált.

Samuel Colt

Samuel Colt - John Chester metszete, 1855 k. / Wikipédia

Előbb futott be „orvosként”, mint feltalálóként

Samuel Colt 1814. július 20-án született az amerikai Hartfordban. Gyermekkora tele volt tragédiákkal: nem elég, hogy apja vállalkozása megbukott és a család elszegényedett, anyja is korán meghalt, majd húga öngyilkos lett. Az ifjú Colt egyik családi ereklyéje az a kovaköves pisztoly volt, amelyet katonatiszt nagybátyjától örökölt. 11 évesen beadták egy farmerhez szolgának, ahol a házi munka mellett iskolába is járhatott. Ekkor került a kezébe egy tudományos enciklopédia, amely lenyűgözte a tudásra szomjazó fiút, különösen a puskaporról szóló fejezet keltette fel az érdeklődését. 14 évesen matróznak állt, és mint később kiderült, jól tette: a hosszú utakon ötlötte ki a forgótáras fegyver működési elvét, és találmányát később fából ki is faragta. 

Ám mivel elképzeléséhez nem tudott támogatót szerezni, évekig Doctor Colt néven showműsorok keretében népszerűsítette az akkoriban újonnan feltalált fájdalomcsillapító szert, a nevetőgázt vagy más néven kéjgázt. 

Rábeszélő képessége olyan tekintélyt kölcsönzött neki, hogy orvosnak hitték, s emiatt egyszer egy folyami hajón kénytelen volt „meggyógyítani” több, látszólag kolerás beteget úgy, hogy kéjgázt (dinitrogén-oxidot) adott nekik. A kézi fegyverrel kapcsolatos terveit azonban sosem tette teljesen félre, végül egy fegyverkováccsal hitelből készíttette el revolvere működőképes prototípusát. A mester még évekig követelte a neki járó pénzt a fizetésképtelen feltalálótól.

Colt 1835-ben Angliában és Franciaországban, majd egy évvel később Amerikában is szabadalmaztatta találmányát, amelynek előállítására Pattersonban gyárat is alapított. Ám hamar csődbe ment, mivel alig háromezer darabot sikerült csak eladnia főleg a prérit járó csendőröknek. Pedig nem tétlenkedett: személyesen kereste fel Andrew Jackson elnököt, aki támogatásáról biztosította, és a kongresszuson keresztül megrendeléshez is juttatta. Ám a 19 centi hosszú csővel rendelkező fegyver túl súlyos és bonyolult volt, könnyen meghibásodott, ezért nem aratott nagy sikert. Colt új vállalkozás után nézett, és Samuel Morse (a távíró feltalálója és a Morse-kódrendszer kidolgozója) segítségével tengeralatti kábelek fejlesztésébe, majd víz alatti detonátorok eladásába fogott, így tudott némi pénzhez jutni. De egyre inkább úgy tűnt, vállalkozásai megismétlik apja üzleti kudarcait.

Kép
Samuel Colt

Colt "Dragoon" nevű díszes pisztolya, amelyet a török szultánnak ajándékozott - Kép: Wikipédia

Kossuthot is felfegyverezte

Szegénységének az 1846-ban kitört mexikói háború vetett véget. Ekkor az indiánok ellen Texasban és Floridában sikeresen bevetett korszerűsített fegyvereiből ezer darabot rendelt a hadsereg. 

A Colt Dragoon Revolver névre keresztelt modellből 12 év alatt 18 ezer darabot adtak el.

(A civil használatra szánt fegyverekből az évek során 350 ezer talált gazdára a vadnyugaton.) Az üzlet gyorsan felvirágzott, és Colt egy tőkéstárs bevonásával 1855-ben egymillió dollár befektetéssel felépítette a világ legnagyobb, korszerű gépekkel felszerelt privát fegyvergyárát, ahol naponta száz kiváló minőségű revolvert állítottak elő. Samuel Colt jelszava az volt, hogy nincs semmi, amit gépekkel ne lehetne előállítani, és elsőként készített felcserélhető, szabványos alkatrészeteket, amelyek lehetővé tették a sorozatgyártást. A cég egyre terebélyesedett, így Londonban is megkezdődött a termelés. Kiállította termékeit a híres Hyde parki, 1851-es Nagy Kiállításon, ahol emberek ezrei láthatták azokat. A revolvereket ügynökök terítették, de emellett közvetlen rendeléseket is elfogadtak. 

Díszes, reprezentációra készülő, de teljesen működőképes fegyvereket is gyártatott, amelyek az angol hadsereg vezetőinek, az orosz cároknak, a dán vagy a svéd királynak a vitrinjében is helyet kaptak. Az érdekeit szolgáló, ismert vagy fontos tisztségeket betöltő embereket éppúgy megajándékozott díszes pisztolyaival, mint újságszerkesztőket, olykor kenőpénzt is alkalmazott. Cserébe azt kérte tőlük, hogy a napilapokban gyakran adjanak hírt arról, ha más típusú fegyverek csődöt mondtak, és arról is, hogy Colt fegyverei mennyire jól teljesítettek a vadászatokon, a bűnüldözésben és a katonai akciókban. 

Ő volt az első nagyiparos, aki felismerte a reklám és a marketing fontosságát, részben ezzel magyarázható elsöprő sikere. 

Samuel Colt a tíz leggazdagabb amerikai közé került, a hadseregnek tett szolgálataiért tiszteletbeli ezredesi rangot is kapott. 

Az akkor már emigrációban élő és amerikai körúton járó Kossuth Lajost is megajándékozta a fegyvergyáros egy pár revolverrel, sőt londoni gyárába is meghívta. Mivel személyes találkozóra köztük nem került sor, egy barátságos levél kíséretében küldte el ajándékát a magyar szabadságharc hősének. 

Kossuth köszönőlevelében ezt írta:
„Nagyszerű ajándéka, ezredes, számomra háromféle értékkel bír: szimpátia értékével, a mechanikai-művészeti értékkel, valamint a gyakorlati használat értékével. Merem remélni mindenféle vérmes elragadtatás nélkül, hogy hamarosan alkalmam lesz használni, s ha erre sor kerül, azt azzal a meggyőződéssel teszem, hogy az Ön géniusza nem segíthetett volna jobb ügyet.” 

Kép
Samuel Colt családja

Colt felesége, Elizabeth és kisfiuk, Caldwell - Charles Loring Elliott festménye, 1865 / Wikipédia

A híres negyvenötös sikerét nem érte meg

Colt mint kereskedő nem válogatta meg ügyfeleit politikai szimpátiájuk alapján, minden háborúskodó féllel üzletelt. Az amerikai polgárháború előtt például nagy mennyiségben adott el fegyvereket a déli államoknak is. Miután az északi, unionista sajtóban a konföderáció iránti szimpátiával vádolták meg, az északi politikai szövetséghez tartozó szülőföldjének, Connecticut államnak egy regimentjét felszerelte a legújabb ismétlő puskájával.
Jótékonykodása is céltudatos volt: gépészei és szerszámkészítői számára magas színvonalú képzéseket biztosított, és könyvtárakat létesített. Annak érdekében, hogy képzett európai bevándorlókat nyerjen meg alkalmazottnak, modern lakótelepet építtetett számukra egy német falu mintájára. Még arra is gondja volt, hogy a folyó áradása ellen védekezve fűzfákat ültessen egy hosszú töltésre – ezzel együtt üzemet is alapított, ahol a fűzfák vesszőiből fonott bútorokat gyártottak. 

Colt egyik szlogenje nagyon népszerűvé vált, és ma is meghatározó az amerikai kultúrában, mert arra utal, mintha bárki megvédhetné magát az ő fegyverével, testi erejétől függetlenül: „Isten teremtette az embereket, Sam Colt egyenlővé tette őket.” 

1856-ben, 42 évesen vette feleségül a nála 12 évvel fiatalabb, előkelő származású Elizabeth Hart Jarvis-t, akitől öt gyermeke született. Közülük csak egy fiú, Caldwell nőtt fel. Samuel Colt mindössze 47 évet élt: 1862. január 10-én köszvénnyel kapcsolatos komplikációk miatt hunyta le örökre a szemét. Örököse felesége és hároméves fia lett. Özvegye, Elizabeth később nagy tekintélyre tett szert, mert bátyjával együtt, aki a szakmai fejlesztésekért volt felelős, egészen a 20. század elejéig sikeresen vezette a vállalatot, alkalmazkodva és továbbfejlesztve azt a technika új vívmányainak megfelelően.  

Samuel Colt rövid élete során összesen 450 ezer fegyvert gyártott, de a legsikeresebb modellt, a 45-ös kaliberű Peacemakert csak jóval a halála után tervezték meg. 

A híres negyvenötöst – ez volt az a fegyver, amellyel meghódították a Nyugatot – sok híresség kedvelte, még Theodore Roosevelt elnök is tartott ilyet magánál. Ez a revolver számos westernfilmben is főszerepet kapott, elég a Volt egyszer egy Vadnyugat című klasszikusra gondolni.
 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti