Balin az emberek nem izgulják túl az életet – Virágok, füstölők és mosolyok között az óceán partján

Hogy ne csak a csekkek befizetéséről szóljon az élet

Egyike vagyok azon keveseknek, akinek a háta borsódzik az Ízek, imák, szerelmek című film hallatán. Julia Robertsnek ez az egyetlen filmje, amelyik képtelen lenyűgözni. Nem filmélmény vezérelt tehát az Indiai-óceánig, a fő motivációm maga a környezetváltás, az elutazás volt egy olyan közegbe, ahol kiszakadhatok a jól megszokott nyugati életvitelből. A negatív gondolatok, történések elengedése és a pihenés volt a másik célom. Abban szinte biztos voltam, hogy otthonra nem találok Balin, és nem akarok itt új életet kezdeni: egyrészt, mert olyan erőteljesen kötődöm a saját nyelvemhez és országomhoz, mint macska a jól bevált fekhelyéhez, másrészt, mert tíz éve sehol nem tudom otthon érezni magam.

„Délután bemegyünk Ubudba, a városba!” – jelentette ki a barátnőm, aki szemmel láthatóan élvezte, hogy két héten át az idegenvezetőm lehet. Ő és a párja négy éve élnek kint, egyszer Balin nyaraltak, aztán visszavágytak.

Megunták, hogy Budapesten nem szól másról az életük, csak a munkáról, a csekkek befizetéséről, s hogy bármennyire tepernek is, képtelenek feljebb jutni a szakmai ranglétrán.

Ezt a barátnőm úgy fogalmazta meg, hogy „már rég vezetői pozícióban ülhetnék, ha nem lenne minden vezetőnek egy olyan ismerőse, akit vezető pozícióba akar tenni helyettem”.  Visszatérve: nekik bevált Bali. A barátnőm türelmesebb és mosolygósabb lett, azelőtt kissé rideg volt és türelmetlen. Szakfordításokat és grafikusi munkákat vállal, tehát az óceán mellől dolgozik Magyarországra, magyar fizetésért. A párja marketinges, ő ugyanígy dolgozik, és csak annyi munkát vállal, amennyibe nem őrül bele idegileg.

„A négy év alatt itt én nem tapasztaltam ellenségeskedést az emberek között. Sosem hallottam, hogy emberek az utcán kiabálnának egymással, és még azt is sztoikus nyugalommal veszik tudomásul, ha forgalmi dugó van. A helyiek és a bevándorlók egyaránt mindenben segítik egymást, legyen szó információátadásról vagy épp motorjavításról” – mondta a barátnőm.

Kép

Kép: Freepik

Majommal cívódni az ubudi erdőben

Azt is elárulta, hogy körülbelül 30 ezer ember lakja Ubud városát, illetve, hogy ez a sziget művészeti és kulturális központja. Mint megtudtam, a helyiek rizstermesztéssel, állattenyésztéssel foglalkoznak, van, aki ételfutárként, eladóként, kézművesként keresi a kenyerét, de természetesen dolgoznak itt tanárok, hivatalnokok, rendőrök, orvosok is.

„Motort bérlünk, és elviszlek egy olyan helyre, ahol nagyon otthonosan fogod érezni magad” – jelentette ki titokzatos mosollyal a barátnőm. Ki is kötöttünk az ubudi majomerdőnél. Már épp indultam egy cuki makákót megsimogatni, amikor észleltem, hogy egy másik már fut felém. „Felismertek volna mint rokont?” – suhant át az agyamon, de mire levontam volna a megfelelő következtetést, a maki már ki is rántotta – szabályosan kitépte – a hátizsákomat a kezemből. „Drága volt, kézműves, tessék elengedni, sicc!” – viaskodtam sipítozva a majommal, aki nagy nehezen engedte el végül a táskám. Jött egy másik, aki az arcom felé nyúlt, de mire elkaptam volna a fejem, már a kezében is volt a napszemüvegem.

„Eddig, és ne tovább!” – mondtam dühösen toppantva, és megragadtam a majomka kezét, de az rám sikított, kihúzta magát a kezemből, és elrohant. A szemüvegemmel együtt.

Miután kidohogtam magam, és beszereztem egy új napszemüveget, az Uluwatu-templom felé vettük az irányt, majd megnéztük az Anyatemplomot és az Elefánt-barlangot (ez egy sziklába vájt szentély) is. Utunk során láttunk balinéz táncosokat, ettünk nasi gorenget, azaz sült rizst tenger gyümölcseivel. Eléggé meglepett, hogy bár nem szoktam soha leégni, itt estére rákvörös lett az orrom, a homlokom és a karom. „50 és 100 faktoros krémet kell használnod, megmutatom, hol tartjuk” – jegyezte meg a barátnőm. Megjegyzése mint eső után köpönyeg, halott egérnek a sajt...

És még mit felejtett el elmondani? Például, hogy ne igyak a csapvízből pár kortynál többet, hogy a strandon az árusokkal ne létesítsek szemkontaktust, mert rögtön rám sóznak valamit, és ha tetszik egy kézműves termék a piacon, ne kezdjek el ugrabugrálva örülni, ahogy szoktam, mert az eredeti árnál jóval drágábban fogják eladni nekem.

Kép

Kép: Freepik

Holdciklus és tűztánc

„A legnagyobb kihívás itt a kiszámíthatatlanság. Csak akkor biztos valami, ha már megtörtént, és mindig minden ráér. Ezt szerintem nehezen viseli, aki a nyugati világból érkezik, de ha tisztelettel fordulsz a felé a kultúra felé, amely befogadott, és sokat mosolyogsz, akkor minden megoldható. A helyiek családtagként bánnak egymással és az ismeretlenekkel is, ráadásul bármikor készek szóba elegyedni. A vizeket, a hegyeket és az anyaföldet is szentként tisztelik.” A barátnőmnek igaza volt: az indonézek a szegénységük – láttam olyan iskolát a dzsungel szélén, amelynek nem voltak falai – ellenére jó kedélyű nép, és szeretik, ha mások is derűsek.

Kép

Kép: Pexels

Lenyűgözött az esőerdő, a rizsföld és az óceán. Nem tudtam betelni a sokféle egzotikus növénnyel, amiket nap mint nap láttam, de megfogtak a templomok is. Az indonézek ünneplik a holdciklusokat, ilyenkor hagyományőrző öltözéket viselnek, és sok felajánlást, ajándékot visznek, helyeznek el az isteneknek füstölő, szenteltvíz és áldások kíséretében.

Egyik este még tűztáncot is láthattam: állat- és démonmaszkokat viselő férfiak táncoltak a tűz körül monoton dallamot kántálva.

A piacokon, a helyi árusoknál olcsón jutottam friss, ízletes gyümölcsökhöz, és a barátnőmmel ellátogattunk vegán étterembe is, ahol európai áraknak megfelelő menük közül lehet válogatni. A párás, meleg időben eszem ágában sem volt húsfélét enni, de ezt itthon is így szoktam. 

Tudtam, hogy az én vezetési stílusomat egyszer majd megértik valahol

Balin vannak közlekedési szabályok. Elméletben. Mindenki úgy vezet, és úgy jut el A-ból B-be, ahogy tud, vagyis Bali ilyen szempontból nekem való hely. Egy motor bérlése havi 20 ezer forinttól kezdődik, de aki nem szeretne maga vezetni, annak érdemes letölteni a Gojek applikációt, amellyel olcsón rendelhető motoros, illetve autós sofőr. Lehet morogni amiatt, hogy a hármas metró öt és fél év alatt készült csak el, vagy hogy a rakparton és az Astoriánal csak lépésben lehet haladni, de az otthoni dugó az ittenihez képest semmi, és infrastruktúra tekintetében sem panaszkodhatunk.

Mihez tud kezdeni egy magyar Balin?

A fenti kérdést tettem fel a barátnőmnek, mire ő a következőt felelte: „Bali nemcsak vakációs úti célként népszerű, hanem lakhelyként is. Aki magyarként nem hazadolgozik, mint mi, az a vendéglátás vagy az idegenforgalom területén próbálkozik. Ha mérnök, informatikus vagy, akkor a helyi munkavállalási engedély megszerzését követően elég könnyen találsz munkát nyugati bérekért. Vannak, akik vállalkozásokat indítanak: ruházati és ékszerüzleteket, vagy éppen éttermet nyitnak, helyi kézműves termékekkel kereskednek. És egyre több az influenszer.”

Kép

Kép: Pexels

Bali csodás, de nekem magyar a szívem

Ami nekem abszolút Bali mellett szól, az a slow life, a kézművesség és az alacsony árak. Itthon a gatyám rámegy egy közepesen jó albérletre és az adóra, az élelmiszerárak az egekben vannak, Balin viszont a fizetésemből többszobás, medencés villát bérelhetnék. Szimpatikus, hogy a helyiek nem izgulják túl a dolgokat, és nem a javak felhalmozása vagy a külsőségek mutogatása a fő céljuk. A harmónia, a lelki béke elérésére törekednek. Nálunk a szakemberek vért izzadnak, hogy életben tartsák az ősi hagyományokat különféle rendezvényekkel, Balin a hagyományok őrzése és továbbadása evidens, ahogy a vallásgyakorlás, a hit és a családi összetartás is.

Itt nem néznek lúzernek, ha együtt élsz a családoddal – az a furcsa, ha tőlük távol keresed a boldogulásod.

Hogy miért nem tudnék gyökeret verni Balin mégsem? Mert túl nagy a nyüzsgés, és mert a magyar nyelv a munkaeszközöm. Magyarul álmodom, magyar imákat ismerek, Magyarországra köt minden magánéleti és szakmai küzdelmem. Minden örömteli és fájó pillanatomért, sikeremért és kudarcomért itt dolgoztam meg. Tervben van, hogy visszamegyek még Balira, de csak kikapcsolódás céljából, na meg azért, hogy véget vessek a makákók egyeduralmának, visszaszerezzem a napszemüvegem, és legalább néhányukat megtanítsam az illedelmes viselkedésre.