A zene ópiuma

Nem pusztán üres szófordulat, ha úgy érezzük egy csodás koncert után, mintha újjászülettünk volna! Kutatások bizonyítják, hogy zene hatására nem csak boldogsághormonok, de endogén opioidok is felszabadulnak a szervezetünkben.

Daniel Boico karmester

Kávé és Unicum helyett

A Nature Neuroscience szakmai folyóiratban publikált kutatás szerint minden élvezetes tevékenység, így a zene öröme is két komponensű: már akkor örömöt élünk át, amikor elképzeljük, hogy hamarosan meghallgatjuk kedvenc zeneszámunkat, majd akkor is, amikor ténylegesen sor kerül a zenehallgatásra. Dopamin és endorfin – boldogsághormonok- valamint opioidok szabadulnak fel az agyban és pár percen belül eufórikus állapotba kerülünk.

„Vannak emberek, akik ugyanúgy használják a zenét a hangulatuk és tudatállapotuk befolyásolására, ahogy mások az alkoholt vagy a koffeint”- nyilatkozta a New Scientistnek a montreáli McGill University kutatója, Daniel Levitin, aki csapatával a zene emberi sejtekre gyakorolt pozitív hatásait is vizsgálta.

Ez az Unikum egy kicsit más…

Mondhatjuk, hogy a boldogsághoz a zenén át vezet az út. A Filharmónia Magyarország budapesti, billentyűversenyekre fókuszáló Unikum bérletével pedig biztosított a havi boldogság adag! A 2019/2020-as bérlet tele van igazi kuriózumokkal, a program ugyanis olyan különlegességeket tartalmaz, amelyek hallatán a legszakavatottabb zenerajongók is elégedetten csettinthetnek.

Unikalitásánál fogva a programsorozat védjegyeként is szolgálhatna a március 30-i zárókoncert, amelyen ritkán játszott művek csendülnek fel. Alexandre Guilmant francia zeneszerző számos szólószonátát írt orgonára, melyek közül a nyolcadikból zenekarra és orgonára átdolgozva született meg az évad utolsó hangversenyén elhangzó 2. Orgonaszimfónia. Az Adagio a zenetörténet egyik legnagyobb és legnyíltabb csalása, mert bár a mű összeforrt Albinoni nevével, valójában Remo Giazotto írta egy Albinoni kottarészlet alapján. Ezzel együtt az est során felcsendülő melankolikus művet számtalan helyen idézik és sikere mindmáig töretlen.

A zárókoncert további különlegessége, hogy a Guilman orgonaszimfóniát Martin Baker, a Westminster Katedrális világhírű orgonaművésze szólaltatja meg a Zeneakadémia fejújított orgonáján. Guilmant orgonaszimfóniája rendkívüliségét fokozza, hogy az orgonaművészt olyan zenei fordulatok elé állítja, amelyek megoldásához igazi virtuozitás szükséges.

A MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével megvalósuló program azért is unikális, mert a zenekar nemrég új dirigenst kapott az izraeli származású, Párizsban és az USA-ban felnőtt, Szentpéterváron tanult, és a világ legnagyobb zenekarainál vezényelt Daniel Boico személyében.

Jegyek válthatók a Filharmónia Magyarország budapesti irodájában (+36 1 302 4961; [email protected]), a www.jegymester.hu oldalon, az ismert jegyirodákban, valamint a Zeneakadémián.

 

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti