Karácsonyfát díszít a család | Képmás Magazin
Kiemelt témáink

Karácsonyfát díszít a család

2016.11.25.
Hirdetés

Amikor úgy gondoltuk, hogy nagylányunk már kinőtte az angyalkás verziót, beavattuk a fenyőfa  karácsonyfává válásának titkába. Gyanakodva hallgatta kínos magyarázkodásunkat, hogy ha eddig az angyalka hozta, most miért nem, de aztán – mint az okos szülő, aki nem akarja gyermekét keresztkérdésekkel füllentésbe hajszolni –, nagyvonalú beleegyezéssel bólintott.

Tervek kontra valóság

Ahogy közeledett a szenteste, egyre több cinkos pillantással és rejtjeles utalással erősítettük a karácsonyfa díszítők kasztjának összetartozását, amelynek két kisebbik csemeténk egyelőre nem volt tagja. A döntő pillanatban azonban, amikor férjem már indult ki az ajtón, hogy elvigye a kicsiket a nagymamához, nagylányom hirtelen magára kapta a télikabátot, és kijelentette: „Én is megyek!” Vagyis, köszöni szépen, egyelőre nem kér az olyan kiváltságból, amely megfosztja őt a karácsonyi meglepetéstől.

Néhány év múlva a kicsik is felnőttek a feladathoz, és elérkezett az első közös fenyődíszítés. Azt hiszem, úgy képzeltem el, hogy a friss gyanta–mézeskalács–halászlé–mákosguba illatfelhőben karácsonyi dalokat énekelve akasztgatjuk a díszeket. Persze a valóság sokkal színesebb, zajosabb, sőt szagosabb volt… Megfeledkeztem például a karácsonyfatalpnak és a fenyőtörzs átmérőjének finomhangolásáról, amely alapfeltétele a fa karácsonyfává válásának. Nem mintha nem tapasztaltam volna az évek során, hogy ez a férfimunka mindig tovább tart, mint amire egy feleség számít, de arra nem gondoltam, hogy kisfiam közreműködése révén az időtartam kettővel, a türelmetlenség pedig – mivel a női részleget két lányom is erősítette – hárommal szorzódik. Így aztán ünnepi dallamok helyett hétköznapi nyafogások kísérték a hoszúra nyúlt várakozást, a kínokat egyedül a kikészített mézeskalács díszek enyhítették, amelyek észrevétlenül tünedeztek el a dobozból.

Díszítés helyett és közben

Szerencsére közben nagymama telefonált, és hosszú karácsonyváró beszélgetésbe bonyolódott a lányokkal, ezért én kimehettem a konyhába, hogy ama említett illat két hiányzó komponensét (mint halászlé és mákos guba) előállítsam. Míg anyósom a lányok figyelmét kötötte le, kisfiam saját magát – a végre felállított karácsonyfa mögé, a sarokba. Amíg férjem rögzítette a fát a könyvszekrényhez és a falban lévő szögekhez, a gyerek valahogy a fa mögött maradt, és szorgos pókként csomózta a szálakat. A kis pókemberke kiszabadítása azzal járt, hogy a stabilnak vélt fa kimozdult a helyéről, úgyhogy újra be kellet állítani (így kikötözve kicsit tovább tartott).

Nagymama közben a telefonban vélhetően többször is megismételte, hogy milyen nagyszerű dolog „fölöltöztetni” a fát. A fadíszítés tájnyelvi megnevezése okozott némi zavart, a kicsi ugyanis behordta az összes sálat a gardróbból, a nagyobbik pedig magát kezdte öltöztetni a karácsonyfadíszekkel. Ez utóbbi értelmezés jóval szórakoztatóbbnak tűnt, úgyhogy hamarosan mind a hárman ezüst boákban, jégcsapokkal a fülükön angyalkaként röpködtek az üvegdíszek között. A landolás még nem volt elég angyali, illetve pontos, így a szilánkok összesöprése és porszívózása miatt ott kellett hagynom a halpasszírozást, de azért még maradt üvegdísz. Ahhoz még sok is, hogy minden egyes darab felakasztásánál diplomáciai tárgyalásokat folytassunk, hogy ki tegye föl, pontosan hová, és kinek a nyakában ülve. Ahogy közeledett az ebédidő (és kiürült a mézeskalácsos doboz) a fiúk kezdték elveszíteni a kreativitásukat, ezért muszáj volt visszatérnem a konyhába. Amikor végre célegyenesbe került az ebéd, és visszamentem a nappaliba, meglepetésemre a fán egy darab dísz sem volt. Ugyanis a csapat közben rájött, hogy elfelejtettük fölrakni az égőket.

Jöhetnek az égők!

Persze a villanyfüzér felrakását ugyanolyan férfimunka előzte meg, mint a fa fölállítását. Ugyanis végig kellett nézegetni, melyik lámpa miatt nem világít a többi. Ettől aztán a lányok lettek nagyon éhesek, de egyébként is „üzent” az ebéd a konyhából: vaskos kozmás szag kezdett befurakodni a karácsonyi illatfelhőbe. A vaníliasodó alatt ugyanis csak takarékra vettem a lángot, nem zártam el. Ezen a ponton már mindenkinek volt oka a türelmetlenségre, legjobbnak láttam hát fehér asztalnál rendezni a konfliktusokat. Aztán valahogy ebéd után elvesztette varázsát az egész díszítési akció. Így esett, hogy míg a gyerekek karácsonyi filmet néztek, férjemmel ketten, ahogyan az előző évben is, földíszítettük a karácsonyfát. És amikor a gyerekek bejöttek a szobába, ugyanúgy meglepődtek, mintha a nagymamáéktól jöttek volna haza.

Gyerekszoba rovatunkból ajánljuk még