A bürokratikus terhek csökkenése mindenkinek megkönnyebbülés

Szinte nincs olyan felnőtt ember, akinek ne kellene hivatali ügyeket intéznie. Az életünket megkeserítheti a hosszú várakozás a hivatalokban, a bonyolultan megfogalmazott nyomtatványok kitöltése, az érthetetlen jogi nyelvezet, a sokféle költség, amelyek miatt az ember elveszettnek érezheti magát a bürokrácia útvesztőiben. Az utóbbi években ezen a téren sok javulás történt.

hivatal
hivatal

pixabay.com

Minden állampolgár számára könnyen elérhető közelségbe kerültek a hivatalok

Míg a 2010 előtti kormányok a közigazgatást nagyobb egységekből felépülő régiókban szervezték meg, addig 2010 óta a decentralizáció jegyében szeretnék közelebb vinni az állampolgárokhoz a közigazgatást. Ennek keretében kiépült a járások rendszere, és 197 járás jött létre.

A kormány célja, hogy egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb legyen Magyarországon ügyeket intézni. A kormányablakok száma 270-re emelkedett, ahol gyorsan és kényelmesen intézhetnek több mint 1500 ügytípust az állampolgárok. A járási hivatalok, a kormányablakok és az ügysegédek révén közelebb vitték az állampolgárokhoz a közigazgatási szolgáltatásokat. Saját magunk is tapasztalhatjuk, hogy kevesebb várakozással és hatékonyabban tudjuk hivatalos ügyeinket intézni, mint korábban. Sikerült a kormányzatnak megvalósítania azt a célt, hogy csökkenjenek az ügyintézési határidők és kevesebb adminisztratív teher háruljon az emberekre.

Sokszor nem is gondolunk arra, hogy a bürokráciacsökkentés könnyebbé teszi egyebek mellett például az otthonteremtést is, mivel nincs szükség építési engedélyeztetésre, így 300 négyzetméterig lényegesen egyszerűbb lett házat építeni.

Olcsóbb lett a hivatali ügyintézés

Nem mellékes az sem, hogy mennyi pénzünkbe kerül hivatalos ügyeink intézése, az engedélyek és igazolások beszerzése. Több igazolvány elkészítése is ingyenes lett: illeték, illetve díjmentes lett a személyi igazolvány, a lakcímkártya kiállítása, az első jogosítvány kiállítása, a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiadása, a felsőoktatási felvételi díja és az örökléssel kapcsolatos ingatlan-nyilvántartási eljárás is. Míg a jogosítvány kiállításának díja 2009-ben 4000 forint volt, addig 2016. január 1-től az első jogosítvány kiállítása ingyenes. Szintén ettől az időponttól ingyenes lett a 65 év felettiek magánútlevelének kiállítása, miközben 2009-ben 65 és 70 év között még 7500 forintot, 70 év felett pedig 2500 forintot kellett fizetni érte. Szintén ingyenes lett 2016. január 1-től a mozgásban korlátozott személy parkolási igazolványának pótlása, 2017 márciusától pedig az anyakönyvi kivonat kiállítása is. A bürokráciacsökkentés a számítások szerint 10 milliárd forintot hagy az állampolgárok zsebében.

2016. január elsejétől az állampolgárok bürokratikus terheinek csökkentéséből a NAV is kiveszi a részét. Az adóhivatal így már csaknem másfél millió magánszemély adóbevallását tölti ki, ami nagy segítséget jelent sokunk számára.

Az állami rezsicsökkentés a vállalkozók számára is pénzt takarít meg

A vállalkozókat kiemelten érintik a bürokratikus költségek, ezért jó hír számukra, hogy az állami rezsicsökkentés keretében 2016-tól 20 hatósági eljárás díja szűnt meg: az adóhatósági igazolás, a cégiratok kiállítása (cégkivonat, cégmásolat, cégbizonyítvány), a cégbeszámolóval kapcsolatos közzétételi díj, az üzleti működési engedély, illetve az egyéni vállalkozói igazolványok kiadása. Éves szinten 800 000 eljárás ingyenessé vált, amely 2,5 milliárd forint megtakarítást jelentett a vállalkozóknak.

A második ütemben, 2017 márciusában ingyenessé vált többek között a cégbejegyzés és közzétételi költségtérítés (egyéni cég, Bt., Kkt., Kft.), a hatósági bizonyítvány egyéni vállalkozók nyilvántartásából történő kiállítása, valamint az anyakönyvi kivonat kiállítása. Ez hozzávetőlegesen 175.000 eljárás évente, melyek újabb 2 milliárd forint megtakarítást jelentenek évente.

Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti