A gyógymód neve: család

Az ezredforduló, az utolsó évtizedek rákényszerítenek bennünket, hogy újraértelmezzük azokat a fogalmakat is, amelyek látszólag a legnyilvánvalóbbak, amelyek értékét – sokáig úgy tűnt – nem kérdőjelezheti meg senki. A házasság és család krízise alkalmat ad arra is, hogy a lényeges vonásokat emeljük ki, és megszabaduljunk a sallangoktól. Akik ma azt állítják, hogy nincs szükség a családra, egy formális, kiüresedett családmodellt támadnak.

Végre választható

Az európai modellben a család évszázadokon át elsősorban gazdasági közösséget jelentett, a szülők választották ki a házastársakat, gazdasági és társadalmi megfontolások alapján. Az így létrejött házasságot, a családot és a gyermekeket a társadalom védte. A tradicionális házasságok igen sokszor valódi életközösséggé váltak, de a társadalom gyakorlatilag mindig elfogadta a férfiak számára a bordélyházak második világát, cserébe az asszony az anyagi biztonságot kaphatta. A XIX. század végének, XX. század első felének kedvenc irodalmi témája ezeknek a kiüresedett kapcsolatoknak és az ezekből való menekülésnek a leírása.

Ebből a szempontból a XX. század második felére újszerű helyzet alakult ki azzal, hogy a házasság valóban önkéntes vállalás eredménye lett.

Sok fiatalban ma is felmerül a kérdés: szükségem van-e a házasságra? 

Ki az ügyes?

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a hihetetlenül gyorsan változó, igen bonyolulttá vált, elidegenedett modern társadalomban minden eddiginél fontosabb az érzelmi biztonság, ennek alapja azonban csupán az életre szóló kölcsönös elköteleződés és a feltétel nélküli bizalom lehet. Ez a bizalom a valódi szabadság élményét adja, nélküle még a legszebben induló kapcsolatokat is kikezdi a bizonytalanság, a kétely. A feltétel nélküli bizalom az első, határozott döntés után egy életen át tartó akarást, határozottságot, kölcsönös odafigyelést és fejlődést igényel.

A valóságban azonban nem ilyen házasságokat látunk, és ez sok fiatalt elrettent a házasságkötéstől.

A fogyasztói kapcsolati minta jellemzője, hogy az érzelmeket is fogyasztási cikknek tekinti, cserealapnak: aki ügyesebb, jobb nőre, partnerre cserélheti a megunt régit.

Akiben ilyen házasságkép él, nem csoda, ha fél attól, hogy ő is beleesik a szülei, rokonai által megélt csapdába.

A személyiség érettségije

A rítusoknak az emberi társadalom szervezésében meghatározó szerepük van, nem véletlenül válik akkor orvossá valaki, amikor a diplomáját átnyújtják. Mégis a mai fiatalok közül sokan, ha el is ismerik a párkapcsolat fontosságát, ezt a legszemélyesebb ügyüknek tartják, és ezért nem érzik fontosnak a házasságkötés rítusát. De mi is a házasságkötés lényege? A kinyilvánított elköteleződés, amely egy életszakasznak, a keresés, a párkeresés időszakának a végét jelenti. Ezt tanúsítják azok is, akikkel a legközelebbi kapcsolatban állunk. A fiatalok, amikor a házasságkötést elutasítják, valójában az ellen tiltakoznak, hogy elfogadják a párválasztás véglegességével kialakuló önazonosságukat.

Világjelenség ma, hogy a személyiség érése kitolódik, a kamaszkor lebegtetett azonosság-keresése évtizedekig elnyúlik. Ez igaz a pályaválasztásra és a párválasztásra egyaránt.

Megláncolt ősök

A fiatalok házasságkötése, családalapítása a szülők, nagyszülők legszemélyesebb ügye – bár ennek a fiatalok sokszor nincsenek tudatában. A mai szülők talán semmiért sem aggódnak annyira, mint hogy hogyan sikerül gyermekeik párválasztása. Nem véletlen, hogy az esküvő, a lakodalom a családok életének legnagyobb ünnepe. A házasságkötés a két család közötti kölcsönös elfogadás rítusa is, hiszen amikor két fiatal vállalja, hogy kapcsolatukból gyermekek szülessenek, ezzel a két család, a szülők, nagyszülők génjeinek találkozását, összekapcsolódását vállalják.

Szondi Lipót, a világhírű magyar endokrinológus és pszichológus tesztjében azt vizsgálja, hogy génjeinkben hogy nyilvánul meg az „ősök harca”. A házasság elutasítása egyben azt is jelenti, hogy a fiatalok igen gyakran nem akarnak azonosulni saját vagy partnerük „őseivel”. A „megláncolt ősök” – szintén Szondi kifejezése szerint – az önazonosság súlyos zavaraihoz vezethetnek.

Érdekes, hogy annak ellenére, hogy újra és újra kudarc követi a házasságkötést a mai társadalomban, az esküvő, a házasság mindmáig megőrizte egyedülálló örömünnep jellegét.

A gyógymód neve: család

Vizsgálatainkban kimutattuk, hogy a jó házasság, a gyermekekkel való jó kapcsolat a középkorú férfiak életkilátásait jelentősen javítja. Ha ez így van, miért félnek jobban a házasságtól a fiatal férfiak, mint a nők?

A férfiak érzelmi intelligenciája általában már csak eltérő szocializációjuk miatt is gyengébb, mint a nőké. Így érthető, hogy nagyobb kockázatként élik meg az esetleges rossz választás valószínűségét, mint a fiatal lányok. Ráadásul a férfiak párválasztásában kétféle motiváció párosul. Egyrészt az, hogy a dominancia-sorrendben akkor válnak irigyeltté, ha a „legmenőbb csajjal” büszkélkedhetnek, másrészt az is, hogy ki alkalmas arra, hogy valódi kapcsolatban éljen vele.

A XX. század első felében még általános volt, hogy egy férfi harminc éves kora után nősült, mert akkor vált „partiképessé”, mondhatnánk úgy is, hogy megfelelően érett személyiséggé. Ma annyi a változás, hogy a nők házasságkötési kora is jócskán kitolódott. Ma Magyarországon még a fiatalok 70%-a hosszabb távon a házasságot tartja a legjobb életformának, azonban míg 1980-ban a nők 89%-a élt házasságban, 2006-ban csak 47%-uk. 2006-ban a férfiak első házasságkötési életkora 33 év, a nőké is 30 év volt.

Ha a társadalom mindent megtenne, hogy ezekből a későbbre halasztott párkapcsolatokból megszülethessenek a kívánt gyermekek, sokkal kevésbé volna katasztrofális a demográfiai helyzetünk.