Miért hiszem el a feltámadást? | Képmás Magazin
Kiemelt témáink

Miért hiszem el a feltámadást?

2017.04.13.

Ismerőseim többségének fogalma sincs arról, mit ünneplünk húsvétkor. A legtöbben jól akarják érezni magukat, kilépni kicsit a hétköznapok rohanásából, mindegy, minek az ürügyén. Pedig a valódi ünnep: szívet-lelket felemelő élmény. Az pedig nem érdemelhető ki anélkül, hogy el ne gondolkodnánk az ünnep valódi tartalmán.

Egy keresztény ember számára a húsvét Jézus ünnepe, legfelemelőbb mozzanata pedig az emlékezés Jézus feltámadására, amikor levetette az önként vállalt földi-anyagi törvényeket (köztük a halált), és újra isteni dicsőségbe emelkedett.

„Micsoda bolondság ez – mondta egyik ismerősöm, aki mindig büszke volt az eszére. – Azt még elhiszem, hogy élt egy Jézus nevű, a maga korában nagy hatású tanító. De hogy feltámadt a halálból, az tiszta képtelenség. A tanítványai biztosan ellopták a holttestét, és mítoszt kanyarítottak köré. Ez volt az önigazolásuk, hogy nem követték hiába.”

Azóta is gyakran megkapom a kérdést, hogy miért hiszek a feltámadásban.

Mindig ugyanazt a két választ adom:

Az összes tudásunknak csak a töredékéről tudunk mi magunk, saját érzékszerveinkkel és eszünkkel bizonyosságot szerezni. Tudásunk kilencven százaléka hiten alapul: olvasunk valamiről egy tudományosnak tartott könyvben; valakik valamikor lemérték, kiszámolták, és mi elhisszük, hogy hiteles eredményre jutottak… A hithez hitelesség kell, vagyis hiteles emberek, akiknek az állításait elfogadjuk.

Így vagyok én Jézus feltámadásával: sok hitelt érdemlő kortársa állítja, hogy így történt. S hogy miért hitelesek számomra azok a személyek? Mert a feltámadás élménye után életüket tették fel és adták oda Jézus követéséért, ami nem lenne logikus, ha éppen ők rejtették volna el Jézus holttestét, vagyis kudarcának bizonyítékát. Pusztán a kereszthalál, feltámadás nélkül ugyanis kudarc. Az öncsalásnak megvannak a pszichikai határai, és ez jóval túl lenne azon. Egy halottért már nem kockáztatja senki az életét, viszont ha élő, akkor nagyon is…

A második érvem jóval egyszerűbb. Azért hiszem el a feltámadást, mert az üres sírkamrában a halott Jézus arcát takaró kendő nem ott volt, ahol a testét takaró gyolcslepel, hanem más helyen, külön összehajtva. (Jn 20, 6–7.) Egy rendmániás rabló lopta volna ki a holttestet, aki előtte még gondosan összehajtogatta a kendőt? Aligha. Az az összehajtogatott kendő számomra a halottrablás cáfolata és a rendkívüli esemény igazolása.

Azt se bánom, ha ettől az érveléstől valakinek égnek áll a haja. A hitben pont az a szép, hogy szabad akarat és döntés kérdése: megválogathatom, kinek és mit hiszek el. Jézus feltámadása számomra ilyen szabad hittel elfogadott és logikus bizonyosság.

Recommended articles