A nyugdíjak és a nyugdíjasok védelme

A középkorú embereket egyre inkább foglalkoztatja, hogy mennyi pénzből élnek majd aktív éveik után, nyugdíjas korukban. Vajon mire lesz elég az állami nyugdíj? A már nyugdíjasok pedig életszínvonaluk megtartása érdekében elvárják, hogy nyugdíjuk értéke évről-évre emelkedjen. Az elmúlt években pozitív tapasztalatokat szerezhettek erről.

idős pár
idős pár

Reálérték és az átlagnyugdíj

2007 és 2010 között, a szocialista kormányzás idején a 13. havi nyugdíj megszüntetésének és a romló gazdasági mutatóknak köszönhetően a nyugdíjak reálértéke 8,5%-kal csökkent. A FIDESZ-KDNP 2010-es kormányra kerülésekor a cél ezért a nyugdíjak reálértékének megőrzése, illetve a lehetőségekhez mérten annak növelése volt. A kormányzati intézkedések eredményeként 2010 és 2017 között sikerült a nyugdíjak reálértéknek 9,5%-os növekedését elérni.

Az átlagnyugdíj jelenleg 122 ezer forint, szemben a 2010 eleji 83 400 forinttal. Míg a szocialisták kormányzása alatt a magyar embereknek korábbi jövedelmük 54%-ából kellett gazdálkodni nyugdíjazásuk után, jelenleg annak 67%-át kapják meg. A kormány a nyugdíjak emelésén felül 2016-ban 10 ezer forintos Erzsébet-utalvánnyal is támogatta a nyugdíjasokat.

Nők40 program

A 2011-ben bevezetett Nők40 programmal a kormány célja a nők háztartásban és a munkahelyen végzett kettős erőfeszítésének az elismerése. A 40 év szolgálati időt szerzett nők azóta teljes nyugdíjra jogosultak életkoruktól függetlenül. A programban eddig résztvevő 200 ezer nő így gyermekeinek és unokáinak is nagyobb segítséget tud biztosítani, jelentős támogatást nyújtva ezzel a magyar családoknak.

Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti