Az önámítás tudománya: meglepő leleményességgel tudjuk becsapni saját magunkat

Mi, emberek meglepő leleményességgel tudjuk becsapni saját magunkat. Ha veszélybe kerül a megítélésünk, inkább az egész világot megváltoztatnánk magunk körül, nehogy rosszul jöjjünk ki az ügyből.

önámítás
Kép: Freepik

 

Egy hétköznapi példa

Nagy ritkán anyu is elutazik egy hétvégére. Ilyenkor apu egyedül marad a gyerekekkel péntek délutántól vasárnap estig. Rá marad minden a fürdetéstől és a pelenkázástól kezdve az etetésen, a mosogatáson át a lefektetésig és a rendcsinálásig. Bár szent ígéretet tett, hogy mindent rendben elintéz, van esély arra, hogy nem lesz teljes a siker.

Amikor anyu hazaér, elszörnyedve látja az állapotokat: a hegyekben álló mosogatnivalót, a szétdobált játékokat, a foltos terítőt meg a túlcsorduló szemetest. Apu tudja, hogy szorulni fog, ezért kielégítő magyarázattal kell előállnia. Elébe kell mennie minden olyan vádnak, amely őt nevezné meg a helyzet felelőseként vagy bármilyen módon negatív színben tüntetné fel.

Amikor ugyanis anyu hazaér, apu szembesül egy súlyos dilemmával: nem úgy viselkedett, ahogy elvárható lett volna tőle, és egyáltalán nem úgy,  ahogy a saját magáról kialakított kép sugallta volna. Ez a probléma a kognitív disszonancia klasszikus esete.

Az önámítás tudományos magyarázata

Első tudományos igényű kutatása és megfogalmazása egy Leon Festinger nevű amerikai pszichológus nevéhez kötődik. Szerinte akkor kerülünk ilyen dilemma elé, ha egy általunk hangoztatott erkölcsi állásfoglalás, etikai gyakorlati vagy világnézeti kijelentés ellenére egy adott szituációban egészen máshogy viselkedünk.

Ilyenkor olyan belső ellentmondás – disszonancia – keletkezik bennünk, amelyet kellemetlen érzés, stressz kísér. Ezt a kognitív disszonanciát valahogyan fel kell oldanunk.

A pszichológia történetének egyik leghíresebb kísérletében Festinger önkénteseket kért meg arra, hogy hajtsanak végre egy döbbenetesen unalmas feladatot: egy asztallapra csavarozott fakockákat kellet kilencven fokkal elforgatniuk, méghozzá jó sokáig. Amikor az alany végzett, a kísérletvezető „sajnálkozva” közölte vele, hogy a segítője nem tudott eljönni, ezért segítségre van szüksége. Arra kérte a gyanútlan önkéntest, hogy ő magyarázza el a feladatot a következő jelöltnek. A kikötése annyi volt, hogy állítsa be a rá váró feladatot nagyon érdekes, felvillanyozó tevékenységnek.

Kép
Leon Festinger
Leon Festinger

Mindezt persze nem ingyen kérte. Az alanyokat titokban két csoportba sorolták. Volt, akinek  húsz dollárt ajánlottak föl a hazugságért, másoknak mindössze egyet. Amikor vége volt a gyakorlatoknak és a hazugságoknak, megkérdezték őket az unalmas feladattal kapcsolatos valódi benyomásaikról. És ekkor jött a meglepetés. A tudomány addigi elméleteivel ellentétben azok, akik csak egy dollárt kaptak a hazugságért, azt hangoztatták, hogy ők tényleg élvezték a feladatot. A húsz dollárosok elismerték, hogy nagyon unták.

Inkább a hazugság!

Festinger következtetése egyértelmű volt: ha valaki nagyon kevés, elégtelen mennyiségű jutalmat kap a saját elvei megsértéséért cserébe, annak komoly disszonanciát kell leküzdenie magában. A legjobban akkor jár, ha megváltoztatja maga körül a valóságot és ebben az ügyben is hazudik. Aki megfelelő jutalmat kap, az készséggel elismeri a csalást, mivel ennyi pénzért cserébe jogosnak érzi, amit tett.

Annak érdekében tehát, hogy elégedettek legyünk saját magunkkal, mindenféle praktikát vetünk be, számos érvelési akrobatamutatványt hajtunk végre.

Ezt tesszük akkor is, ha másoknak kell bebizonyítanunk az igazunkat, de akkor is, ha kizárólag a saját lelkiismeretünk miatt akarjuk megőrizni a becsületünket. Ha megmondanánk az igazat, valami ilyesmit kellene beismernünk: „Tévedtem, rossz döntést hoztam, nem volt igazam, nem voltam következetes az elveimmel kapcsolatosan, ennek pedig ez és ez a következménye rám és a környezetemre nézve”. Ez bizony a legtöbbször nem megy.

Érvelésből verhetetlen

Hasonló helyzetben vagyunk mint La Fontaine híres meséjében a róka, aki megkívánja az édes szőlőfürtöt. Mivel nem éri el, le kell róla mondania. Emiatt a kínos ellentmondás miatt viszont kénytelen azt hazudni magának és a világnak, hogy amúgy sem kellett volna neki, mert savanyú az a szőlő.

Mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy akár valami hajánál fogva előrángatott érvvel védjük meg az igazunkat.

A gyerekekkel otthon víkendező apuka tehát több lehetőség közül is választhat, ha enyhíteni akarja magában a kognitív disszonanciát. Folyamodhat például ahhoz a megoldáshoz, hogy megváltoztatja a korábbi vélekedését az egész kérdésről. Előadhatja anyunak, hogy ez az egész túl van lihegve, hiszen senkinek nem lett semmi baja egy kis rendetlenségtől.

Egy másik taktika szerint egyszerűen kicsemegézi a pro és kontra érvek közül azokat, amelyek neki kedveznek. Kijelenti például, hogy a gyerekeknek néha kifejezetten jót tesz egy kis férfias szabadosság, egy kis felmentés a házirend szigorúsága alól.

A harmadik praktika magát az eseményt tünteti fel más színben. Ha apu ezzel az eszközzel él, azt állítja, hogy nem is csinált rendetlenséget, csak az asszony rendmániás, és ha rendetlenséget meg piszkot akar látni, nézze csak meg, mi van a Pistiéknél.

A kognitív disszonancia elméletének van egy végső következtetése. Amikor mindent megteszünk, hogy enyhítsük a feszültséget, nem egyszerűen az elveinket vagy a cselekedeteinket védelmezzük. A valóságban saját magunkat, a legbelső lényünket, a teljes énünket próbáljuk megóvni a világtól és saját magunktól. Azt akarjuk, hogy mindenki – magunkat is beleértve – következetes, elveihez hű, életében, szakmájában megbízható, erkölcsös embernek lásson minket. És ez tényleg nem könnyű feladat.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti