„Azok a boldog, szép napok” – Régen minden jobb volt?

Biztos jobb volt?

A szomszéd nénik és nagyszülők szeretnek elmerengeni a múlton. A jelennel többnyire elégedetlenek, a jövőről pedig végképp lesújtó véleményük van. Az idősebbek pesszimista mondókáját azzal magyarázzuk, hogy az életkor előrehaladtával az ember visszavágyik abba az időbe, amikor még fiatal és egészséges emberként előtte állt az élet. Hiszen mi volt olyan jó az 1950-1960-as években, amikor például a mai idős nyugdíjasok felnőttek? Talán a jegyrendszer, a kitelepítések, az éjjeli „csengőfrász”? Az egyetemi tanulmányok ellehetetlenítése egy X miatt, az elhallgatások, a félelem? A jövő sötétre festése pedig talán azt a célt szolgálja, hogy az ember „lebeszélje magát” arról, ami esetleg már elérhetetlen számára.

A nosztalgia erejét már a reklámipar, sőt a pártpropaganda is felismerte.

Bizonyára fülünkbe cseng a politikai célzatú kisfilm, amely a „régen minden jobb volt” szlogenre apellálva igyekezett szavazókat szerezni. És ismerős a nagypapa a reklámból, aki ábrándozva emeli a csipszet a szájához: igen, ez olyan, mint régen. (Nálunk a rendszerváltás előtt nem árultak ilyesmit, de úgy látszik, ez senkit nem zavar.) Mostanában megfigyelhető, hogy a bevásárlóközpontokban mindenütt a nyolcvanas-kilencvenes évek popzenéje szól. De kinek is? A célközönség a potenciális vásárló, a negyvenes-ötvenes korosztály, akik számára a dallamok iskolai bulikat és az első szerelmet idézik. Lehet, hogy nemcsak az idős nénikék nosztalgiáznak szívesen? Hiszen mi is jobban szeretjük a túró rudit, mint az újabb nyugati csokicsodákat, csodáljuk a nálunk idősebb nagy színésznőket, miközben a fiatalabbaknak még a nevét sem tudjuk megjegyezni, és nagy örömmel kotorjuk elő a szekrényből azt a ruhadarabot, amely, lám, most – tizenöt év után! – végre ismét divatos.

Amikor én még kissrác voltam

Dirk Smeesters, a Rotterdami Egyetem munkatársa szerint az ember ízlése tizenéves korában alakul ki, ezért ragaszkodik későbbi élete során is azokhoz a termékekhez, amelyek erre az életszakaszára emlékeztetik.

A mostanában divatos „retro termékek” a valahová tartozás, a hazaérkezés érzésével ajándékozzák meg a vásárlót.

Az utóbbi években nemcsak az idősek, hanem a fiatalabb korosztályok is egyre jobban szeretnek nosztalgiázni. Walter Leimgruber, svájci kutató szerint az emberek a háború utáni időszakban bíztak egy jobb jövőben, a technikai fejlődés nyújtotta lehetőségekben, de mára, főként az idősebb generációk inkább szkeptikusan viszonyulnak az egyre gyorsabb és gyorsabb változásokhoz. „Minél gyorsabban változik a körülöttünk lévő világ, annál inkább vágyunk valami biztos pontra”– mondja a kultúrakutató Leimgruber.

Csak a szépre emlékezem

Clay Routledge szociálpszichológus és csapata érdekes vizsgálatot végzett a témában. A résztvevőket két csoportra osztották. Az első csoportba tartozóknak egy szép emlékükről kellett fogalmazást írniuk, a másikban lévőknek egy hétköznapi helyzetről. Azután összekeverték a két csoport tagjait, és két újabb csoportot hoztak belőlük létre. Egyik részüknek a saját halálukról kellett összegyűjteni a gondolataikat, a másiknak egy rosszul sikerült vizsgára kellett visszaemlékezniük. A harmadik feladatnál azt szerették volna megtudni, hogyan viszonyulnak a résztvevők a halálhoz, hogyan hat rájuk ez a téma. Ehhez a résztvevőknek szavakat kellett kiegészíteniük. A „hal”-ból például lehet halál, de lehet hallás vagy halas is. Minél deprimáltabb egy ember, annál többször asszociál a halál témakörébe tartozó szavakra. A kutatók azt várták, hogy azoknak a tesztalanyoknak, akiknek a vizsgálat első felében a saját halálukról kellett fogalmazást írniuk, a harmadik részben is többször jut majd eszébe olyan szó, amely ezzel a témakörrel kapcsolatos, ellentétben a rosszul sikerült vizsgáról írókkal, akiket nem „hangoltak rá” erre a témára. Az eredmény azonban nem várt meglepetést tartogatott: a teszt első részében szép emlékekről írók „immunisnak” bizonyultak a halállal szemben! Az utolsó feladatnál éppen olyan széles körből merítettek asszociációikhoz, mint azok, akiket nem kértek arra korábban, hogy a saját halálukról írjanak.

Nosztalgiázni tehát jó.

Nemcsak azért, mert merengéseink közben kellemesen érezhetjük magunkat, hanem azért is, mert utólag is profitálhatunk ebből a tevékenységből. Sonja Lyubomirsky amerikai pszichológus tanácsa: Ne arra koncentráljuk, hogy mindez a szép dolog már elmúlt, hanem arra, hogy milyen jól éreztük magunkat akkoriban. Segíthet az is, ha arra gondolunk, hogy ezek a szép emlékek mindig velünk maradnak.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>