Mi a húsvéttal tüntettünk | Képmás Magazin

Mi a húsvéttal tüntettünk

ápr. 20.
Molnár-Bánffy Kata
Molnár-Bánffy Kata
Csíkszereda főterén ételáldás

 

Nyomás alatt vagyunk, hogy igenis fogalmazzuk meg a véleményünket. Nekünk azonban ez a húsvéti üzenet szól most és mindig: Ne nyugtalankodjék a szívetek! – Engedjétek meg magatoknak az egyet nem értést! Szabadítsátok fel magatokat a kínzó elvárás alól, hogy azonosulnotok kell – fejben és lélekben – valakinek vagy valamely közösségnek, tábornak a véleményével! Vagy hogy nektek száz százalékosan egyet kell értenetek: ha valami rossz, akkor minden rossz, ha valami jó, akkor minden jó.

Nem kell bedőlni a hangosaknak, a radikálisoknak, a szélsőséges és ezért egyszerű, jól érthető véleményt megfogalmazóknak. Lehet a mi véleményünk kevésbé szélsőséges, azaz összetett és ezáltal kevésbé érthető. Az sem biztos, hogy egyértelműen meg kell fogalmaznunk, mit is gondolunk, ha nem elegendő hozzá a tudásunk, kevés az információnk. Márpedig nem elegendő, márpedig kevés!

Nagyszombaton este, mialatt Budapesten, A Városban (mert ugye minden más város vidéknek számít, és minden nem budapesti vidékinek) „minden idők leghangosabb tüntetését” tartották a szervezők szándéka szerint, mi – ti is? – a húsvéti ünnepkör legszebb, legmisztikusabb szertartásán, a nagyszombati feltámadási szentmisén és körmeneten vettünk részt. Ahogy előttünk sokan, évszázadok óta, minden nagyszombat éjszaka. A tihanyi bencés apátságba – ahová húsz éve járunk, hogy közösségben ünnepeljük a húsvétot – szokás szerint alig fértek be az ünneplő családok.

Hosszú ez a szertartás, csaknem három óra. Már a kilenc olvasmány is türelmet próbáló lehetne. Mégis babakocsiban ringatott csecsemők, örökmozgó és a szüleik vállán elalvó háromévesek, máskor pampogó kamaszok, fiatal és idős felnőttek ülik, állják, térdelik végig. Évről évre meghallgatják a teremtés történetét, hogy „Isten látta, hogy ez jó”. És a fiát feláldozni is hajlandó Ábrahám történetét: „itt a tűz és a fa, de hol a bárány az égő áldozathoz?” –, akitől végül nem kívánt ekkora áldozatot, ellenben utódaiban naggyá tette őt az Isten. (Néhány éve ezt az olvasmányt a gyerekeinkkel mi jeleníthettük meg. Még olvasni sem tudó, a maga részét fejből mondó, óvodás kislányunk csengő hangjára a leghátsó sorban is felébredtek a félig süket nénik.)

Csak az áldoztatás húsz percen át tartott, pedig több helyen zajlott. Nem lehetett nem mosolyogni, amikor alvó gyerekeikkel az ölükben lépdeltek ki fiatal szülők, és álmukban a gyerekeik áldást kaptak húsvét éjszaka. Az is nagyon emlékezetes, amikor a tűzszentelés után gyertyáról gyertyára, emberről emberre telik meg világossággal a templom, az égő gyertyák megvilágítják az áhítattal teli arcokat – „és a sírban lévőknek életet ajándékozott.” Vagy amikor „hazatérnek Rómából” a harangok, és egyszerre szólalnak meg.

Templomok százaiban volt ugyanilyen sokadalom, szerte a Kárpát-medencében (meg persze mindenhol máshol). Húsvét vasárnap délelőtt ezrek gyűltek össze a hagyományos ételszentelésre Csíkszereda főterén – érdemes rákeresni az ott készült fotókra!

A jelenlétünk a véleményünk, éppúgy, mint egy tüntetésen. A világ jelenleg legtöbb helyen és legnagyobb erővel üldözött vallási közösségébe tartozunk: keresztények vagyunk. Az Életben hiszünk: az élő Istenben és az ő KÉPMÁS-ára teremtett emberben. Támogatjuk mindazt, ami az életet segíti, mindenekelőtt ami erősíti a családot, azt a mikroközösséget, amiben az élet megszületik, és (testi-lelki-szellemi értelemben is) egészséges körülmények között nevelkedni, növekedni tud.

Ez határozza meg a gondolkodásunkat. Ha mindezt határozottan tudjuk, valljuk és tesszük, akkor utána el lehet gondolkodni egy létszámát tekintve marginális felsőoktatási intézményt érintő jogszabálynak az egyébként demokratikusan megválasztott kormány általi megváltoztatását illetően. Hogy jó-e vagy rossz. Akarjuk vayg nem akarjuk. És nyugodtan gondolhatunk ebben a kérdésben mást, mint ez a demokratikusan megválasztott kormány. (Én személyesen álproblémának tartom, de ez az én magánvéleményem – és csak azért írom le, hogy senki ne mondhassa, hogy kibújtam a véleménynyilvánítás alól. A cikk nem erről szól.) De nyugodtan lehetünk velük egy platformon is. Az élet értékében, védendő voltában és támogatásában, valamint a keresztény közösségek támogatásában és védelmében viszont nem ismerünk pardont.

Ne nyugtalankodjék a szívetek! Tihanyban Korzenszky Richárd bencés perjel minden nagycsütörtökön ugyanazt a verset olvassa fel a szertartás után az egybegyűlt híveknek, Rónay György: „Olajfák éjszakája” című versét. Engem mindig eltalál. 

„Mi vagyunk azok az őrök, akiktől ellopják a várat, akiktől feltörik a pincét, kirabolják a pajtát, elorozzák a kincset! – Legyen hozzánk irgalmas az Isten!”

Nagy a zaj, de húsvét volt, van és lesz, és mi a Feltámadást ünnepeljük, az Életet, ami diadalmaskodott a halálon. És a Jóisten kegyelméből közösségben ünnepeljük, ünnepelhetjük azt. Ne hagyjuk, hogy elorozzák tőlünk a kincset!

 

Kép: Ételáldás Csíkszereda főterén, 2017. Forrás