A fodrász, aki nehéz sorsúakat segít

Rózsa Magdolna fodrász, kozmetikus, családsegítőként dolgozik, két gyermek édesanyja, és mesterképzésre jár az ELTE-n szociális munka szakirányon. A Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központ által működtetett Tükörkép Műhelyben olyanokat fogad, akik nem engedhetik meg maguknak az általában több ezer forintos kozmetikai, fodrászati és egyéb szépészeti kezeléseket. 

Kép: Páczai Tamás

Amikor hetekkel ezelőtt találkoztam a Tükörkép Műhelyről tudósító hírrel, önkéntelenül is felkiáltottam. Az elmúlt években az ország számos területén készítettem riportokat hátrányos helyzetű családokról, közmunkaprogramok résztvevőiről, bántalmazott anyákról. A fényképek válogatása közben minden alkalommal „megüt”, hogy ezek az emberek milyen természetesen, megnyugvással adják arcukat a nyilvánosságnak olyan sztorikhoz, amik nem feltétlenül sikertörténetekről mesélnek. A mosolyok, az élet viszontagságairól mesélő, végtelenbe révedő tekintetek, az elkapott gesztusok azonban szinte kivétel nélkül csorbák: lenőtt haj, lepattant műkörmök, bolyhos pulóver, molyrágta bunda, szigszalaggal foltozott cipő. Ezek mind-mind fotografikus kellékei, inkább velejárói egy hátrányos helyzetet bemutató riportnak – azonban az önéletajzhoz mellékelt igazolványképen vagy az állásinterjún teljesen más kontextusba kerülhetnek.

Elszégyelltem magam, amiért olyan gondolatokra jutottam, hogy ezek az emberek eleve esélytelenül indulnak a munkaerőpiacon, hiszen „hogy néznek ki!” Miért ne lapozna tovább egy munkaadó, ha a jobb felső sarokban szembenéző képmás „csorba”? Van ideje mérlegelni a miértet?

Miért ne riadna vissza az állásinterjún attól, akinek szilárd tüzelésű szaga van, bolyhos a kabátja, lenőtt a haja, letört a körme, ápolatlan az arca?

Elvárható, hogy mérlegelje, hogy az álláskeresési hozzájárulás összegéből miért nem futotta egy kozmetikusra vagy fodrászra?

Magdolna legtöbb vendége olyan élethelyzetben van, amikor minden egyes forintot annyira be kell osztani, hogy a fodrász már megfizethetetlen luxussá válik. Sokan a fűtésszámlájukat is alig tudják kigazdálkodni, néha ételre sem jut pénz. A legtöbben azért kerülnek ilyen helyzetbe, mert elvesztették a munkájukat, de egy rossz válás is végzetes következményeket okozhat. A Tükörkép Műhely nekik segít.

„Állásinterjú előtt például sokan örülnek, ha egy szép frizurát kapnak, és így önbizalommal telten, csinosan mehetnek a megmérettetésre. Mindig beszélgetünk is egy jót, és ha kérnek, akkor igyekszem tanácsokat is adni. Örülök, mert a vendégek általában jókedvűen, mosolyogva mennek el, és jól érzik magukat a bőrükben, én pedig úgy érzem, hogy segíthettem – mondja Magdolna. – Annak örülök a legjobban, hogy az ügyfelek elkezdték megkeresni a családsegítőket.”

A családsegítők pedig Magdolnát keresik, húsz budapesti kerületből érkeznek, miközben ő még a vendég haját festi, és interjút is ad nekem. Aztán átmegy a másik helyiségbe, hogy meséljen a Tükörkép Műhelyről, miközben az egyik önként jelentkező családsegítő arcmasszázst kap. Fontos Magdolna szerint, hogy a szakemberek a saját bőrükön tapasztalják meg, mit is jelent és milyen ez a törődés.

A vendégek többsége egy kozmetikai kezelés során a fizikai közelség miatt jobban megnyílik, őszintébb, míg a családsegítő irodájában gyakran több alkalom is kell, hogy kiépüljön egy ilyen szintű bizalmi kapcsolat.

„Brüsszelben négy évig dolgoztam mint kozmetikus, rengeteg olyan esettel találkoztam, amikkel kezdetben nem tudtam mit kezdeni, csak sajnálkoztam. Ráadásul nem feltétlenül pénz kérdése, hogy valakinek segítségre van szüksége. Ült olyan EU parlamenti képviselő a fodrászszékemben, aki arról panaszkodott, hogy kamasz gyereke nagyon rossz, és nem tudja, hová forduljon. De a zuglói családsegítőben is összefutottam olyan kozmetikussal, akinek Törökországban is van szalonja, politikusok, színészek járnak hozzá, saját márkája van, tehát egy befutott szakember, mégis a kerületi kismamás csoportfoglalkozásokat látogatja, mert annyira jó tippeket kap gyerekneveléssel kapcsolatban” – meséli Magdolna.

A jövőben szépségápolási szakembereket szeretne tanítani arra, hogyan kezeljék a vendégek lelki problémáit. „Ez nagyon fontos kérdés. Az amerikai Illinois államban idén lépett hatályba egy olyan törvény, amely szerint a stílustanácsadók, fodrászok, kozmetikusok és manikűrösök egyórás, bántalmazást megelőző képzésben fognak részt venni a tevékenységük engedélyezéséhez szükséges folyamat részeként. Jelentésre nem kötelezik őket, a képzés lényege, hogy a szakembereket megismertetik azokkal a helyi szolgálatokkal, amelyeket krízishelyzet esetén ajánlhatnak a vendégeknek.”

Magdolna is hasonló kezdeményezést szeretne elindítani Magyarországon, bár törvényi szintre nem emelné. Viszont a közeljövőben egy információs weboldalt fog készíteni kozmetikusoknak, akik segíteni szeretnének az ügyfeleiknek, de nem tudják, hová forduljanak.

Kíváncsi voltam, hogy az elmúlt hetek tükrében hogyan látja magát fél év múlva a mindig vidám, rendkívül energikus kozmetikus. Szinte percre pontosan tudja, hogy egy nemzetközi beauty fórumon lesz, „előadást tartok 300 kozmetikusnak az alap szociális ellátásokról és szolgáltatásokról. Készítek egy információs füzetet, ami ahhoz ad támpontokat, hogy hajvágás közben ne csak meghallgassák a problémákat, hanem hatékonyan segíthessenek.”

Itthon már most is van elég dolga.

A nála jelentkező kozmetikusokat az illetékes önkormányzatokhoz irányítja, a segítséget felajánlókat pedig Facebook-csoportban koordinálja, hogy pontosan kinek és hogyan segíthetnek.

Hogy mikor foglalkozik mindezzel a két gyerek, a családsegítői állás, a diploma és a kozmetika mellett? „Hát éjjel, amikor a gyerekek már jó mélyen alszanak.”

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti