Archívum havi bontásban | Képmás Magazin
Kiemelt témáink

Archívum havi bontásban

október 2015

A mai pedagógus pályája egyik legnagyobb kihívása előtt áll: a multitasking jegyében élő fiatalok érdeklődését a hagyományos tanóra keretei között kell fenntartania, úgy, hogy azért a diákok termés

Kép: Kobza Miklós

Idén első alkalommal nemcsak civil szervezetek és állami tehetséggondozó intézmények pályázhatnak, hanem egyének is.

Szellemi igazodási pontok, világnézeti döntések és választások tekintetében ma nem állunk túl jól.

A katolikus esküvők áldásának szövegében van egy mellbevágó, szép mondat. A pap azt kéri az Úrtól, hogy a házasulandók „fiaiknak fiait mindketten láthassák”.

Most úgy írom, ahogy ejtettük a nevét, amúgy leírva: Józek. Restaurátor volt és világfi. És lengyel.

Amikor Tim Kasser, az Egyesült Államokban élő fiatal pszichológus a 90-es évek elején doktori témát keresett magának, elhatározta, hogy egy egyszerű kérdőívet szerkeszt, melynek

Boldogít-e a pénz?

Tim Kasser saját kérdőív segítségével kutatta az örök kérdést: vajon boldogít-e a pénz, boldoggá tesz-e az „amerikai álom”, vagyis az anyagias célok, a siker, pénz és csillogás keresése és megvalósítása?

Miért dicsérjelek?

Fontos, hogy necsak kritizáljuk a csemetét, hanem jegyezzük meg azt is, ha valamit jól csinál. De mit tehetünk, ha úgy érezzük, kamasz gyerekünk nem ad okot a dicséretre?

Ha szebben mondta volna, ha nem lett volna rögtön dühös...

Mindennapi konflikutosok Martos Tamás pszichológus szemével